Eleinkkel szemben nem a szerénység, az alázat, hanem csak a mennyiség, a haszon számít a mai átlag magyarnak, oldalállástól függetlenül, és hogy mennyire, mutatja: nemrég egy nemzeti köreinkből oly ismerős előadó kijelentette, tíznek nem, minimum ötven főnek tart csak a jövőben előadást, ezzel is elismerve, mennyire nem a szerénység, az alázat, hanem csak a mennyiség, a haszon számít, szemben azzal az egyszerű plébánossal, aki a Kádár-világban a fűtetlen falusi templomban egyetlen gyermeknek is megtartotta a hittanórát!
Nem így volt ez őseink életében, olyannyira nem, hogy Mikes Kelemen egyenesen azt írja, „ne kívánjunk egyebet az Isten akaratánál: kérjük az üdvösséges életet, a jó halált és az üdvösséget, és azután megszűnünk a kéréstől, a bűntől, a bujdosástól, a telhetetlen kívánságtól”, Berzsenyi Dániel, hogy „Van kies szőlőm, van arany kalásszal / Biztató földem: szeretet, szabadság / Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől / Kérjek-e többet?”, Vörösmarty Mihály, hogy „Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: / Egész világ nem a mi birtokunk, / Amennyit a szív felfoghat magába, / Sajátunknak csak annyit mondhatunk”, valamint, hogy „Kéjt vesz, ki sok kéjt szórakozva kerget, / Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt”, Arany János, hogy egyedül a „józan okos mérték” képes visszatartani a „rohanó tettek árját”.
Az őseink, különösen is a falusi-paraszti társadalom patriarchális életének savát-borsát jelentő „józan okos mérték”-re törekvés mindenekelőtt ellentétek között aranyközepet meglelő lelkiségünkre vonatkozott, így Méliusz Juhász Péter meghagyta, hogy „ha a testi étkedben el nem tűrheted az undokságot, ne tűrd el a lelkiben sem, mert ennek tisztábbnak kell lenni”, azonkívül szembeszálltak az erkölcsi normák és ontológiai igazságok relativizmusát hirdető, vagy éppen évezredek óta ismert téziseket spanyolviaszként feltalálók gőgjével, amiért is Pázmány Péter megvallotta, „új találmányokat és magam fejéből költött dolgokat tőlem senki ne várjon, mert tudom, hogy a pókháló nem jobb a lépes méznél, noha a pók béliből szövi légyfogó hálóját, a méh pedig virágokrul szegedeti mézét”.
Eleinkkel szemben nem a szerénység, az alázat, hanem csak a mennyiség, a haszon számít a mai átlag magyarnak, oldalállástól függetlenül, és hogy mennyire, mutatja: nemrég egy nemzeti köreinkből oly ismerős előadó kijelentette, tíznek nem, minimum ötven főnek tart csak a jövőben előadást, ezzel is elismerve, mennyire nem a szerénység, az alázat, hanem csak a mennyiség, a haszon számít, szemben azzal az egyszerű plébánossal, aki a Kádár-világban a fűtetlen falusi templomban egyetlen gyermeknek is megtartotta a hittanórát!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
