Ez a kínzó kérdés merül fel az 1942. szeptember 5-én Budapesten elhunyt Móricz Zsigmond talán legneuralgikusabb vallomása mai olvasásakor, válaszul leszögezve, hogy az érintettek, szemben a mieink zömével, született szeizmográfusokként megmaradáskényszerből örökösen nyilvántartják az ellenük bármikor és bárhonnan érkező földmozgásokat, mi több, mindig reflektálnak minden rájuk vonatkozó véleményre, őket ért kritikára vagy támadásra.

Írófejedelmünk egyes regényeiben (Forr a bor, Bál, Kivilágos kivirradtig), 1919. május 30-ától augusztus 19-ig írt Naplójegyzeteiben és egy drámájában (Fortunátus) noha élesen bírálta őket vezetőik által egészüket jellemző immoralitásukért, élete alkonyán mégis így nyilatkozott velük való kapcsolatainak szerinte legfőbb tanulságairól:

„Korán rájöttem arra, hogy a keresztény emberek majdnem használhatatlanok az újságírásra, a zsidók viszont sokkal közvetlenebb és kedvesebb emberek, mint a keresztények. Érző szívűek, figyelmesek, résztvevők, s minden pillanatban vitakészek, s olyan alapon vitáznak, amely magasan felette van annak, ahogy az iskolákban társaimmal mi odáig vitát tartottunk. Műveltek voltak hozzám és addigi barátaimhoz képest, úgy hogy ha versenyt akartam velük tartani, hozzá kellett fognom tanulni. Először is óriási előnyük volt, hogy legalább még egy nagy nyelv állott rendelkezésükre, kivétel nélkül valamennyien írtak és olvastak és beszéltek legalább is németül, de sokan angolul és franciául is. Minden ismeretágban a legértékesebb írókat és könyveket tárgyalták szünet nélkül és szakadatlanul, annyira, hogy ha köztük voltam, kénytelen voltam hallgatni. Kiderült, hogy újságírásra éppen úgy nem vagyok alkalmas, mint a többi keresztény. A zsidó lapok hozták meg az európai hangot, a tudományos tárgyalást, ők voltak az elsők, akik nem tettek különbséget olvasó és olvasó közt, ők a parasztnak ugyanazon a nyelven beszéltek, mint az egyetemi tanároknak.”

Halálosan komoly üzenetet hordoznak iménti sorai: az érintettek, szemben a mieink zömével, született szeizmográfusokként megmaradáskényszerből örökösen nyilvántartják az ellenük bármikor és bárhonnan érkező földmozgásokat, mi több, mindig reflektálnak az őket ért kritikákra vagy támadásokra, és pontosan ez az, amire a „népem, nemzetem, hazám!” jeligéjűek kilencvennyolc százaléka úgy tűnik, képtelen, ezért határolódnak el állandóan önmaguktól.

Most már csak a kérdés, hogy ha Móricz ezt ennyire tisztán látta, mi miért nem vagyunk erre képesek?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info