Irodalmi életünk – ha egyáltalán még létezik – totális értékzavarának talán legkézenfekvőbb jele, hogy fórumain bárki felléphet, aki tollat ragad kezébe: mindegy, miről és hogyan ír, minden sora megjelenik, gyakran klasszikusainkkal egy lapon, hiszen kiadója függetleníti önmagát minden esztétikai és világnézeti megfontolástól.

Különösen is igaz ez a korántsem csak a posztmodern, hanem a konzervatívnak beharangozott folyóiratokban is versekként feltüntetett szövegek zömére, így a Kráter Műhely Egyesület által megjelentetett, önmagát „a megújuló magyar és keresztény hagyomány lapja”-ként meghatározó „PoLíSz”-ra, amelyben (2011. augusztus) Tandori Dezső alábbi versremeklését olvassuk.

Egy porgos (avult és friss)

Eltrefalt szenvedes

Szenvednel, ha versedben nem tehetnel
ki ekezeteket?
Nem az, hogy… de…
Szenvedni szenvednel, azert? Igaz?
Nem, akkor se szenvedni szenvednek, nem szenvedni
szenvednek, hanem…
Hanem?
Barmi masni. Nem szenvedni szenvednek, hanem
barmi masni.
Peldaul…?
…kalucsni, kamasni…

Persze nincs egyedül a szerző, kísértetiesen emlékeztet ugyanis a spanyol barokk marannó metaforakovácsa, Luis de Góngora y Argote (1561-1627) Tandori-körben közkedvelt szógimnasztikai gyakorlataira, például az alábbira:

Az mondják a hatalmasok,
Hogy akinek hat alma sok,
Annak elég hatalmas ok,
Hogy ne legyen a hatalma sok.

Ha szegény Szabó Dezső valaha Babitsról azt írta, hogy csak szózenebohóc, akkor mit írjunk Gongora alteregójáról, Tandoriról és köréről, továbbá a nekik (is) helyet adó PoLíSz szerkesztőségéről?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info