Lassan már egyfajta közéleti rituálévá válnak a holocaustkonferenciák, melyeken keresztények bizonygatják zsidó meghívóik előtt, mennyire szégyellik eleiket, akik már az ugyebár ‘sötét’ középkorban is üldözték, kirekesztették őseiket, éspedig olyannyira, hogy ezzel a ‘népirtás’-hoz vezető nemzetiszocialista zsidópolitika előfutáraivá váltak. Arról persze, hogy keresztény fejedelmek, sőt pápák és zsinatok miért hoztak ellenük intézkedéseket, állandóan hallgatnak, sőt arról is, hogy akadtak azért olyan őszinte zsidók, akik kendőzetlenül vallottak erről, így az egyikük, Johann Heinrich Raphael Biesenthal elismerte, hogy ‘a fejedelmektől drága pénzen megvásárolták az oltalmat, amire szükségük volt, hogy a népeket minden birtokából és vagyonából kiforgassák’.

Erről persze nem esett szó a Néphazugság 2013. szeptember 19-i számában Czene Gábor által jegyzett tudósításban (Tabudöntés: egyházak és holokauszt), amely a holocaustért való keresztény felelősség feltárására hivatott Civitas Europica Centralis Alapítványnak nemrég a Szlovák Köztársaság Kulturális Intézetében rendezett konferenciájáról számolt be. Az alapítványvezető Törzsök Erika szociológus másról sem beszélt rajta, mint arról, hogy mennyire bűnösek az egyházak, amiért örökösen csak kirekeszteni tudták a zsidókat, sőt még közülük a kikeresztelkedettek számára sem nyújtottak intézményes védelmet, hanem alkalmazkodtak a ‘rasszista korszellem’-hez, így ‘nem az árral szemben, hanem az árral együtt úsztak’, s ennek eklatáns eseteként a keresztség szentségének felvételéhez szükséges hitoktatáshoz is mereven ragaszkodtak.

A jelek szerint a mostani holocaustkonferenciázók ezúttal is megfeledkeztek arról a meglehetősen banális pszichológiai igazságról, hogy ha a társadalomban valaki közösségellenesen viselkedik, így történelmi identitását kisebbíti, sőt sértegeti, akkor hiába hivatkozik bármire (nem ismerve a ‘nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél’ közmondásban rejlő bölcsességet), bizony kénytelen lesz máshol próbálnia szerencsét, máshol keresnie megélhetését. S hogy ez az igazság mennyire nem mai, hűen tükrözi a tudós biblikus, Huber Lipót néhai kalocsai kanonok, teológiai tanár monumentális műve (Zsidóság és kereszténység a multban és a jelenben, 1. kötet: Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig (1936), 2. kötet: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről (1933)), amelynek első kötetében egyenesen így fogalmaz:

‘Lélektanilag megmagyarázható, hogy a zsidóságnak kezdettől fogva tanúsított ellenséges magatartása a kereszténységgel szemben nem tette, illetőleg emberileg nem is tehette a zsidókat a keresztény népek előtt rokonszenvesekké, kedveltekké, sőt megalapozta azt a zsidóellenes közhangulatot, amelyet az egész középkoron át tapasztalunk.’

Művében hosszasan adatolja, mennyire panaszkodtak már középkor-szerte elsöprő többségük szertelen önzése, mérhetetlen kapzsisága, uzsorakamat-politikája, közvetítőkereskedelemben való csalásai miatt egyes zsidó szerzők is. Például Isaach Marcus Jost történetírótól olvassuk (Allgemeine Geschichte des jüdischen Volkes, 1850):

‘A zsidók mindig alattomosabbak, ravaszabbak és megfontoltabbak lettek: némelyek visszaéltek azoknak együgyűségével, akiket a szükség körükbe sodrott, amiért a gazságaik és csalásaik miatti panaszokat gyakran nem emelték elég hangosan ellenük. Ezeken kívül szívesen titkolták el atyjafiaik hibáit, nehogy miattuk ők is szenvedjenek.’

Johann Heinrich Raphael Biesenthal (írói nevén Karl Ignaz Corvé) anglikánná lett misszionárius sem hallgatott arról, miért váltak olyan gyűlöletessé a nép előtt (Üben den Ursprung der wider die Juden erhobenen Beschuldigung, 1840):

‘Semmiképpen sem tagadható, hogy a zsidók részben szintén okai ama gyűlöletnek, amely őket érte. A római kor óta legalább nyugaton csaknem kizárólag az uzsora megvetett foglalkozására adták magukat. A fejedelmeknek középkori örökös pénzszüksége, a háborúkba való állandó belebonyolódása, amik felülmúlták erejüket, az egészséges államgazdasági felfogásoknak és ismereteknek teljes hiánya a zsidókat, mint akik messze kiterjedt összeköttetéseiknél fogva könnyen tudtak pénzt előteremteni, a fejedelmek és nagyok előtt majdnem oly nélkülözhetetlenekké tették, mint gyűlöletesekké a köznép előtt. A fejedelmektől drága pénzen megvásárolták az oltalmat, amire szükségük volt, hogy a népeket minden birtokából és vagyonából kiforgassák.‘

Mégis, teszi hozzá Huber, akármennyire is elítéljük az emiatt való zsidóüldöztetéseket, tény, hogy ‘a zsidóktól századokon át üldözött és üldöztetett keresztények nem bántották a zsidókat, ártatlanul szenvedtek tőlük, míg a középkori üldözött zsidókról ez nem mondható, mert ezeknek a keresztényekkel szemben való többrendbeli súlyos vétségei provokálták legtöbbször a keresztények erőszakos fellépését a zsidókkal szemben’.

Ezért volt a keresztény fejedelmek öt intézkedése velük szemben: 1. zsidók keresztény rabszolgát nem tarthatnak, 2. állami hivatalokat nem viselhetnek, 3. nem katonáskodhatnak, 4. külön városrészekben lakhatnak csak és 5. megkülönböztető ruházatot s rajta zsidó jegyet kell viselniük. S ráadásul nemcsak a fejedelmek, egyes egyházi zsinatok is ezért hoztak ezeknek megfelelő rendelkezéseket, melyeket Carol Rittner, Stephen D. Smith és Irena Steinfeldt magyarul is megjelent könyve (The Holocaust and the Christian World (A holocaust és a keresztény világ), 2009) – Raoul Hilberg művére (The Destruction of European Jews, 1985) hivatkozva – egyenesen a nemzetiszocialista zsidópolitika előzményeként említ. Lássunk belőlük néhányat!

Keresztény és zsidó nem köthet egymással házasságot, illetve nem folytathat nemi kapcsolatot (Elvirai Zsinat, 306), zsidó nem alkalmazhat keresztény szolgálót, illetve nem tarthat keresztény rabszolgát (III. Orléans-i Zsinat, 538), nem mutatkozhat az utcán a nagyhéten (III. Orléans-i Zsinat, 538), a Talmud és más zsidó könyvek elégetendők (XII. Toledói Zsinat, 681), keresztények nem járulhatnak zsidó orvoshoz (Trulloszi Zsinat, 691-692), zsidó sem felperesként, sem tanúként nem szerepelhet a bíróság előtt kereszténnyel szemben (III. Lateráni Zsinat, 1179), nem tagadhatja ki keresztény hitre tért leszármazottait az örökségből (III. Lateráni Zsinat, 1179), a zsidóknak jelvényt kell tűzniük a ruhájukra (IV. Lateráni Zsinat, 1215), új zsinagógák építése megtiltandó (Oxfordi Zsinat, 1222), a zsidók a keresztényektől elkülönítve, gettókban lakjanak (Boroszlói Zsinat, 1267), keresztény nem adhat bérbe zsidónak ingatlant (Budai Zsinat, 1279), zsidó nem szerezhet tudományos fokozatot (Bázeli Zsinat, 1434).

Arról nem szólnak tehát a holocaustkonferenciák, kik forgatták ki a népeket birtokából és vagyonából, ennek könyvtárnyi irodalomban tárgyalt okairól azokon hallani sem akarnak. Most már csak az a kérdés, mit keresnek rajtuk akkor keresztények?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info