Sokadik alkalommal ragadunk tollat, látva kormánytámogatású hivatalosságaink köteteit, amelyek szóra sem méltatják a Wass Alberteket, szemben a Kertész Imrékkel, a vallásos embereket pedig többnyire intoleránsoknak, idegenelleneseknek, antiszemitáknak minősítik: persze ez alighanem csak nálunk lehetséges, ilyen művek (melyeknek szerzői saját országuk nagyjait egyenesen mellőzik!) a világhatalom hatvannégy éve létező bábállamában még a cenzorig sem jutnának el.
Erre talán a legeklatánsabb példa a Napkút Kiadó 2011-ben Bognár Antal és Szondi György szerkesztésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent „Magyar kulturális kalauz”-a, amelyet üssünk fel bárhol, azonnal szembeötlik belőle nemzeti identitásunknak a világhatalom szellemi vezetői iránti megfeleléskényszerből való lekicsinylése, elmúlt évtizedekben elhallgatott klasszikus képviselői nevének mellőzése.
Itt van benne mindjárt Vasy Géza irodalomtörténész (1969 óta az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK) Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének docense, 2007 és 2010 között a Magyar Írószövetség elnöke) irodalmunk évszázadait bemutatni hivatott, huszonhat oldalas áttekintése, amelyből (csak találomra néhány név a klasszikusokból) hiányzik Kármán József, Baróti Szabó Dávid, Ányos Pál, Kuthy Lajos, Tompa Mihály, Gárdonyi Géza, Szabó Dezső, Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, Erdélyi József, Sinka István, Sértő Kálmán, Reményik Sándor, Sajó Sándor, Nyirő József, Wass Albert, Mécs László, s ha már kortárs kell, Döbrentei Kornél, nem hiányzik viszont Kassák Lajos, Déry Tibor, Márai Sándor, Ottlik Géza, Örkény István, Konrád György, Esterházy Péter, Nádas Péter, Spiró György, no és persze Kertész Imre, akit ugyan nem neveltek „vallásosan, nincs zsidó sors-tudata, mégis, „sorstalanul” is viselnie kell ezt”.
Ezek után persze már semmi sem meglepő a kötetben, így az sem, hogy Kincses Károlynak (1989 és 2005 között a Magyar Fotográfiai Múzeum alapító igazgatója, ma a Mai Manó Ház fotómuzeológusa) a magyar fotográfiáról például olyanok jutnak eszébe, mint Langer Klára 1944-es felvétele egy „zsidó fej”-ről, vagy Inkey Tiboré 1945-ből egy műtermi „cigarettázó orosz katoná”-ról s Balla Demeter 1984-ből való remeke a mezítelen, elaggott Ádámról és Éváról, továbbá, hogy Balázs Géza (ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tanára) nyelvünk múltjáról ma sem tud többet mondani, mint hogy az „nyelvtanában alapvetően megőrizte finnugor jellegét”, ám szokás szerint a végére hagytuk a desszertet.
Igen, a végére, mert nincsen olyan világhatalomnak megfelelő hivatalosságunk, mely meghagyna nekünk csak egy mákszemnyi öntudatot is, így Tomka Miklós (1941-2010) vallásszociológusnak (a Magyar Tudományos Akadémia néhai doktorának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének 2001 és 2009 közötti vezetőjének) a vallás és az Egyház hazai helyzetéről írt posztumusz elemzése szerint „a vallásos emberek nagyobb mértékben intoleránsak, idegenellenesek, antiszemiták, mint a társadalom átlaga, ám közöttük sok az idős és kevéssé művelt, akik egyébként is intoleránsabbak, mint mások: lehet, hogy az ok nem a vallásosság, hanem az életkorból vagy társadalmi helyzetből adódó rugalmatlanság”.
Hát igen, kisebbrendűségi komplexusokkal küszködők ugyebár, akik többnyire amúgy már elaggottak, nem sok vizet zavarnak, nem úgy, mint fiatalabb eleik a múltban, akikkel szemben – olvassuk ezt már Csorba László történésztől (2010-től a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától) – hiába próbált Károlyi Mihály egy „polgári demokratikus konszolidációs kísérlet”-et végrehajtani s megakadályozni az ország területének feldarabolását, hiába, hogy az 1919-es „proletárdiktatúra a szocialista társadalomépítő utópia megteremtését a történelmi államterület egészének védelmével kötötte össze (így kezdetben nemcsak a legszegényebbek támogatták, hanem a nemzeti erők egy része is, főképp a hadsereg körében)”, hiszen jött azután ugyebár a rémségek rémsége, a mindmáig kiheveretlen antiszemita Horthy-korszak, amikor is „Magyarország politikai vezetői a zsidótörvények életbe léptetésével a legsúlyosabb emberiségellenes bűnök elkövetésében vállaltak morális felelősséget”.
Itt tartunk ma, az ilyen „kulturális kalauz”-oknak álcázott, a Wass Alberteket, szemben a Kertész Imrékkel, szóra sem méltató, a vallásos embereket pedig többnyire intoleránsoknak, idegenelleneseknek, antiszemitáknak nyilvánító kiadványokat forgatják értelmiségijeink, de alighanem egyedül csak nálunk, hiszen ilyen művek (melyeknek szerzői saját országuk nagyjait egyenesen mellőzik!) a világhatalom hatvannégy éve létező bábállamában még a cenzorig sem jutnának el.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info