„Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik” –idéztük nemrégen Kölcseyt azzal kapcsolatban, hogy a többség a félművelt hordószónokoknak, a szerecsenmosdató politikusbűnözőknek inkább hisz, mint a kisebbségnek, a világnézetileg sziklaszilárd, elveikhez körömszakadtig ragaszkodó értelmiségieknek, ezért aligha kérdés, miért voltak emberileg annyira megközelíthetetlenek legnagyobb eleink: a törpék, a parasztvakító polgárpukkasztásnál egyébre képtelen „pillantáslesők” világa mindenkor idegen volt számukra.
„Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik” –idéztük nemrégen Kölcseyt azzal kapcsolatban, hogy a többség a félművelt hordószónokoknak, a szerecsenmosdató politikusbűnözőknek inkább hisz, mint a kisebbségnek, a világnézetileg sziklaszilárd, elveikhez körömszakadtig ragaszkodó értelmiségieknek, ezért aligha kérdés, miért voltak emberileg annyira megközelíthetetlenek legnagyobb eleink: a törpék, a parasztvakító polgárpukkasztásnál egyébre képtelen „pillantáslesők” világa mindenkor idegen volt számukra.
Persze a teremtő, az alkotó elmék mindig is magányosak, sőt megközelíthetetlenek a tömegek számára, mert egyéniségük legsajátosabb lelki és fizikai képességösszességével mindenben a jobbat, szebbet, igazabbat keresik, mert nem utánzásra, hanem teremtésre termettek, a célok és lehetőségek maximális kiaknázására, a „miért”-ek felvetésére és megválaszolására, a „hogyan”-ok megkeresésére és megmutatására, sohasem az alanyra, hanem mindig a tárgyra fókuszálva (így nem azt nézve, mások miként viszonyulnak hozzájuk, hanem hogy ők hogyan hozzájuk), amiért nem is lehetnek igazi barátaik, legfeljebb, ahogyan Szabó Dezső fogalmazott, Sancho Panzáik, hűséges segítőik, csakhogy bizony még azokat is nagyon meg kell rostálniuk, amire példa éppen „Az elsodort falu” írójának rajongóival szembeni magatartása: amint egyik legautentikusabb ismerője, Gombos Gyula feljegyezte, volt, hogy amikor egyszer megszólalt nála a csengő, valósággal kikiáltott, „ki az?”, majd a reá felelt „magyarok”-ra lakonikusan így válaszolt: „valami közelebbit, kérem: nagyon sok magyar van ebben az országban, kit én nem engedek ide be”.
Mivel az ilyen esetek mind gyakrabban megtörténtek vele, egyszemélyes folyóiratában, a Ludas Mátyás Füzetek 40-41. számában kissé bővebben is kifejtette, mégis miért, hogy oly gyakran be se engedi, vagy ha mégis, hamar kitessékeli látogatóit, kiváltképpen rajongóit:
„A napokban egy levelezőlapot kaptam, amelyen harminc többé-kevésbé bozontos magyarságú „szittya” szenvedi a maga képmását. Itt: Nimród, Veres Pálné s más domború szittyaságok közt én is ott vagyok, mint a nemzet végnevelője és bezáró szittyája és Koppánya. A levlap másik felén nemes felhívás zeng, hogy minden lámpázott tea-magyar kövesse az én „germánellenes” politikámat, és csatlakozzék hozzám az első kerületi Vármajor ucca 19/b. alatt. – Nagyon kérem Honunk lelkes meggárgyulóit: ne az én irányomban gárgyuljanak meg. Először is: igazán nem vagyok sem régi, sem új Koppány, és semmi hajlandóságom nincs négyfelé hasadozni. Másodszor: semmi érdemet nem szereztem arra, hogy Nimród mellett legyek, mint nemzetnevelő kolléga. Harmadszor: én semmilyen „ellenes”-politikát nem folytatok. Egyszerűen a magyar életérdekek ideológiáját próbálom megépíteni. Negyedszer: Kérek mindenkit, hogy az első kerületi Városmajor ucca 19/b-t kímélje meg állhatatosan mindennemű csatlakozástól. Nekem nincs pártom, nincs asztaltársaságom, nincs alakulatom, én szépen megvagyok egyedüliségem tiszta erejében. Minden „csatlakozás” hozzám: csak írásaim olvasásában, terjesztésében, hitterjesztésében lehetséges.”
Mivel pontosan erre voltak a legképtelenebbek, rendre csalatkozott csatlakozóiban, pubertásokra emlékeztető rajongóiban, miként oly sokszor eleink, akik a társas életben rendszerint hamar felismerték, mikor kivel szemben hány méterre álljanak, megfogadva Gárdonyi Géza tanácsát, hogy „ne vitatkozzatok Istenről, lélekről, halhatatlanságról soha senkivel: akinek a lelke fejlettebb, mint a teste, mindezeket úgyis érzi, akinek meg a lelke fejletlenebb, mint a teste, annak beszélhet akár maga Jézus Krisztus, nem lehet neki bebizonyítani”, elvégre a törpék, a parasztvakító polgárpukkasztásnál egyébre képtelen „pillantáslesők” világa mindenkor idegen volt számukra.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info