Annak, hogy hazánkban mégsem történt rendszerváltozás, egyik legkézenfekvőbb jele, hogy politikusaink, értelmiségijeink közállapotainkat előidéző vagy azokhoz hozzájáruló nyilvános bűneiket a legcsekélyebb bánat nélkül vallják meg, hogy – amint közülük Glatz Ferenc nyilatkozta – ‘politikusaink megélhetési politikusok lettek, ahogy mi is megélhetési értelmiségiek vagyunk’.

Annak, hogy hazánkban mégsem történt rendszerváltozás, egyik legkézenfekvőbb jele, hogy politikusaink, értelmiségijeink közállapotainkat előidéző vagy azokhoz hozzájáruló nyilvános bűneiket a legcsekélyebb bánat nélkül vallják meg, sőt egyenesen természetesnek tekintik, hogy – amint közülük Glatz Ferenc nyilatkozta – ‘politikusaink megélhetési politikusok lettek, ahogy mi is megélhetési értelmiségiek vagyunk’. Igen, nem tévedés, mindezeket nem holmi nácinak, fasisztának, antiszemitának kikiáltottak állítják, hanem olyanok, akiktől az olvasók talán nem is várnák. Azt viszont ezek után annál inkább, hogy végre vonják le önbeismerő nyilatkozattételük konzekvenciáit.

Glatz Ferenc történész – aki szerint (amint az általa szerkesztett albumban, A magyarok krónikájában írta 1996-ban) amúgy őseink ‘primitív hordák, görbe lábú gyilkosok’ voltak, akiknél ‘a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció’-nak számított, s ‘nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el’ – még 2004-ben Koltay Gábor Trianon-filmjében így jellemezte politikusainkat és értelmiségijeinket:

‘Politikusaink elmerülnek szükségszerűen a pártpozíció, a parlamenti kretenizmus technikáiban és egymás mocskolásában, megélhetési politikusok lettek, ahogy mi is megélhetési értelmiségiek vagyunk: visszavonulunk az elefántcsonttornyunkba, apró kis szakmai problémákról írjuk dolgozatainkat, mert azáltal lehet doktori, akadémikusi címet kapni. És aztán itt van ez a szegény Közép-Európa a maga politikusaival, akik pártmókusok, szekértáborokba rendeződve vívják harcaikat egymással, és a legjobb szándékuk mellett sem arra iskolázódtak, hogy egy nemzeti közösség egészének érdekeit tudnák megfogalmazni.’

Debreczeni József – az Antall Józsefet politikusi eszményképének tekintő, Gyurcsány Ferencet nagyra becsülő, 2077-ben kapott ‘Radnóti Miklós Antirasszista-díj’-ára szerfelett büszke – politológus pedig könyvében (A politika fertője, 2012) elismeri, hogy – szemben mondjuk a Horthy-korszakkal – ‘költségeik elsöprő többségét fekete pénzekből fedezik a magyar politikai pártok’, melyek által ‘a magyar demokrácia elitje’ még a Kádár-korszakot is meghazudtoló mértékben vált csalóvá, tolvajjá, rablóvá.

Nos, ha a klasszikus erkölcsteológus, Ligouri Szent Alfonz szerint az örök kárhozatra a legtöbben Isten hatodik parancsolatának megsértése miatt jutnak, akkor mégis mit mondjunk az imént idézettekről, akik kapcsán Gyurgyák János történész Veiszer Andina riportkötetében (Zárora, 2010) aligha véletlen, hogy ekként nyilatkozott:

‘Kedvenc történészem, Szekfű Gyula egyszer úgy fogalmazott, ahhoz, hogy mi megmaradjunk magyaroknak, három kötődés szükséges: ragaszkodnunk kell a vallásunkhoz, a történelmünkhöz, végül pedig a műveltségünkhöz. Ezt a megállapítást ma is érvényesnek gondolom. Ez a három dolog számomra ma is rettenetesen fontos. A baloldalt azonban az elmúlt száz évben éppenséggel – enyhén szólva – nem ezek az elvek irányították.’

Nem bizony, már ha képviselői esetében egyáltalán lehetséges elvekhez való igazodás. Ugyanis, ahogyan Glatz Ferencet idéztük, értelmiségi holdudvarbelijeik valóban nem tesznek úgyszólván semmi mást, minthogy visszavonulnak elefántcsonttornyukba, s írják a maguk huszadrangú témáiról egymás által agyondicsért dolgozataikat (többnyire internetes enciklopédiákból, kiváltképpen a Wikipédiából kiollózott, gyakran egymásnak ellentmondó és tárgyi tévedésektől hemzsegő szövegrészletek egybeszerkesztésével), hogy aztán főiskolai, egyetemi docensek, tanszékvezetők lehessenek megélhetésből, s rendhagyó tudományos teljesítményként értékeltessék, hogy tíz salabakterből írtak egy tizenegyediket. Ami után, politikusaikkal egyetemben, nem is várnánk semmi mást, minthogy vonják le mindezekből a konzekvenciát és mondjanak le stallumaikról. Amíg még nem késő.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info