Szent László alakja első szakrális királyunkkal, Istvánnal szemben kevéssé ismert, noha már uralkodásakor (1077-1095) meggyőződhettek életszentségéről és az ómagyarság lelki-vallási hagyományait a kereszténnyel ötvöző uralkodó lovagiasságáról.

Királysága alatt elsősorban birodalma erkölcsi tekintélyét szilárdította meg, könyörtelenül fellépve a mindenkori kalmárokkal szemben, ennek jeleként egyenesen megtiltva a keresztényeknek a velük való házasságkötést, és a köreikben való cselédként tartásukat, amiért is legújabb kori hivatalos történelemkönyveink alakját elhalványítani igyekeznek, így hallgatva arról, hogy Árpád-házi királyaink közül róla maradt fenn a legtöbb ének, és a legendáiban élő hat csodáról.

Az elsőben a forró imába merült király legénye látja, hogy amikor ura éjjel belép a nagyváradi templomba, teste megdicsőülve lebeg a levegőben, a másodikban a besenyőkkel való harc közepette pusztaságba jut: vitézeit éhhalál fenyegeti, mire akaratából Isten szarvasokat és bivalyokat küld közéjük, és annyit ölnek le belőlük, amennyit akarnak, míg ő maga a kősziklákból vizet fakaszt, a harmadikban holttestét minden emberi és állati segítség nélkül viszi a szekér önmaga kijelölte nyughelye, Várad felé, a negyedikben annak, aki jó illatokat árasztó tetemét dohosnak mondja, arca a hátára csavarodik, amíg csak meg nem bánja tettét és bocsánatért nem esedezik, az ötödikben a gonosz ispán szegény katonától akar elvenni egy tálat, de amikor azt a király sírjára teszik, eszméletlenül összeroskad, míg a hatodikban két órán keresztül látják az emberek azt a csillagot, amely a királyi földi porhüvelyét őrző monostor fölött ragyog szentté avatásakor.

A középkori latin nyelven megőrzött legendák közül az övében van a legtöbb csodás elem, a király erényekben gazdag életének és uralkodásának isteni jutalmaként, az égi gondviselés megtapasztalásaként, így amikor a trónjáról elűzött Salamon király szembekerül vele Pozsonynál, megdöbbenve látja, hogy László feje felett kezükben testét tüzes tőrökkel védő angyalok lebegnek, és megrettenve menekül várbeli vitézei közé:

Mondának a vitézek: Uram, mit futsz? Lám, nem szoktál te egy, kettő avagy három előtt elfutni. Kiknek felele: Tudjátok, hogy emberek előtt nem futok. De ez nem ember, mert tüzes angyalok oltalmazzák őt.

Már életében rengeteg csoda fűződött imáihoz, harcaihoz, pénzéhez, kútjához, kocsijához, lovához, barmaihoz, füvéhez és koporsójához, halála minden alattvalóját megrendítette, amelynek jeléül, amint Garay János életéről írt költeményciklusában olvassuk, három évig megtiltották a mulatságokat:

Három évig gyászolá őt nemzete,
Mely alatt mindenki mély gyászt visele:
Zene és tánc országszerte megszünék,
Emlékét a nagy királynak így ülék!

A legelső magyar ember a király, vallotta Vörösmarty, és ha ez valakire történelmünkben százszázalékosan ráillet, az Szent László volt: legyen hát ezért a mi példaképünk is!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info