Lassan tényleg ott tartunk, hogy már semmin nem csodálkozunk, ami a nagyvilágban, de különösen is hazánkban történik. Ugyanis a földtörvényről való minapi zárószavazás eléggé szégyenteljesnek nem nevezhető eredménye egyenes következménye mindannak, ami földjeinkkel a kiegyezés, 1867 után történt. A minap ismételten hangsúlyoztuk, hogy már akkortól annyira szabad préda volt földünk, hogy bárki megszerezhette. Leginkább persze az akkori Simon Pereszek. Mindezt az akkori hivatalos statisztikáink ijesztő számadatokkal tükrözik. Ezeknek jártunk ezúttal utánuk.

Miklóssy Istvánnak a Rubinek Gyula szerkesztésében megjelent „Magyarországi Gazdacímtár” 1911. évi kötete statisztikáit közlő s azokat továbbiakkal kiegészítő szociálpolitikai tanulmányából (Keresztény magyar népünk gazdasági romlása, 1913) kiderül, hogy arisztokrata eleink, kiváltképpen grófjaink és főpapjaink a saját földjüket rendszerint zsidóknak adták bérbe – így megtörtént, hogy „15 hónap leforgása alatt 106 000 holdnyi nagybirtok ment át, főleg arisztokrata kezekből” kereskedőikére –, pontosan adatolva, hogy az első világháború kitörése előtt három évvel vármegyéinkben mekkora kataszteri hold birtokkal rendelkeztek eleve, mennyit béreltek arisztokratáinktól, főpapjainktól s másoktól:

Abaúj-Torna vármegyében 53 755,
Alsófehér vármegyében 28 861,
Arad vármegyében 99 110,
Baranya vármegyében 76 050,
Bars vármegyében 50 399,
Bács-Bodrog vármegyében 77 134,
Bereg vármegyében 86 583,
Beszterce-Naszód vármegyében 3481,
Békés vármegyében 50 202,
Bihar vármegyében 268 629,
Borsod vármegyében 85 006,
Csanád vármegyében 21 842,
Csongrád vármegyében 50 828,
Esztergom vármegyében 13 258,
Fejér vármegyében 136 640,
Fogaras vármegyében 1525,
Gömör vármegyében 35 894,
Győr vármegyében 37 853,
Hajdú vármegyében 169 300,
Háromszék vármegyében 4338,
Heves vármegyében 99 386,
Hont vármegyében 36 551,
Hunyad vármegyében 24 969,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 148 792,
Kis-Küküllő vármegyében 7447,
Kolozs vármegyében 61 263,
Komárom vármegyében 88 558,
Krassó-Szörény vármegyében 46 589,
Liptó vármegyében 5419,
Maros-Torda vármegyében 99 267,
Máramaros vármegyében 119 800,
Moson vármegyében 43 309,
Nagy-Küküllő vármegyében 11 431,
Nógrád vármegyében 129 134,
Nyitra vármegyében 160 661,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 276 025,
Pozsony vármegyében 122 447,
Sáros vármegyében 97 568,
Somogy vármegyében 225 059,
Sopron vármegyében 24 085,
Szabolcs vármegyében 280 248,
Szatmár vármegyében 198 133,
Szepes vármegyében 37 358,
Szilágy vármegyében 78 846,
Szolnok-Doboka vármegyében 89 852,
Temes vármegyében 70 025,
Tolna vármegyében 105 093,
Torda-Aranyos vármegyében 10 829,
Torontál vármegyében 103 996,
Trencsén vármegyében 85 665,
Turóc vármegyében 20 394,
Udvarhely vármegyében 4161,
Ugocsa vármegyében 18 484,
Ung vármegyében 32 326,
Vas vármegyében 94 503,
Veszprém vármegyében 115 592,
Zala vármegyében 81 318,
Zemplén vármegyében 209 678,
Zólyom vármegyében 6528,

tehát 2 116 279 kataszteri hold földet birtokoltak, arisztokratáinktól 1 925 807-et, másoktól pedig 789 391-et béreltek, így összesen 4 831 477 hold földbirtok volt kezükön: egyedül Árva, Brassó, Csík és Szeben vármegyében nem birtokoltak s béreltek földet. Amint „keresztény arisztokráciánk és főpapjaink figyelmébe hazafiúi érzéssel” ajánlott kötetében írja, így „szegényedett el és romlott meg gazdaságilag is, erkölcsileg is keresztény magyar népünk”, köszönhetően nem utolsósorban arisztokrata eleinknek.

Petrássevich Gézának a „Magyar korona országainak gazdacímtára” 1897. évi kötete, bellusi Baross Károly könyve (Magyarország földbirtokosai, 1893), Rédei Ferenc és Elek Emil tanulmánya (Magyar földbirtok, 1903) alapján készült dolgozata (Zsidó földbirtokosok és bérlők Magyarországon, 1904) még további sokkoló statisztikákkal egészíti ki mindezt. Megtudjuk belőle, hogy például 1894 és 1904 alatt hány zsidó mekkora kataszteri holdnyi földterületet birtokolt vagy bérelt. Az alábbiakban csak a legkiugróbb számadatokat felmutató vármegyék idevonatkozó statisztikáját idézzük belőle.

Zsidó földbirtokos volt 1894-ben

Bihar vármegyében 82, 72000,
Fejér vármegyében 51, 47000,
Heves vármegyében 76, 47000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 102, 152000,
Máramaros vármegyében 119, 108000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 137, 189000,
Szabolcs vármegyében 156, 125000,
Szatmár vármegyében 77, 45000,
Temes vármegyében 72, 85000,
Trencsén vármegyében 85, 110000

kataszteri holddal, 1904-ben pedig

Bihar vármegyében 103, 104000,
Fejér vármegyében 62, 65000,
Heves vármegyében 89, 56000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 122, 187000,
Máramaros vármegyében 141, 163000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 181, 244000,
Szabolcs vármegyében 214, 185000,
Szatmár vármegyében 135, 94000,
Temes vármegyében 95, 110000,
Trencsén vármegyében 120, 150000

kataszteri holddal, amikor is már valamennyi vármegyénkben 2788 zsidó birtokos 2 619 300 kataszteri holdnyi földtulajdonnal rendelkezett.

Zsidó földbérlő volt 1894-ben

Bihar vármegyében 89, 75000,
Fejér vármegyében 38, 47000,
Heves vármegyében 72, 75000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 114, 152000,
Komárom vármegye 63, 59000,
Nyitra vármegye 120, 153000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 123, 145000,
Pozsony vármegye 83, 110000,
Somogy vármegye 108, 210000,
Szabolcs vármegyében 246, 220000,
Szatmár vármegyében 135, 162000,
Temes vármegyében 75, 87000,
Trencsén vármegyében 72, 46000,
Zala vármegye 52, 87000,
Zemplén vármegye 200, 220000

kataszteri holddal, 1904-ben pedig

Bihar vármegyében 135, 156000,
Fejér vármegyében 41, 56000,
Heves vármegyében 95, 81000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 168, 230000,
Komárom vármegye 72, 65000,
Nyitra vármegye 162, 172000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 147, 208000,
Pozsony vármegye 106, 140000,
Somogy vármegye 120, 290600,
Szabolcs vármegyében 308, 318000,
Szatmár vármegyében 169, 174000,
Temes vármegyében 83, 115000,
Trencsén vármegyében 76, 52000,
Zala vármegye 57, 95000,
Zemplén vármegye 194, 216000

kataszteri holddal, amikor is már valamennyi vármegyénkben 3170 zsidó bérlő 3 350 740 kataszteri holdnyi földet bérelt.

Ennyit a sokkoló statisztikákról, melyek idézése után Petrássevich felteszi az érintettek részéről ma is oly rendszeres földbirtoklás okát keresve a kérdést: „miért, hogy a zsidó, dacára nagy földbirtokainak, merkantilista?” Íme válasza:

„A zsidó földbirtokos merkantilista, mikor ő vesz és forgat, de agrárius, mikor ő ad el. A zsidó földbirtoka tehermentes, nagyobb komplexum s így várhat kedvező konjunktúrákra, melyeket önmaga teremt meg. Mikor ősszel a szegény gazda, ki fizetési kötelezettségeit mind az őszi terminusra halasztotta, megszorul, akkor a zsidó nem földbirtokos, hanem börziáner. Akkor a saját búzáját raktáron tartja, óriási mennyiségű papírbúzát dob a piacra s ezzel ad minimumra szorítja le a gabona árát. A megszorult keresztény gazda, különösen a kis- és középbirtokos, kénytelen ezen a kényszeráron túladni termésein. A gazda termése tehát a zsidó magtárába és a zsidó malmába vándorol fél áron.”

Az így áron alul felvásárolt termények sorsa megpecsételődik, ugyanis

„jön azután a tavasz. A gazda, ki ősszel eladta búzáját, megszorul. Nincs se vetőmagja, sem élelmezésre szükséges gabonája. Ekkor a zsidó a börzén fordít egyet. Ilyenkor papiros búza nincs. Nagy a kereslet, de kevés a kínálat. A búza drága lesz és ekkor az ősszel fél áron beraktározott búzát dupla áron veszi vissza a zsidó raktárából a földet túró gazda, de úgy, hogy a zsidótól uzsorakölcsönt vesz föl, mint elővételt az őszi búzájára.”

Nem mintha a mai multinacionális nagyvállalatok és áruházláncolatok működési mechanizmusát írná le benne a szerző? Lehet tehát, hogy alig egy évszázada sem volt lényegében más a helyzet nálunk, mint ma? Mindezek után persze már csak egy a kérdés: végre mikor tanulunk az iménti sokkoló tényekből?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info