Amint a Mazsihisz honlapjára 2013. augusztus 7-i hírcikkből megtudjuk, bíborosunk ismét „a gyűlöletkeltés és a pusztító eszmék terjedése ellen emelt szót”, de valahogy ezúttal is kimaradt belőle a magyargyűlölet (növekvő) áldozataira való emlékezés, az értük való imádkozás. Persze volt idő honi históriánkban, amikor azért nem feltétlenül kellett bíborba mártott kalap ahhoz, hogy Isten szolgája felemelje szavát a befogadó többség elleni kisebbségi gyűlölettel szemben. Bizonyos Zimándy Ignác törökbálinti plébános, pozsonyi gimnáziumi tanár és honatya ugyanis százhuszonhat éve úgy fogalmazott, hogy ha van társadalmi békétlenség, akkor azt nem mi okozzuk, hanem például azok, akik csalhatatlannak hitt rabbijaikat követik: „Ám mondja és higgye a zsidó, ha tetszik, hogy a rabbija csalhatatlan, de akkor aztán kérdem, ki zavarja tehát a vallások közti békét, mint azon szekta, mely minden rabbiját csalhatatlannak tartja?”.

De maradjunk egyelőre csak a Mazsihisz hírcikkénél! „Meg kell találni az alkotó együttélés útját, hogy mindenki lehetőséget kapjon tehetsége kibontakoztatására és megbecsült tagja legyen a társadalomnak – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a roma holokauszt áldozataiért és a magyarországi cigányságért bemutatott szentmisén kedden a budapesti Szent István-bazilikában.” Kár azonban, hogy az érintett kisebbségiek megbecsülésének áráról, vagyis beilleszkedésük elengedhetetlen feltételeinek részükről való teljesítéséről ezúttal is elfeledkezett szólni, így csupán a „gyűlöletkeltés”, a „pusztító eszmék” időben való észrevételének hangsúlyozására futotta erejéből, mondván, soha nem feledhetjük, „mi történt tulajdonképpen az elmúlt években azoknak a tragikus eseményeknek a során, amelyek romagyilkosságok néven vonultak be az ország köztudatába”.

Erdő (Grünwald) Péter ismét színt vallott tehát: csak romaáldozatokra emlékezett, magyarokra nem. Pedig bőven lett volna kikre. Ráadásul régóta. Olyannyira, hogy százhuszonhat éve, 1887. február 25-én Zimándy Ignác (1831-1903) törökbálinti plébános, pozsonyi gimnáziumi tanár és honatya így szólalt fel Országházunkban:

„Sokszor szememre hányták barátaim, hogy én, mint katolikus pap, antiszemitává lettem. Mióta kedves tanári székemtől elbúcsúztam s tizenkét évig falusi magányomban vagyok, azóta kitartó kíváncsisággal foglalkoztam azzal, ami a szemitizmusra és antiszemitizmusra vonatkozik. Megszereztem magamnak minden idevágó könyvet, és tanulmányozva olvastam a Talmudot. Olvastam rabbi Raf Chasda iratait, amelyekben szóról szóra ezt találtam: „Fiam, engedelmeskedjél a rabbinak inkább, mint a Bibliának vagy prófétának. Mert a rabbi szavai kedvesebbek Isten előtt, mint bármely próféta szavai. Ha tehát a rabbi azt mondja, hogy a te bal kezed jobb kéz és a jobb kezed bal kéz, azt okvetlenül el kell hinned.” Eszerint a zsidó Talmud most idézett adatai nyomán minden rabbi vagy sakter csalhatatlan. Ezen nézet ellen nekünk kifogásunk nem lehet, Tisztelt Ház, mert hiszen azt mondjuk, hogy vallásszabadság van, ám mondja és higgye a zsidó, ha tetszik, hogy a rabbija csalhatatlan, de akkor aztán kérdem, ki zavarja tehát a vallások közti békét, mint azon szekta, mely minden rabbiját csalhatatlannak tartja?”

Beszéde persze hatalmas felzúdulást keltett már akkor is, hiszen a békebontók, legyenek a két kisebbség bármelyikéhez tartozók, mindig is amolyan szent tehénként kezeltetik magukat, s ha magatartásuk egyértelműen (többnyire mellesleg amúgy csak verbális) ellenszenvet vált ki, azonnal áldozatként definiálják magukat. Különösen, ha ehhez főpapi demokráciaöntetet és szeretetszirupot kapnak fedezékül.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info