• Hírek
  • Képtár
  • Magazin
  • Receptek
  • Légy a Tudósítónk

    • Hírek
    • Képtár
    • Magazin
    • Receptek
    • Légy a Tudósítónk
      • Anyaország
      • Publicisztika
      • Kárpátalja
      • Őseink Nyomában
      • Köz-Élet
      • Erdély
      • Nagyvilág
      • Tompó testvér
      • Miniriporter
      • Nemzeti bulvár
      • Pellengér
      • Képíró-dosszié
      • Vesszen Trianon
      • Nemzeti Rock
      • Felvidék
      • Szabadnak születtem
      • Wiesel-dosszié
      • Homlokon csókolt a halál
      • HunHír-Tudósító
      • Adventi ellenzéki tüntetések
      • Képtár
      • Versek
      • Eleink hagyománya

        • Anyaország
        • Publicisztika
        • Kárpátalja
        • Őseink Nyomában
        • Köz-Élet
        • Erdély
        • Nagyvilág
        • Tompó testvér
        • Miniriporter
        • Nemzeti bulvár
        • Pellengér
        • Képíró-dosszié
        • Vesszen Trianon
        • Nemzeti Rock
        • Felvidék
        • Szabadnak születtem
        • Wiesel-dosszié
        • Homlokon csókolt a halál
        • HunHír-Tudósító
        • Adventi ellenzéki tüntetések
        • Képtár
        • Versek
        • Eleink hagyománya

        Ne tűrjük, hogy gúnyszó legyen a paraszt, a gyökér!

        2013.08.27.

        Ne tűrjük, hogy gúnyszó legyen a paraszt, a gyökér, még ha a közfelfogás mégis mindkettőt annak tartja! Régente bizony mindegyik a morális és intellektuális tartás szinonimája volt, a marxista kollektivizmussal és a liberális individualizmussal való szembeszállásé, tudva, hogy a paraszt józan észjárása által semmivel sem ér kevesebbet, mint az értelmiség, az úri réteg.

        Nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő tulajdonságaik által egy gyökérből táplálkoznak, a magyarság szellemi-fizikai örökségösszességéből. S ha ez a gyökér kitart, úr és paraszt mindörökre boldog marad!

        Ami a pejoratívan emlegetett „paraszt”-ot illeti, a származásilag mégoly arisztokrata Tormay Cécile Bujdosó könyvében arról vallott, hogy olyan a magyarság, mint egy életfa: gyökerét létünk, törzsét lelkiségünk-szellemiségünk, ágait képviselői, leveleit annak továbbadói jelentik, így „ezer év alatt egy hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből: ez a cser maga a magyar nép, gyökere a paraszt, törzse a régi nemességből lett és véle összeforrott értelmiség, lombja az antik értelemben vett arisztokrácia, a kiválóság”, szóval rajta „minden ugyanaz: a gyökér, a törzs, a lomb, és egyik a másik nélkül élni képtelen”, hiszen „a fa elszárad, ha bármelyik beteg”.

        Igen, „nem társadalmi osztályokról van a háromban szó, de fejlődési fokokról”, ezért „ más népek nem értenek meg minket, a különbségekben ilyen hasonlatok nincsenek sehol: a magyar parasztban benne szunnyad a jövendő úr, az úrban él és vissza-visszanéz a régi gőgös paraszt, gőgjében dacos és szilaj, zárkózottságában hallgatag, az estélyben fecsegő, jókedvében marakodó, irigy, vendéglátó, tékozló, szűkkeblű és mégis pompát mutató lényükben egyek ők”, vagyis bizony „a parasztból, a gyökérből, a földből lesz itt minden, ami magyar, a magyar arisztokrácia múltja a cserfa gyökere és törzse, a magyar paraszt jövője a cserfa törzse és a lombja.”

        Más szavakkal kifejezve, bármiképpen is beszéljünk a parasztságról, tény, hogy egy társadalom csak akkor egészséges, ha egymást nem kizáró, hanem kiegészítő rétegei vállvetve küzdenek megszépítéséért. Eredendő különbözőségeik következtében persze így is szülhetnek, különösen történelemformáló pillanatokban, konfliktusokat. Az olyan, Széchenyi által oly rendszeresen ostorozott tulajdonságaink, mint a hiúság, az önzés, a nyakasság, az egoizmus, az anyagiasság például tény, hogy a történelmi parasztságtól sem volt teljesen idegen, pláne (amint Makkai János szociológus fogalmazott könyvében (Urambátyám országa, 1942)) „az eke szarváig, vagy a lánc föld végéig terjedő szemlélet, a hencegés, a hányavetiség”, népmeséink és népszokásaink által valahogy azonban mégsem ezek a tulajdonságok jutnak elsősorban eszünkbe képviselőiről.

        Alighanem a tizenkilencedik század második felének liberalizmusa tehető döntően felelőssé azért, hogy teoretikusai nálunk is éket akartak verni úr és paraszt, város és falu között, a pálmát mindig az előbbieknek nyújtva. Hányszor kesergett Beöthy Zsolt amiatt, hogy a városi polgár a „paraszt” hallatán csak a silányra, a talmira, a „provinciális”-ra asszociál azonnal! Így lett aztán mintegy fél évszázad alatt az urbanizáltak számára gúnyszó a paraszt, holott máshol aligha volt így. Idézzük újra ismét mindennek nagy ismerőjét, Makkait!

        „A paraszt neve a németben „Bauer”, a franciában „paysan”, az angoloknál pedig „peasant”, mely ma már csak osztálymegjelölést foglal magában, de vele sértő szándékot nem lehet kifejezni. A „paraszt” valamikor nagyon régen valóban gúnynév volt és e korszakban minden nemzetnél szokásos volt az alattvalókat, az alárendelteket, a szolganépet ilyen nevekkel illetni. Később azonban a paraszt szabad emberré vált s így a legtöbb nyelvből a régi, megalázó kifejezés eltűnt vagy átlényegült. Így a nyugaton ma már még az emléke is elhalványodott az eredeti fogalomnak, míg a közép-európai szláv népeknél, a románoknál, a Balkánon és Magyarországon még ma is sértő módon használják a legszélesebb mezőgazdasággal foglalkozó réteg általános gyűjtőnevét. Hivatalosan ugyan nem, de a társadalom igen.”

        Ha valamiért valóban jogos bírálat illeti két világháború közötti társadalmunkat, akkor pontosan ezért. Az úri középosztály vezető körei ugyanis nem vagy alig tettek érdemben valamit azért, hogy az úr és a paraszt közötti mesterségesen felkorbácsolt ellentét felszámolódjék. Igaz, úgy tűnik, önértelmezésükben mást jelentett az „úr” fogalma, mint egykor eleinknek. Mert hogyan is írta 1940-ben Zsellérek című regényében Fekete István?

        „Valamikor úr volt az, aki vezetett és meghalt az országért. Úr volt, aki hazát szerzett és megtartotta. Nem törte a kapa a tenyerét, mert a kard soha ki nem szakadt a markából. Nem dolgozott, mert nem ért rá dolgozni. Az országvédő kardot aztán letették, a harcok elmúltak és az uraságból nem maradt meg más, mint a dologtalanság. Először csak a fizikai, aztán a szellemi tétlenség.”

        Mindenesetre tény, hogy Horthy kormányzósága alatt számos érdemi kísérlet történt a tehetséges falusi ifjak úri körökben való felkarolására, ezzel is hirdetve, hogy csak akkor lesz boldogabb és nagyobb országunk, ha egyszer s mindenkorra elássuk az urat a paraszttal végzetesen szembeállító liberális demagógia csatabárdját.

        Igen, akkor még azért támadtak tehát politikusok, akik felismerték, hogy a paraszt józan észjárása által semmivel sem ér kevesebbet, mint az értelmiségi, az úri réteg. Nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő tulajdonságaik által egy gyökérből táplálkoznak, a magyarság szellemi-fizikai örökségösszességéből. S ha ez a gyökér kitart, úr és paraszt mindörökre boldog marad! Erről szebben pedig aligha énekelt más, mint versében Alföldi Géza (Csak a gyökér kitartson!, 1943):

        Kinn a szőlőnkben, emlékezem rája
        deszkakunyhónk előtt állott
        öregapám diófája.

        Ha vihar támadt – szőlőkötözéskor –
        dörgött az ég, csattant a villám,
        füstölt az úton a felpaskolt por,
        ahogy végigverte a dörgő esőostor,
        bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
        miként robognak a felhők az égen.

        Nagyapám a fát leste.
        Vajon elbír-e a széllel?
        Recsegett, ropogott öreg teste,
        a szél a gallyakat csomósan tépte,
        hullott a zöld dió áldott termése,
        mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta:
        de győzte a vihart öregapám konok,
        törzsekopott diófája.

        – Csak a gyökér kitartson!…

        Még ma is hallom,
        motyogott nagyapám –
        Nem lesz baj gyerek!
        Dió lehullhat,
        új tavasszal terem az ág újat,
        ág is nőt a letépett helyére,
        de ha a gyökér nem bír nőni tovább,
        a diófának, kisunokám, vége!

        Most is vihar, szél tépi, rázza,
        de állja a vihart Árpád vezér
        ezer éves, öreg diófája.
        Kárpátokról az Adriáig nyúlnak a gyökerek,
        tapadnak a földre, hogy termés legyen
        az örök magyar szőlőhegyeken,
        hogy élni tudjon dió, levél, ágak:
        Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának

        Lehull ezer dió, millió lesz holnap,
        Letörhet száz ág, ezer nő helyére,
        S ha csupán a csonka törzs marad,
        Ha új tavasz zsendül, kifakad!
        Uram, csak Te lássad,
        Hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
        A gyökér kitartson!

        A gyökér: kitartson!

        Ifj. Tompó László – Hunhír.info

        Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés nyomtatása
        • Anyaország
        • Publicisztika
        • Kárpátalja
        • Őseink Nyomában
        • Köz-Élet
        • Erdély
        • Nagyvilág
        • Tompó testvér
        • Miniriporter
        • Nemzeti bulvár
        • Pellengér
        • Képíró-dosszié
        • Vesszen Trianon
        • Nemzeti Rock
        • Felvidék
        • Szabadnak születtem
        • Wiesel-dosszié
        • Homlokon csókolt a halál
        • HunHír-Tudósító
        • Adventi ellenzéki tüntetések
        • Képtár
        • Versek
        • Eleink hagyománya
        • Felkelések a Tanácsköztársaság ellen

        • Kopjafaállítás Bugacon – a Kiskunsági Nemzeti Park félévszázados jubileuma

        • Hősök napja és Trianon sorsszerű kötődése

        • 111 év vitézsége vezet a jövőbe

        • Tria-non, a három nem

        • “A békeszerződés aláírása megtörtént”

        • Sátáni történet, avagy az ördög táncrendje

        • Evangélikus gyülekezeti hétvége Balatonszárszón – a finn testvérek látogatása

        • Megkezdődött a népgázálarc tömeggyártása

        • Kárpátaljáért vonulnak elsején

        Nagy port kavart a Hunhír.infón

        • Magyarországi ZSIDÓK LISTÁJA!
        • Felkelések a Tanácsköztársaság ellen
        • Édes történet – Bácsfi Diána
        • Szerb cigányok brutálisan meggyilkolták a délvidéki magyart
        • Emlékeznek még a cigány Mukira? A brutális gyilkos szabadul (frissítve)
        • A kajmán multik bedöntötték a magyar üzletláncot
        • Ki az a Pfaff Ferenc?
        • A müncheni egyezmény és hatása, a magyar dicsőség
        • Ezeket kellene tanítani az irodalomórákon!
        • Munkás ököl, vasököl..?
        Légy te is Hunhír Tudósító

        A Hunhír barátai

        Képtárak

        • Oroszbarát tüntetés Budapesten – 2022. 04. 30.

          Oroszország mellett tüntettek ma Budapesten, a Szabadság téren. A megjelentek alacsony számához hozzájárult, hogy a tüntetés eseményét a Facebook többszöri alkalommal is törölte, illetve a hazai és nemzetközi viszonylatban is jellemzően nem merik kimondani, hogy az oroszok jelen esetben nem egyértelműen a rosszfiúk.

        • Mi Hazánk, 2022. 03. 15.

          Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info…

        • Tüntetés a “Covid-diktatúra” ellen (képtár)

          A Covid-diktatúra ellen tüntetett január 16-án a Mi Hazánk Mozgalom Budapesten.

        • Civilek tüntetése a kötelező Covid-oltás ellen (képtár)

          Civilek tüntettek január 15-én Budapesten a kötelező oltások ellen. Képtár. Varga Moncsi – Hunhír.infoVarga Moncsi – Hunhír.infoVarga Moncsi – Hunhír.infoVarga…

        • Olaszliszka, 2021. október 15.

          Megemékezés Szögi Lajos lincselésének 15. évfordulóján.

        • Oltásellenes tüntetés Budapesten (képtár)

          Oltásellenes tüntetés Budapesten, 2021. augusztus 28.

        • Budapest Pride Felvonulás 2021

          Nézegessen pride-os felvonulókat, ellentüntetőket!

        Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
        © 2002-2024 Hunhír.info - Rockszerda - Impresszum