A tizennégy éve a floridai Astorban lelkét Teremtőjének visszaadó Wass Albertnek alighanem minden sora tükör, melyekbe, ha bármikor belenézünk, megláthatjuk külsőnkre is kirajzolódó lelki kontúrjainkat, képet kapva Kárpát-medencénk mentális állapotáról, a mindennapjainkat ma is meghatározó „háromféle magyar”-ról.

Igen, múltunkban és jelenünkben politikai rendszerek, társadalmi körülmények, művészeti irányzatok hatásaitól függetlenül ugyanis három réteg különböztethető meg markánsan, ilyetén sorsunk alakulása azon múlik, melyikük milyen arányban van jelen a Kárpátok koszorúin belül, különös tekintettel a harmadikra, az „istenadta” népre.

Bizonyára nem rajta múlott, hogy az „istenadta” nép olvasatában korántsem misztifikáltan megközelítendő, de még mielőtt meglátnánk, mégis miért, lássuk őket: mindhárom részében közös, hogy elégedetlenek a világgal, a kormánnyal, a rendszerrel, egyszóval mindennel, ezért folytonosan csak panaszkodnak, morognak, keseregnek, sőt átkozódnak:

„Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket: csatlakozik hozzájuk, hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét.

Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik, védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé, a maga jussát az élethez, a szabadsághoz, ehhez a földhöz, melyen született s mely a hazája, verekszik másokért is, mindenkiért, a mások jussáért, a mások szabadságáért, a még csak meg sem születettekért is, mindenkiért és mindenki helyett.”

Végül a többieknek, vagyis magának a népnek egyáltalán „nincsen arca, senki és semmi: semmit se tesz, csak meghúzódik, vár, és mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, s amikor tovább lép a nagy láb, lassan felegyenesedik megint, de sohasem egészen: egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt”.

A kommunista kollektivizmus és a liberális individualizmus örvényébe került (korántsem csak magyar) milliók országhatárokat nem ismerő mentális mélyrepülését a könyvkiadásunkban való tartós jelenléte ellenére köztudatunkban továbbra is elfeledett klasszikusunk minden szociológiai elemzésnél jobban jellemezte ezzel.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info