Írhatott bár Gárdonyi a társalgás, a műveltség, a pénz, a házasság, a társadalom titkairól, örökösen visszatérő témái mégis gyökeresen ontológiaiak: a marxizmustól megfertőződöttekkel szemben az evilági és túlvilági, a transzcendens és immanens lét viszonyának meghatározása kötötte le legállandóbban figyelmét, a természettudomány úttörőinek elsöprő többségével megvallva, hogy a kísérleti megtapasztalás a dolgok, jelenségek végső okát öntudatlanul is Istenben leli: a természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait, s mégis, ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá.

Szemben a testet megvető gnoszticizmussal és a lelket vele végzetesen szembeállító janzenizmussal, a végletek között aranyközépútra lelve, Szent Ágostonnal elmondhatta, hogy a lába a földön, de a lelke az égben járt, hiszen, mint írta, az érzések testiek és lelkiek, tisztázva a kettő viszonyát: nem az ember van a házért, hanem a ház az emberért: a test is ház, így az ember egyetlen működési felületének a szexust, a libidót tekintő freudizmussal szemben hirdeti, hogy a legfelső fokra ezen a Földön akkor jutunk, mikor külön valónak érezzük magunkat Testünktől: a tökéletlen ember egy a testével, a teste ő, a tökéletes csak úgy néz a testére, mint a ruhájára.

Nem kevésbé megszívlelendő (Aquinói Szent Tamás éleslátására valló) további idevágó igazsága, hogy az ateista könyvek jogosan elirtóztatók, hiszen olyanok, mint azok a lábtörlők, amelyeken ez a mondás olvasható: Isten hozott!, s a vendég az Isten szent nevébe törli a sáros lábait, továbbá, milyen furcsa, hogy a hittagadók elismerik a világmindenség létét, csak a teremtőjét nem. A tizennyolcadik századi felvilágosodás és a tizenkilencedik századi racionalizmus képviselőivel szemben ugyanazt vallotta, mint a természettudomány úttörőinek elsöprő többsége, hogy a kísérleti megtapasztalás a dolgok, jelenségek végső okát öntudatlanul is Istenben leli: a természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait, s mégis, ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá.

Gárdonyi, aki, amint sorozatunkban górcső alá vett kötete, a Földre néző szem talán minden más művénél szembetűnőbben tükrözi, nem volt sem filozófus, sem teológus, így távol állt az egzakt fogalmak levezetésétől, sőt akit számtalanszor megkísértettek kereszténységtől idegen tanítások, mindenekelőtt a spiritizmus, mégis eljutott minden ontológiai eszmélődés alapjáig, a végzetesen pesszimista, teremtettséget tagadó egzisztencialista filozófusok által tagadott Isten evilági kormányzásának belátásáig, amelyet nála szebben már csak Hofbauer Szent Kelemen és Berzsenyi Dániel fejezett ki: az előbbi megvallotta, hogy jobban hiszi Isten létét, mint hogy egy kép a falon függ, hiszen érzékei megcsalhatják, de Teremtőjük nem, az utóbbi igazságát pedig korunk természetkutatói sem cáfolhatják:

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info