“…vissza lehet követelni tőlük az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert, s ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó”: hiába, nem kellene boldogságunkhoz semmi más, mint csupán a Tízparancsolat betartása, tekintettel azonban arra, hogy megszegésében éppen ők járnak az élen, iménti útmutatása sem veszített időszerűségéből.
1274. március 7-én hunyt el az itáliai Fossanovában Aquinói Szent Tamás, ‘a szentek legtudósabbja és tudósok legszentebbje’ (Schütz Antal), aki a hit köveiből megépítette a teológia égbenyúló gótikus katedrálisát, így élete fő műve, a ‘Summa theologiae’, létünk minden égető kérdésében a legbiztosabb iránytűnk ma is, amikor még mindig kísért Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke szelleme, miszerint ‘a teológia nem tudomány’.
‘A szentek a mi hitünk égboltjának csillagai, s ezek között a csillagok között Aquinói Szent Tamás a Nap: így ábrázolja már közvetlenül halála után a festészet mellén vagy homlokán
a Nap, melynek sugarai ráesnek az Egyházra, s ez az Egyház, a földkerekség Isten rendelte tanítója a róla szóló miseimádságban vallja, és éppen ma széles a világon visszhangozza négyszázmillió ember: ‘Úristen, te Szent Tamás bámulatos tudománya által fényözönbe öltöztetted Egyházadat!”
Így jellemezte Őt valaha Schütz Antal piarista, ugyanis egyedülálló érdeme négyes: először is tisztázta létünk alapfogalmait, kiváltképpen a hit és tudomány, ember és Isten, természet és kegyelem viszonyát (mindenekelőtt arra rámutatva, hogy mennyire nincs ellentmondás az első kettő között), másodszor örök időkre meghatározta a teológia és a filozófia kapcsolatát (eszerint ‘philosophia est ancylla theologiae’,a ‘a filozófia a teológia szolgálóleánya’), harmadszor az addigi hit- és bölcseletbeli ismereteket az igazság serpenyőjére téve létrehozta a hit szintézisét (vagyis az addigi teológiai tanítások építőköveiből megépítette a hit égbenyúló gótikus katedrálisát), negyedszer, vaslogikájával megmutatta a helyes érvelést, vagyis hogy a kérdések tárgyalásakor a mellette és ellene lévő valamennyi érvből miként lehet biztos választ jelentő következtetéseket (konklúziókat) levonni.
Ma, amikor még mindig kísért Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 és 1970 közötti elnöke szelleme, miszerint ‘a teológia nem tudomány’, a vallás a művelődés és lelkiség primitív tudatállapota, így nem több a mítosznál, babonánál (amely ezért ugyebár elhalásra ítéltetett), a hit így legfeljebb vasárnapi szagos misére és májusi ájtatosságra való, amikor ráadásul a Katolikus Egyházba trójai falóként beépültek Sigmund Freudot és Albert Einsteint prófétájuknak megfogadva egyenesen tagadják, hogy vannak örök eszmények és igazságok, tértől-időtől független objektivációk, nem lehet biztosabb iránytűnk, mint élete fő műve, a (magyarul belőle elsősorban Schütz Antal és Tudós-Takács János által fordított) ‘Summa theologiae’, amely alapján 1323-ban szentté, 1567-ben egyháztanítóvá, 1880-ban a katolikus egyetemek és iskolák védőszentjévé nyilvánították.
Végül ha az iránta való ellenszenvüknek, sőt gyűlöletüknek igazi okát keressük, rálelünk még egy érdemére, az ötödikre, a világnézetükből világszerte kirobbanó konfliktusok kezelésével kapcsolatos álláspontjára, amelyet Brabantia hercegnőjének írt levelében fejtett ki: vissza lehet követelni tőlük az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert, s ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó: hiába, nem kellene boldogságunkhoz semmi más, mint csupán a Tízparancsolat betartása, tekintettel azonban arra, hogy megszegésében éppen ők járnak az élen, iménti útmutatása sem veszített időszerűségéből.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
