Mivel kirekesztőink nem győzik hangsúlyozni, mennyire mellőzöttek voltak még újkori történelmünkben is, tisztánlátásunk érdekében nem árt ekkori, őket érintő főbb törvényeinkre emlékeztetnünk, függetlenül attól, hogy mikor, mivel hálálták meg ezeket nekünk. Kezdjük I. Ferenc császárral: 1807-ben rendeletet ad ki arról, hogy a magyar ezredekbe toborzandó tizenkétezer újonc közé őket is fel lehessen venni, 1830-ban, hogy már nemcsak lehet, hanem kötelező katonáskodniuk, utóda, V. Ferdinánd pedig 1840-ben arról rendelkezett, hogy ünnepnapjaikon nem állíthatók végrehajtó vagy bíróság elé.
A Bach-korszakban sem maradt el a segítő kéz: már 1850-ben kultuszminiszteri rendelet határozott arról, hogy egyházjogból vizsgázhassanak, és az ebbeli előadások látogatásáról bizonyítványt szerezzenek, sőt ugyanezen évben szintén kultuszminiszteri rendelet tette lehetővé, hogy bábáik keresztény nőknél is végezhessenek szülésznői beavatkozásokat, majd 1851-ben hadügyminiszteri rendelet, hogy szabadon előállíthatnak lőport, salétromot és ezekkel kereskedhetnek is.
Folytassuk a kiegyezéssel és az azt követő évtizedekkel! Az 1867. évi tizenhetedik törvénycikk első paragrafusa leszögezte, hogy országunk lakosai közül ők „a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak”, a második, hogy „minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik”, egy 1876-os vallás- és közoktatásügyi rendelet, hogy az állami tanintézetekben tanulóik bizonyos ünnepnapjaikon „felmentendők az iskolalátogatás kötelezettsége alól”, egy 1885-ös, hogy középiskolákba járóik a rajz és az írás” alól szombaton, egy 1892-es, hogy összes ünnepükön felmentendők, egy 1893-as, hogy a számtan alól is.
Végül az 1895. évi negyvenkettedik törvénycikk első paragrafusa félreérthetetlenné tette, hogy vallásuk „törvényesen bevett”-nek nyilváníttatik, így alig egy évszázad alatt törvényeinkkel városszéliekből városközpontbeliek lettek, függetlenül attól, hogy mikor, mivel hálálták meg ezeket nekünk.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info