Aligha csodálkozhatunk azon, hogy kollektív amnézia uralja társadalmunkat, ha annak vezető képviselői is élenjárnak benne, ha egy államtitkár sem rendelkezik azzal a tudással, amellyel biztonságosan megítélheti például a Horthy kormányzó nevével fémjelzett korszakot. Így ha nem tudja, mi megmondjuk neki, miért érdemel Horthy szobrot. Mégpedig egyetlen mondatban.
Elöljáróban: az antiszemitizmus felkeltésében az elektronikus médiumok közül vezető Mazsihisz honlapja 2013. november 9-én arról adott hírt, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár öt nappal korábban személyes véleményeként azt mondta az előtte nap történt budapesti Horthy-szoborállításról, hogy minden ilyen „politikai provokáció ártalmas”, ugyanakkor „ő sem rendelkezik azzal a tudással, amellyel biztonságosan megítélheti a korszakot, amelyben szerinte jó néhány vállalhatatlan és vállalható dolog is volt”.
Mivel eszerint tehát még egy államtitkártól sem elvárható, hogy e korszak mondjuk csak első tíz évének konszolidációját, s az ennek révén elért nemzeti teljesítményeinket csupán hozzávetőleg ismerje (ennek jeleként néha fellapozza például A magyar feltámadás lexikonját (szerkesztette dr. Szentmiklóssy Géza, 1930) és A magyar legújabb kor lexikonját (szerkesztette Rátky Zoltán és Stazimir Oszkár, 1932)), mi megmondjuk neki, mégpedig egyetlen mondatban, miért érdemel kormányzója, Horthy, szobrot. Íme:
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, hazánk 1920. március 20-a és 1944. december 15-e közötti kormányzója az 1919-es szegedi antibolsevista kormány hadvezéreként, az 1919. november 16-án Budapestre a (magyar vezérkar legjobb tisztjeinek, kiváltképpen vitéz jákfai Gömbös Gyula részvételével önmaga által megszervezett) Nemzeti Hadsereg élén való bevonulásával megerősítette a bolsevizmust 1919. augusztus 1-én véglegesen leverő magyar nemzet tekintélyét mind belföldön, mind külföldön – amelynek jelenként 1920. március 20-án az Országgyűlés mindkét háza kormányzóvá választotta –, majd kiváló művelődéspolitikusok (gróf Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, Szinyei-Merse Jenő) által a kiművelt emberfők Széchenyi megkívánta sokasága országává tette alig egy évtized alatt maradék hazánkat, miközben előbb Olaszország, majd Németország közbenjárásával visszaszerezte a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék magyar lakta területeit 1938 és 1941 között: mindezen tetteivel kivívta kora magyarságának elismerését, még akkor is, ha uralkodása alatt nem sikerült megvalósítania a szociális kérdés alapját, a földreformot, és ellenállnia a bolsevizmus elleni harc körömszakadtig való folytatását megakadályozó nemzetközi tőkésvilágnak.
Bízzunk – forduljon elő bármennyire is ritkán – a csodában, abban, hogy akadnak azért a felső tízezerhez tartozók körében olyanok, akik ezután most már biztonságosan megítélhetik végre Horthyt és korszakát, s ennek kézzelfogható jeleként felelős döntéseikben nem szégyellnek majd tanulni tőle, megmutatva ezzel, igenis lehetséges még az ő köreikben is a megtáltosodás.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
