Úgy tűnik, hogy talán sohasem volt annyira időszerű úrjövet, advent, a „gyönyörű gyerekség”, a „boldog Betlehem” várása, az Isteni Megváltó eljövetelének ünnepe, mint világunknak a dicsőségesnek kikiáltott 1789-es francia forradalom óta való elsötétedésekor. Amikor is Jézus Krisztus helyébe a szcientológia, a szabadkőművesség, a Waldorf-iskola, a New Age, az agykontroll, a feminizmus lép. Holott ez az idő az Úr Jézus Krisztus hármas eljövetelére emlékeztet az ünnepi díszbe öltöző liturgiában: a történelmire a múltban, a kegyelmire lelkünkben a jelenben és utolsóéra a világ végén, a betlehemi Kisdedet, az Üdvözítőt s az élőket-holtakat megítélő Bírót állítva elénk.

Mi több, a Nyugat-Európában lavinaként tovaterjedő gendermozgalom, a szexuális irányultságok egyenjogúságának ideológiája, amely szerint mindenki saját maga dönti el, hogy férfi vagy nő, heteroszexuális, leszbikus, meleg, bi- vagy transzszexuális akar-e lenni, amelynek jegyében a radikális feministák olyan nőkép elterjesztésére törekszenek, amelyben az anyaság fogalma egyáltalán nem szerepel.

Keresztény szakrális hagyományainkhoz ragaszkodó eleink számára advent az Úr útjának előkészítéseként bűnbánatra, önmegtagadásra, böjtre, imádságra intő idő, ezért például ilyenkor szigorúan tilos ünnepélyes menyegzőt tartani.

Ez az idő az Úr hármas eljövetelére emlékeztet a liturgiában: a történelmire a múltban, a kegyelmire lelkünkben a jelenben és utolsóéra a világ végén, a betlehemi Kisdedet, az Üdvözítőt s az élőket-holtakat megítélő Bírót állítva elénk.

Mindez ugyanakkor egybefonódik a Boldogságos Szűz tiszteletével, Aki szíve alatt hordozta a betlehemi Kisdedet, amint ezt különösen is a roráte-misék oly szépen kifejezik, mivel Mária a hajnal, aki jelezte, hogy jön Krisztus, a világ világossága. Ezért, hogy ilyenkor a liturgia, a nyilvános istentisztelet ünneplőbe öltözik s felcsendül az ősi ének (Iz 45, 8):

„Rorate caeli désuper, et nubes pluant justum: aperiatur terra, et germinet Salvatórem. Caeli enárrant glóriam Dei: et ópera mánuum ejus annúnciat firmaméntum.”

Magyarul:

„Harmatozzatok egek onnan felülről és a fellegek csepegjék az igazat: nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt.”

Ugyanezt fejezi ki népszerű néhai katolikus énekköltőnk, Tárkányi Béla verse:

Harmatozzatok Égi magasok!
Téged vár epedve a halandók lelke,
Jöjj el édes Űdvözítőnk!

De Juhász Gyulát is megihlette versében a Roráte-mise:

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

Igen, ismételjük: talán sohasem volt annyira időszerű advent, a „gyönyörű gyerekség”, a „boldog Betlehem” várása, az Isteni Megváltó eljövetele ünnepe, mint világunknak a dicsőségesnek kikiáltott 1789-es francia forradalom óta való elsötétedésekor, amikor Jézus Krisztus helyébe a szcientológia, a szabadkőművesség, a Waldorf-iskola, a New Age, az agykontroll, a feminizmus lép. Mi több, a Nyugat-Európában lavinaként tovaterjedő gendermozgalom, a szexuális irányultságok egyenjogúságának ideológiája, amely szerint mindenki saját maga dönti el, hogy férfi vagy nő, heteroszexuális, leszbikus, meleg, bi- vagy transzszexuális akar-e lenni, amelynek jegyében a radikális feministák olyan nőkép elterjesztésére törekszenek, amelyben az anyaság fogalma egyáltalán nem szerepel.

Igen, ma, amikor talán minden korábbinál inkább irtóznak attól az Istenembertől, Akinek nem volt egyetemi végzettsége, mégis Mesternek szólították, nem volt orvosi végzettsége, mégis az orvosok orvosának mondták, nem volt hadserege, mégis féltek Tőle, nem voltak szolgái, mégis Úrnak szólították, nem nyert meg egyetlen háborút sem, mégis meghódította a világot. Aki azt mondta, „Adjátok meg cézárnak, ami a cézáré és az Istennek, ami Istené” (amellyel szemben a világ azt mondja, „Adjátok meg Istennek, ami a Cézáré és Cézárnak, ami Istené”). Aki mindent adott: kenyeret, halat, bort, orvosságot, csak egyet nem: pénzt. Aki nem követett el semmiféle bűncselekményt, mégis keresztre feszítették. Aki feltámadt s most is köztünk él, és Aki által hazára lelhetünk.

Igen, az idézett katolikus népénekkel vallhatjuk, hogy „Téged vár epedve a halandók lelke”, hiszen, amint a Kossuth Rádióban 2004. november 14-én Balczó András elmondta, Lucifer csatlósai között élünk, akiknek mindenekelőtt lelkünk kell:

„Lucifer felajánlotta Jézusnak az egész világot, mindennel együtt, felviszi egy magas hegyre, és azt mondja neki: mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Vagyis Jézus lelke kellett volna neki! Jézus azonban visszautasította az ajánlatot. Most kinek adja Lucifer a világot? Az anyagi világot, összes pénzével együtt. Azoknak, akik Jézust kínhalálra ítélték és megfeszítették. Övék a világ minden pénze, békességük még sincsen. Ölik a sajátjaikat Palesztinában. Nem minden a pénz! A lelkünk kell. Kellene. Azt akarják, hogy mi is kezdjünk azokkal az eszközökkel élni, amelyekkel ők, a gonosz, Lucifer csatlósai, élnek, vagyis lopni, csalni, hazudni, ölni. Végül is erre megy ki minden. Amint javaink jogos védelmében ezeket az eszközöket kezdjük használni, abban a pillanatban elestünk.”

Igen, Balczó fején találta a szöget, ugyanis pontosan ez, a jézusi hit és moralitás az, amit alig szívlel meg ma valaki, ezért éljük életünket kudarcsorozatként, felelősség nélkül, mint egy gyufával játszadozó kisgyermek, aki nem tudja, miért égeti meg magát, csak sír.

Igen, ezzel szemben eleink még tudták, csak Őáltala, Ővele és Őbenne találjuk meg a káoszból kivezető utat, kiváltképpen ma, amikor az „adventus Christi”-t, Krisztus eljövetelének várását az „adventus diaboli”, az ördög megérkezésének vágyása cserélte fel, köszönhetően a félévszázados kommunizmusnál ezerszer veszedelmesebb, az embert Teremtőjétől függetlenítő, a hitet a tudománnyal szembeállító, az előbbi elhalását és az utóbbi mindenhatóságát hirdető, a szakrális hagyományok megélésétől, a családi és nemzeti közösséghez tartozás természetes élményétől teljesen megfosztó, ezáltal a legszélsőségesebb individualizmust képviselő liberalizmusnak, amelynek következtében mára oly kevesen őrzik a betlehemi lángot, ápolják eleink ekkori népszokásait, akik Ady Endrével vallják:

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza. De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Abban és csak abban a szeretetben persze, amit kizárólag az isteni Üdvözítő adhat, tudva, hogy Atyja, a teremtő Isten útján járva nincs olyan nehézség, amit ne gyűrhetnénk le. Álljon itt végül erről egy úrjövetünk, adventünk lelkiségét ma is megalapozó régi (a „Ferences Közlöny”. 1938. áprilisi számából felidézett) történet:

„Egy apa halálos ágyán kis dobozt adott át fiának ezekkel a szavakkal:
– Őrizd meg jól, és csak akkor nyisd fel, ha oly nehéz napokat élsz át, hogy már nem tudod, mit tégy.

Múltak az évek. A fiú életében jöttek jó és rossz napok, de nem nyitotta fel a dobozt. Lehet még rosszabb is – gondolta és várt. A nagy megpróbáltatás napjai is elkövetkeztek, és amikor keserűségében már-már Istenbe vetett bizalmát is elvesztette, elővette a dobozt és megnézte, mi van benne. Két darab fácskát talált, egy hosszabbat és egy rövidebbet, s mellette néhány sor írást:

„Édes fiam” – olvasta az apa drága keze vonásait –, „nézd meg ezt a két fácskát. A hosszú Isten akaratát jelenti, a rövid az emberét. Ha a kettőt egymás mellé helyezed, nem lesz belőle kereszt, de ha a kis fácskát a nagyon keresztülveted, akkor kereszt áll elő. Gyermekem, ha akaratod párhuzamosan halad Istennel s úgy élsz, hogy naponta imádkozod: Legyen meg a Te akaratod!, úgy akármi történik, az nem lesz számodra kereszt. Ismerd fel és teljesítsd mindenben Isten akaratát! Ebben áll a szív békéje és az igaz boldogság a földön!”.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info