Valaha főpapjaink a maiak zömével szemben Krisztus katonáiként kőkeményen kiálltak nemzetünk mellett: közülük nem véletlenül vált milliók ikonjává Prohászka Ottokár (1858-1927) püspök, aki mind katolikus, mind nem katolikus keresztény híveit egyként felrázta tespedtségünkből, amint erre rámutatott 2011. november 29-én a Múltunk A Jövőért Szövetség és az Életfa Kulturális Alapítvány szervezésében Békésen tartott előadásában hírportálunk főmunkatársa, ifj. Tompó László irodalomtörténész.

Konzervatív egyházi és világi fórumokon habár sok szó esik róla, arról azonban nem, miért is vált milliók példaképévé, vagyis arról, hogy a mindennapjaink devizahiteleseinek tragédiájából olyan jól ismert, a produktív termelés alternatíváit felszámoló spekulatív tőke ellen elsők között emelte fel szavát már az első világháború előtt, kárhoztatva az erőszakos iparosítást, ezáltal a falulakók városokba kényszerítését, a munkásnyomort, a prostitúciót, gyógyírként a szövetkezeti rendszert és munkásbiztosítást ajánlva, majd 1920-ban a közel kétszázezer, elrabolt területeink közül elsősorban Erdélyből menekült értelmiségijeink elhelyezése és a mindenkori kirekesztők hatalma túltengésének visszaszorítására egyértelműen támogatva a „numerus clausus”-t, ugyanakkor keservesen csalódva kora nemzeti pártjainak ma még inkább kísértő egoizmusában, mi több, ideológiátlanságában, stratégiai-taktikai felkészületlenségében következetesen hirdetve a kizárólag az anyagi élvezeteknek élés, a fogyasztói életszemlélet nemzetromboló mivoltát.

Utóbbiak miatt a mégoly „keresztény kurzus” alatt csaknem magára maradt, önkéntelenül is elismerve Szabó Dezső mégoly szatirikus szavait, miszerint inkább görénykurzus az, hiszen klientúrája, a névadóhoz hasonlóan, sunyi, büdös és lop, amiért nem ismerte fel azt, ami ma is elenyészően kevesen vallanak, hogy korántsem elég a sekrestyében, a gyóntatószékben, a szószéken hirdetni a krisztusi igazságokat, hanem azokkal naponta ki kell állni a tömeg elé, és ha kell, kíméletlenül rámutatni nemcsak a bevándorolt neofiták, hanem a mieink mulasztásaira is, amiért az ő hatalmukat lehetővé tették a mindenkit megillető felebaráti szeretetre hivatkozva, nem tudva vagy nem akarván tudni, hogy semmi sem táplálja jobban merészségüket, mint a mi gyöngeségünk. Amint az előadó a püspök szellemében hangsúlyozta, feladatunk Krisztus katonáiként kőkeményen kiállni nemzetünk mellett, nemet mondani az életellenes tendenciákra, példát mutatva ezzel nem ezt tevő, mégis önmagukat nemzetinek-kereszténynek tekintő pártjainkra-mozgalmainkra.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info