Úgy tűnik, mára már Erdélyben sincsen hiány a leginkább faji felsőbbrendűséget hirdetők szokványos porhintéséből. Ezúttal az RMDSZ tett újabb hűségesküt az Isten kalapján önmagukat valamiféle bokrétának képzelőknek. A párt alelnöke, Borbély László 2013. október 22-én a román parlamentben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: ‘Az Erdélyben élő magyar ajkú zsidó közösség a történelem során sokat tettek annak érdekében, hogy Erdély és Románia fejlődjön, és hosszú azon személyek névsora, akikre a tudomány, a kultúra, vagy a politikai élet terén büszkék lehetünk.’ Arra persze nem tért ki, ha ez így van, akkor mégis miért volt, hogy képviselőik például bakáink 1940-es erdélyi bevonulásakor úgy dominóztak a kávéházakban, mintha misem történt volna, vagy amikor a magyar tisztek megjelentek az étteremben, még a kalapjukat sem mozdították meg a fejükön?

Amint a Mazsihisz honlapja 2013. október 23-ai hírcikke felfedi, A zsidóság hozzájárulása Románia fejlődéséhez címmel szervezett szemináriumot a bukaresti zsidó hitközség a román parlamentben kedden, amelyen a meghívottak között szerepelt Aurel Weiner, a hitközség elnöke, Ion Iliescu, volt államelnök, Daniel Barbu művelődésügyi és kulturális miniszter, Cristian David, a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter, Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, Mihnea Costoiu felsőoktatásért és kutatásért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az RMDSZ képviseletében Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.

Ez utóbbi kijelentette tehát, hogy ‘az Erdélyben élő magyar ajkú zsidó közösség a történelem során sokat tettek annak érdekében, hogy Erdély és Románia fejlődjön, és hosszú azon személyek névsora, akikre a tudomány, a kultúra, vagy a politikai élet terén büszkék lehetünk’. A hírcikkecske szerint ‘több olyan tudóst, művészt is megnevezett, akik meghatározó szerepet töltöttek be, és gazdagították Erdély kultúráját’, de hogy konkrétan kiket, nem derül ki belőle. Csak azt hangsúlyozta, hogy a két világháború között a zsidóság az új helyzetben mennyire integrálódott a magyarságba, amiért is képviselőik ‘olyan többletértéket jelentenek, amely mindannyiunk számára irányadó kell legyen’.

Nos, ami a két világháború közötti magyarságba való ‘integrálódásukat’ illeti, elég legyen csak bakáink 1940-es erdélyi bevonulása idején tanúsított magatartásukra emlékeztetnünk. Amint Fiala Ferenc újságíró-szerkesztő Erdélyi levelek című, akkor megjelent műve egyik fejezetéből (Levél egy magyarországi zsidóhoz) kiderül, ez valahogy akkor is elmaradt:

‘Tisztelt uram! Hazulról utánam küldött postám között megtaláltam azt a levelet is, amelyet Ön ismeretlenül intézett hozzám abból az alkalomból, hogy Erdély ismét magyar lett. Levelében megírta, hogy Ön is osztozkodni akar a mi örömünkben, mert Erdély visszatérése nemcsak a mi, hanem az Önök öröme is. Ennek bizonyítására mellékelte leveléhez, piros ceruzával megjelölve a Magyar Zsidók Lapjának szeptemberi számát, melyben valóban szép cikket olvastunk az Önök öröméről és vigadalmáról. Tisztelt uram, ha valahonnan a Marsból kerültem volna Magyarországra, akkor az Önök cikkeinek elolvasása után nyilván elítélném az olyanfajta mozgalmak munkáját, mint például a nyilaskeresztes mozgalom, és bizonyára életfogytiglani fegyházzal sújtanám azon közírók működését, akik a zsidóság ellen írnak. Hiszen éppen az Ön levele bizonyítja, hogy papíron milyen nagy örömet keltett Önök között Erdély visszatérése, mely alkalomból bizonyára külön gyertyákat égettek péntek este Hitler és Mussolini döntése fölött érzett örömükben.’

Igen, papíron. És a valóságban? ‘Önök úgy dominóztak a bevonulás első óráiban a szatmári kávéházban, mintha misem történt volna, s mikor a magyar tisztekkel megjelentünk az étteremben, Önök még a kalapjukat sem mozdították meg a fejükön. Valami csodálatos, irigylésre méltó közönnyel kártyázgattak az áporodott szagú helyiségben, s látszott Önökön, hogy olyan mindegy Önök számára, hogy román, vagy magyar tisztek csizmája kopog-e a szatmári utcákon. Ugyanakkor tehát, amikor a Magyar Zsidók Lapjában Budapesten, Stern Samu, Klár Zoltán, Kachan Niszon, Várnai Zseni és Szabolcsi Lajos sziruppal leöntött mondatokban hazafiaskodtak, akkor Szatmáron és Désen, Kolozsvárott és Marosvásárhelyt eltűnt a zsidó üzletekből a kávé, a tea és általában minden olyan élelmiszer, amelyért három nap múlva háromszoros árat lehetett bevasalni. Az egyik városban egy szombati napon vonultunk be, s higgye el uram, ebben a városban egy darab kenyeret sem kaptunk, mert Önök minden magyar ünnepen túl, ekkor is csak önmaguknak és önmagukat ünnepelték.’

Önmagukat, nem számolva azzal, hogy az anyaországiak sem feltétlenül fogják rózsaszínű szemüvegen át nézni őket, hiszen észreveszik, hogy ‘ezek a jövevények vásárolták össze az erdélyi erdők fáit, ők üzérkedtek és üzérkednek a sóval, a cukorral, a juhbőrrel és egyáltalán mindama javakkal, amelyek valamikor a székelység javát szolgálták. A maroshévízi nagyvendéglőben éppen olyan bevándorolt zsidó méri az italt és az ételt, mint akár Csíkszeredán, vagy a kolozsvári New York kávéház tükrös termeiben. Nem tudom, tudják-e Önök ott fenn Pesten – bizonyára jobban tudják, mint mi -, hogy az elmúlt húsz esztendő alatt teljesen ennek a zsidóságnak a kezébe került az erdélyi sajtó, a könyvkiadás is és számtalan eset bizonyítja, hogy a román vasgárda-kormány megalakulásáig ez a sajtó mindig a leghűségesebb kiszolgálója volt a bukaresti jövevényeknek. A zsidó nagyvállalatok és nagyiparosok együtt csaltak, loptak, panamáztak és zsaroltak a regátbeli urakkal, és együtt fosztogatták Székelyföld falvait. Munkács, Máramaros és a Bukovina-lengyelországi végek zárt rajokban szállították az új honfoglalókat, akik most a hatalomváltozás után, a hatalomváltozás első pillanataiban ijedt szemmel figyelték Erdély magyarságának lobogó lelkesedését és végtelen örömét. Az első napokban lezárták üzleteiket, két-három napig síri csend borult az erdélyi város-gettó szennyes utcáira, de másnap már ismét ott ültek a szatmári, dési, vagy a kolozsvári kávéházak füstös világában.’

Ennyit hát a tényekről, arról, mennyit ér ezen újabb RMDSZ-porhintés, az Isten kalapján önmagukat valamiféle bokrétának képzelők polgárpukkasztó parasztvakítása.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info