A ripacs tehetségtelen, hatásvadász színész, újkorunk természetrajzához éppúgy hozzátartozik, mint a talpnyaló politikus, a kalmárlelkű bankár, a köpönyegforgató író: gyökértelenségénél fogva mindhárom mindig minden uborkafára felkapaszkodik, mert kaméleontermészetéből eredően mindegy neki, milyen izmus zászlóvivője.
Ahogyan Ráth-Végh István egykor megírta az emberi butaság kultúrtörténetét, úgy meg lehetne írni a mindenkori ripacsok természetrajzát is, melyben alighanem kiemelt helyet kapnánk a hazánk kommunista gyarmati állapotának fenntartásáért felelősök élvonalában a talpnyaló politikusok, a kalmárlelkű bankárok és a köpönyegforgató művészek. Ami az utóbbiakat illeti, ezúttal közülük az olyan színészek mellett, mint Páger Antal vagy Kiss Ferenc, csak ripacsnak minősülő Jávor Pálra hívjuk fel a figyelmet.
Alföldi Géza a ködszurkálók kérlelhetetlenségével és intellektuális becsületességével tűzte őt tollára a „Hídverők” 1949. november 25-i számában, kulisszatitkok tudóira jellemző információkat közreadva róla.
RIPACS
»A múlt év során Teghze Gerber Miklós zeneszerző árvái javára egyik amerikai magyar egyesület irodalmi estét kívánt rendezni a szerző műveiből. A meghirdetett műsort azonban le kellett mondani, mert Jávor Pál, a botrányairól ismert színész és feleségének baráti környezete megfenyegették a szerzői est megtartására átadott terem tulajdonosát, hogy ha meg merik tartani az előadást, akkor a NewYork-i „magyarok” bojkott alá veszik a vendéglőt.
Azóta Teghze Gábor Miklós kivándorolt Amerikába, s most maga kísérelte megrendezni szerzői estjét, amit Jávor Pál és környezete újra megakadályozott. Eljárását felháborodottan tárgyalja a magyar sajtó keresztény magyar része. A Katolikus Magyarok Vasárnapja – az egyedüli amerikai magyar lap, mely mindenkor bátran kiállt a magyarság kérdéseiben, s a magyar történelmi igények bátor szószólója – külön cikk keretében foglalkozik Jávor eljárásával. A cikk szerint a Jávort támogató lapok azt állítják, hogy „Jávor Mindszenty bíborossal volt fogságban Sopronkőhidán: a kommunisták minden csábos szerződési ajánlatát elutasította. Jávor utálja a kommunistákat.” Mindezt azonban kevesli a lap ahhoz, hogy Jávor eljárásával árva magyar gyerekek szájából veszi ki a betevő falatot, s megállapítja, hogy ha az apa oka is lenen Jávor bebörtönzésének, „a gyerekek egyáltalán semmiről sem tehetnek. A gyerekeket, asszonyokat kihagyni a játékból. Aki ezt nem érti, nem keresztény, de kultúremberi mivolta is kétséges!”
E sorok írója két dologban szeretné felvilágosítani a Katolikus Magyarok Vasárnapja szerkesztőségét, mégpedig, hogy mennyire antibolsevista Jávor s tulajdonképpen mi is volt letartóztatása oka.
Jávor Pál sohasem volt antibolsevista, mert elvei nincsenek. Egy elvet ismer, a mindenáron szerepelni vágyás elvét! Minden tisztességes ahhoz, hogy csillogjon, csak írjanak róla alapok. A kezdeti elindulásakor Jávor közismeretn a forrófejű „nacionalisták” közé tartozott. A magyar színpad elzsidósodása ellen a hitleri Németország nürnbergi intézkedései idején Magyarországon senki úgy nem tiltakozott, mint Jávor. Főleg négyszemközt. Jobboldalisága addig tart, amíg Pestre nem kerül, s nem döbben rá arra, hogy Kiss Ferenc „elhúz” mellőle. Ugyanakkor megismerkedik egy gazdag lipótvárosi asszonnyal, s annak „ismeretségi körét” és vagyonát egyszerre hasznosítandó, hirtelen felfedezi magáról, hogy baloldali! A Lipótváros hálás is Jávornak, mert „nagy színészt csinál belőle”. Amikor azután a zsidók ellen hozott rendelkezések Magyarországon is érvénybe léptek, Jávor siet feleségét letagadni, sőt, elköltözik tőle. Igyekszik jobboldali ismeretségeket kötni, s mindenkit biztosít, hogy régen „elvált volna zsidó feleségétől, de az asszonyt nem tudja lerázni”. Mikor a németek megszállják Magyarországot, Jávort egyre többször SS-tisztek társaságában, természetesen felesége nélkül.
„Ki akarja a maga mocskos életét elvenni! Dehogy bántjuk, csak legyen férfi!”
E sorok írója 1944. október 15-én a Pasaréti út 10. számú házban tartózkodott. E ház előtt gyülekeztek az egyik párt tagjai. Délután négy óra körül hangos szóváltásra s kiabálásra lett figyelmes. Kiment az utcára, ahol tudomására hozták, hogy a szomszéd házban egy lugasban ül Jávor Pesten ismert barna svájci sapkájában, hatalmas napszemüveggel és gúnyos megjegyzéseket tesz a gyülekezőkre. A feszült hangulatban néhányan bementek a villába, hogy megverik. Jávor berohant a házba és bezárkózott. E sorok írója kiparancsolta a behatolt embereket. Fél órával később Jávor újra kimerészkedett, s továbbiakban gúnyosan integetett a kint állók felé. Erre néhány férfi újra bement. Csak erőteljes fellépés után sikerült a felháborodott embereket rávenni arra, hogy ne bántsák, s végül saját kérésére honvéd segítségével átvezettem a szomszéd házba. Mikor a házba vezető lépcsősor felén jártunk, Jávor Pál lekaparta fejéről a svájci sapkát, s könnyekkel a szemében megfordult:
– Ugye kérem, Ön méltóztatik engem ismerni?
– Igen?
– Méltóztassék mondani, most engem agyonlőnek? – s ezzel zokogva a lépcső kőkorlátjára borult.
A kísérő honvéd megfordult, kiköpött maga elé:
– Ki akarja a maga mocskos életét elvenni! Dehogy bántjuk, csak legyen férfi! Hát maga az a nagy hős a színpadokon, a mindenségit magának! Legalább itt ne bőgjön az emberek előtt!
Jávornak nem használt az egyszerű honvéd biztatása, s valósággal el kellett támogatnia a házba. Állítom, hogy ilyen gyáva embert az életemben, de ezer életben nem láttam. Fél órával később a házban élelmiszert osztó magyar asszony mesélte, hogy vitt Jávornak enni, de még mindég sír az alagsorban, ahol egy széken ül. A levitt élelmiszert azonban megette, sőt még kért kétszer, hogy éhes. Mindannyiszor kapott. Este nyolc órakor, mikor besötétedett, hazakísérték egyik barátjához.
Akkori elfogatásáról írt könyvében egy csodálatos hőstettként írja le viselkedését, s olyanok neveit sorolja fel, mint akik elfogták, akik akkor nem is tartózkodtak Budapesten. Megveretésről és éheztetésről ír. Innen, e sorok útján vallom, hogy mindebből egy szó sem igaz: nem volt hős, de olyan gyáva volt, hogy ma is undorodnom kell, ha rágondolok! Beijedt csibész volt, patakzó könnyekkel és hatalmas étvággyal! Éhezéséből egy szó sem igaz! Ripacs volt akkor is, ma is, de az is az aljából.
Második letartóztatása pedig egyszerűen azért történt, mert kémszolgálatot teljesített a gettóban rejtőzködő szovjet ágensek részére. Amikor ezeket a magyar kémelhárítás felfedte, Jávort is letartóztatták egy vidéki kúrián, ahol nem mint könyve írja, hősen a szobából, hanem a mellékhelyiségből kellett előcsalogatni.
Sopronkőhidán valóban volt, de nem Mindszenty bíborossal együtt, mert akkorra Mindszenty bíboros már nem volt a fogházban, hanem az egyik rendházban házi őrizetben. Vele így nem is beszélhetett, de Mindszenty nem is állott volna szóba vele.
Két „fogsága” között több alkalommal felkereste Kiss Ferencet: bejelentette, hogy „zsidó feleségét otthagyta”, s szerepet kért! Tény, hogy Jávor, a nagy Donjános támasz nélkül hagyta az akkor számára terhes asszonyt.
Nagyhangú antibolsevista kijelentései után felajánlkozik a bolsevistáknak!
Jávor a sopronkőhidai fegyházból nyugatra került, s itt az öreg őrség az amerikaiak megérkezése előtt eleresztette a foglyokat, mert az SS ki akarta „nyírni” őket, hogy meneküljenek. Jávor tovább jött Ausztriából nyugatra, s itt csatlakozott Fedák Sári színész csoportjához, Ostenhofenben, ahol akkor Hajmássy Miklós volt színigazgató. Fedák Sári és a társulat nagy szeretettel fogadták, s teljesen felruházták. Itt láttam személyesen régi fényében és eleganciájában! Itt nem egyszer hangoskodva jelentette ki, hogy „majd bolond lennék abba a csürhébe hazamenni!”. 1945 vége felé vagy 1946 elején azonban kiérkezett utána a felesége, s vele hazament. Ő beszélte rá Fedák Sárit is a hazatérésre, hogy „ő elintézi, hogy nem lehet semmi baja!”. Jávor hazatérve megírta már említett hírhedt könyvét, a minden osterhofeni színésztársát galádul bevádolta az ÁVO-nál. A hazatérő Fedák Sári ellen Jávor nyilatkozott legterhelőbben!
Nagy szerepre azonban hiába várakozott, mire engedélyt kért Amerikába turné megtartására. Major Tamás gyanútlanul kiengedte. Kint első dolga volt könyvével nagy üzletet lebonyolítani, magát mártírnak, nyilasok és a bolsevisták mártírjának feltüntetni, s oda nyilatkozott, hogy „Magyarországot azért hagytam el, mert a színészet nívója oly alacsonyra süllyedt, hogy ott komoly színész, aki ad magára valamit, többé nem szerepelhet! A Budapesten színházi viszonyok ázsiaiak!”
Így terjedt el róla, hogy antibolsevista. Ezt a magatartását is leleplezi azonban az otthon megjelenő „Színház és mozi” című lap 1949. szeptember 30-i száma, melyben Major Tamás nyilatkozatban közölte, hogy Jávor felhívta telefonon, s kérte, eszközölje ki hazatérését. Nagyhangú antibolsevista kijelentései után tehát most egyszerűen felajánlkozik a bolsevistáknak! Most már az amerikai hatóságok dolga megvizsgálni, vajon nem újabb ripacskodás volt-e amerikai turnéja s nem utasításra tartózkodott-e kint meghatározott céllal!?
Ez Amerika belügye! A magyar árvákkal való eljárása azonban magyar ügy! Ezt nem felejtjük soha! Bár ugyan mit vár tőle akár Amerika, akár a magyarság, akár a felesége, akár a jó szándékú amerikai magyar lap! Nem adhat mást, mint lényege: ripacs, de az is az aljából!«
Adalék Alföldi jellemzéséhez
A leírtakat csak megerősíti Jávor önéletrajzi vallomása (Egy színész elmondja…,1989), amelyben beszámol arról, mennyire megdöbbent, hogy amikor a reverendáján rózsafüzért és revolvert viselő Kun András minoritától megkérdezte, ha a szerzetes hivatása a szeretet, hogy fér össze a revolverrel, az atya azt felelte, hogy a szeretet ölelni is tud, de ölni is, ha kell.
Persze, ha az utóbbit szovjetek vagy angolszászok tették, Jávornak egy szava sem volt ellene.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
