Amint már jeleztük, a közösségi oldalakon egyre ritkábbak az igaz tartalmak, de ha akadnak, maradandó gondolatokra, tiszta lelkiségre lelhetünk bennük. Így rajtuk például a minap egy tanmese szólt, amiről oly gyakran megfeledkezünk: bármilyen problémából van kiút, ha nem adjuk fel, ha nem állunk meg, tudva Nyirő Józseffel, hogy a győztesek soha nem adják fel a harcot, akik viszont feladják, sohasem győzhetnek, továbbá, hogy azt bárki fel tudja adni, hiszen az a legkönnyebb, de aki kitart akkor is, amikor mindenki megértené, hogy összeomlik, az az igazán erős!

Íme a tanmese. Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy mivel az állat már öreg és a kutat úgyis ideje betemetni, nem éri meg kihúzni. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz: lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

E kis tanmese tanulsága, hogy az élet mindenfajta szemetet ránk fog lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázzuk magunkról és tegyünk egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adjuk fel, nem állunk meg! Rázzuk meg magunkat és lépjünk egyet feljebb! Mert csak így válunk testben-lélekben edzettekké, mert úgyszólván minden napra jut olyan probléma, amit csak úgy lehet kezelni, mint a tanmesében a szamár a földet.

Bizony hiába mondjuk valakire pejoratív értelemben, hogy szamár (vagy a párját, hogy paraszt), tanulhatnánk annak etológiájából, viselkedéskultúrájából, így ha közismert ellenségeink hitünkét, magyarságunkért szapulnak, nem kellene talán mindig feltétlenül leütnünk a nekünk dobott, amúgy sem túl magas labdájukat. Például Bárdossy László az Andrássy út 60-ban hamar lerázta faggatóit azzal, hogy van egy (ha úgy tetszik, rossz) tulajdonsága, amiért nem óhajt velük tovább kommunikálni: nem szereti a műveletlen embereket. Vagy ott van Csurka István, aki egyszer Bethlen János faggatását („de hát Elnök Úr, nem is válaszol arra, amit mondtak most Önről?”) így rekesztette be: „Nézze, már engedje meg, hogy én magam döntsem el, mikor mire ugrok. Ha egyáltalán akarok ugrani.”

Igen, legyen sokaknak bármennyire is primitív a fenti tanmese, nincs más „modus vivendi”, mint hogy egyrészt lerázzuk a ránk dobott szemetet, mint a szamár, másrészt ne fecséreljük folyton energiánkat nem párbajképesekre (akikkel, Gárdonyink szavaival, kár vitatkoznunk, hiszen testük fejlettebb lelküknél, ezért őket még Jézus Krisztus sem tudná megtéríteni), s végül, ami a legfontosabb: tudatosítsuk, hogy igenis bármilyen problémából van kiút, ha nem adjuk fel, ha nem állunk meg, tudva Nyirő Józseffel, hogy a győztesek soha nem adják fel a harcot, akik viszont feladják, sohasem győzhetnek, továbbá, hogy azt bárki fel tudja adni, hiszen az a legkönnyebb, de aki kitart akkor is, amikor mindenki megértené, hogy összeomlik, az az igazán erős!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info