Amint a napokban jeleztük, kormánytámogatású hivatalosságaink szóra sem méltatják elhallgatott irodalmi nagyjainkat, azonban nemcsak róluk, gyalázott politikai eleinkről sem akarnak hallani, nemhogy például emlékművet állítani nekik: bizonyítva a világhatalomnak, hogy a neki való megfeleléskényszer kinyilvánításában sincsen uborkaszezon, a minap a Műcsarnok igazgatója elmondta, nem engedné benne Horthy-emlékmű felállítását, mert az bizony a művészi múltformálás ‘szélsőséges megközelítési módja’ volna: igen, ilyen alighanem csak nálunk fordulhat elő, mivel máshol már nemcsak múzeumi, köztéri emlékművek sokasága állna egy nemzeti hősnek.

Amint a ‘Népszabadság’ írja (2012. augusztus 3.), ‘Mi a magyar most?’ címmel ötven kortárs képzőművész alkotásainak bemutatásával a ‘magyar identitás megjelenítésére’ kiállítás nyílt a Műcsarnokban, amelynek igazgatója s a tárlat kurátora, Gulyás Gábor elmondta (túl azon, mennyire örül, hogy a bemutatottak értelmezését segítő rövidfilmben például Heller Ágnes fejti ki válaszát a címadó kérdésre), hogy nem a politikai közbeszéd leegyszerűsítő logikája és vulgáris hangneme, hanem ‘a művészet árnyaltságá’-val, ‘gazdag kifejezőerejé’-vel hatás jegyében ‘a szélsőséges megközelítési módot alkalmazó munkák’ szigorúan kizártak, majd arra a kérdésre, Horthy például jöhet-e, így válaszolt:

‘Miért ne lehetne reflektálni Horthy szerepére? Persze ha valaki egy Horthy-emlékművet szeretne felállítani a Műcsarnokban, azt nem engedném. Egyébként ráhibázott: az egyik képen megjelenik Horthy, egy másikon pedig Kádár János is. E két ember történelmi szerepéről mostanában olyan sokat beszélnek, személyiségük annyira ‘benne van a levegőben’, hogy bizonyos furcsa értelemben celebeknek is tekinthetjük őket. Nekem ez nem nagyon tetszik, de tudomásul veszem.’

Szóval Horthy és Kádár ‘celebek’, csakhogy a rájuk használt, egyre elcsépeltebb kifejezés bármikor bárkire vonatkoztatható, ugyanis az angol ‘celebrity’ megrövidüléseként híres és hírhedt személyt egyaránt jelenthet, így különösebb szemantikai szakavatottság nélkül is belátható tehát, hogy a bolsevizmust 1919-ben legyűrő, ezzel Európát tőle megmentő Horthynak az azzal szembeszállókat 1956 után felakasztató Kádárral egy lapon történő emlegetése aligha kérdés, hogy csupán a tudatlanság számlájára írható-e, miként az sem, már hányadik világszégyen ez, hiszen ilyen alighanem csak nálunk fordulhat elő, mivel máshol már nemcsak múzeumi, köztéri emlékművek sokasága állna egy nemzeti hősnek.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info