1791. szeptember 21-én született Bécsben gróf Széchenyi István, akire nemcsak politikusként, hanem nemzetnevelőként is felnéztek eleink, amiért vagyonát, energiáját Isten után egyedül nemzetének rendelte alá, amiért más szóval, szemben a reá hivatkozók zömével, nem megélhetési közemberként került gondolkodóink galériájába.

Ez ötlik szemünkbe, ha Naplójában és Béla fiának írt intelmeiben elmélyedünk: korunk politikusaival-politológusaival szemben minduntalan hangsúlyozza bennük, mennyire nem az anyagi haszon viszi előre az emberiséget, hanem a közösségeket formáló kérdések felvetése és megválaszolása, a jellemformáló gondolatok gyarapítása, mindenekelőtt az édesanyává érett nőnek és a gyermeknevelésnek a nemzet fennmaradása zálogának tekintése, az életminőséget meghatározó morális kérdésekben az arisztotelészi aranyközépút követése:

Az emberek egymást vagy nagyon magasra emelik, vagy a legalsóbb lépcsőre állítják és nem tartanak középutat. Jó lenne, ha mindenki természeti szabadságának egy részét a társaságbeli szabadság megnyerése végett feláldozná. Egy magányos ember semmi, csak egyesületnek van hosszú élete és igazi súlya.

Ha figyelmesen elolvassuk iménti sorait, belőlük az újkori felvilágosult ember individualizmusának hadat üzenő konzervatív gondolkodó – csaknem a mitológiák archaikus világába illő – alakja rajzolódik ki előttünk, aki nem hitbizománynak tekinti hazáját, nem stallumok gyűjtésért könyököl, hanem mindig az örök Égi Bíróra tekint, az Ő útját járja, hasonlóan Szent Ágostonhoz, aki szerint az istenfélő ember teste a földön, de a lelke az Égben jár.

Nos, ez az, amire képtelen idestova közel kétszáz éve a politikusok zöme.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info