Virtuális világunkban egyre kevesebb az őszinte, életünk mélységeinek és magasságainak ismeretéről tanúskodó szó, és hogy mennyire, talán leginkább a közösségi oldalakon egymásnak ismeretlenül üzengető, grafitit mázolókhoz hasonlóan tízes szókincsűek fecseje mutatja leginkább, ezért üdítő kivétel, ha valaki itt maradandó gondolatokat és tiszta lelkiséget oszt meg másokkal. Pedig van rá példa, melyet alább közlünk.

Földi életünkben állandóan tudatában kell lennünk annak, hogy csak útban vagyunk az igazság felé. Megismerésünk mindig egyoldalú, kiegészíthető, sohasem befejezett. Tévedéseinkből tanuljunk alázatot, a kritikát mindig fogadjuk nyitott szívvel. Életünkben a hazugság nem csak a hamis, szándékosan félrevezető kijelentésekben jelenhet meg, hanem az igazság elkendőzésében vagy kicsinyítésében is. A személyiség belső kibontakozása megköveteli a belső őszinteség kialakítását, hogy az ember ne zárkózzék el a bűn beismerése elől, mert csak így fogadhatja Isten megbocsátó kegyelmét. Csak a hazugság mindenféle formájának legyőzésével juthat az ember Isten közelébe.

Igen, alighanem a kiemelt mondat a legkellemetlenebb igazság korunkban, az, hogy életünk célja már nem az igazságok megismerése és elfogadása, hanem egyenesen elkendőzése vagy lekicsinylése, a százszázalékosságra való törekvés lehetetlennek tartása, ezáltal az uniformizálódás igénytelensége, a te is éppen olyan jó vagy, mint én! elhívése, a bűntudat előbb elhomályosulása, utóbb eltűnése, amiért is a bibliai nagy kapun sokan lépnek át és járnak a pusztulásba vezető széles úton, szemben az örökléthez vezető keskeny utat választó kevesekkel (Mt 7, 13-14.).

Ifj. Tompó László – Hunhír.info