Lehet valaki barátja vagy ellensége a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom vezéralakjának, Szálasi Ferencnek, azonban a tények elismerése mindenkit kötelez, vagyis annak tudomásul vétele, hogy a kommunizmusból nem kérő nemzetünk elsöprő többsége 1944. október 15-én az ő vezérletével az ellene való harc folytatását kívánta, tudván, vannak helyzetek, amikor nincs más választás, mint inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!.

A hatvanhét évvel ezelőtt ezen a napon történt hatalomátvétel által folytatott harccal honvédjeink, híven erkölcsi tartásukból következő katonai esküjükhöz, csak arról tettek biblikus tanúbizonyságot, hogy nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15, 13.), aki ezért soha nem adja fel elveit, mert tudja az ókori bölcsekkel, hogy si vis pacem, para bellum, vagyis a tartós béke csak harccal biztosítható.

Reájuk emlékezünk méltatlanul elfeledett költőink közül Alföldi Géza alábbi költeményével.

Pajtás, a hited fel ne add!

Pajtás, a sorsunk fojtogat,
a hited azért fel ne add!

Gyűrött az arcod, éhezett,
de ragyog még a két szemed,

a hajad lassan hófehér,
de hangod keményen zenél,

a kezed olykor már remeg,
s ritkul a homlokod felett,

és néha keserű szavad:
a hited azért fel ne add!

Hit nélkül csak az állat él.
Az ember küzd, hisz és remél!

Maradj ember, pajtás, maradj,
a harc elől meg ne szaladj!

Föl ne add, hogy jön a hajnal,
s találkozunk a tavasszal,

s hogy bármilyen felhős az ég,
a felhők felett csillag ég!

S hogy bár ma bűn, űzött, vágott,
mi tettük az igazságot!

Bár ma talpig nehéz vasba,
bűzlő börtön, bilincs rabja,

holnap, ha reggel felragyog
ő lesz a legszebb, legnagyobb!

Valahol a Bibliában
Krisztust szólni szókban láttam:

Ha hited volna, hitetek
mint hinni tud a kisgyerek,

s rászólnátok ott a hegyre,
menj el… az a hegy elmenne!

És én hiszek, pajtás, régen,
mindent hitre átcseréltem!

Nyugalmam s a boldogságom,
jólétem és tenger álmom,

a sorsom legszebb perceit.
Mert úgyis kinek lelke hit,

annak mindent a hit jelent,
a múltat, jövőt és jelent.

És én, pajtás, nézd, koplalok,
lyukas cipőm, rongyos vagyok,

de ég a szemem, fűt a hit…
Én látom az Isten álmait!

Beszélgetünk! Megölelget.
Tudom mi jön s mi közelget.

nagy, nyitott könyv az életünk.
Tudom, hogy mire ébredünk,

hogy mi lesz holnap, látom én.
S hogy szenvedés lesz… Várom én!

Olyan a hitem, mint a vas:
tavaszt lát, bár még kint havas.

És hiszem, amit jönni lát,
hogy jön egy új, egy szebb világ!

És nézd, pajtás, tán tévedek,
talán a hit is tévelyeg:

és nem lesz semmi sem igaz,
sem hajnal, sem az új tavasz…

De míg éltem, addig hittem,
és e mámorító hitben

nem éreztem a sors kezét,
tűrtem a fázást, éhezést…!

Hát hidd meg, megéri a hit,
hogy feltedd rá az álmaid!

Higgyél, pajtás, égjen szemed,
a Hit az úr a sors felett,

s a sorsod bárhogy fojtogat:
a hited, pajtás, fel ne add!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info