Széchenyi igazsága – „minden rajtunk múlik” – ómagyar és keresztény örökségünk bölcsőjének a világmegrontó erők satuprésébe való beleszorítottsága ellenére is még őrzi szakrális műveltségünk és nemzetegyesítő lelkiségünk közösségkovácsoló erőit, amint erről a Hunhír.info hírportál Baráti Köre – HuBa idei, Szent László lovagkirályunk nyomán irredenta emlékhelyeinket historikus idegenvezetéssel felkereső történelmi utazásának résztvevői meggyőződhettek.
A csíksomlyói búcsút megcélzó anyaországi tömegturizmus kommersz kínálataival ellentétben az utazás 47 utasa elsősorban arról győződhetett meg pünkösdi csodatételként – Csíkszentmárton, Farkaslaka, Gelence, Királyhágó, Korond, Körösfő, Madéfalva, Máréfalva, Nyergestető, Ojtoz, Sósmező, Székelyudvarhely nevezetességeinek megismerésével, az Erdélyi-medence és a Hargita, a Keleti-Kárpátok egyedülálló természetföldrajzi gyönyörűségeit meglátva és nem utolsósorban székely testvéreink vendégszeretetét átélve –, hogy Erdély mindig is lelkiségünk és műveltségünk kovásza volt, köszönhetően a magyar alaptermészetéből fakadó, királyaink közül kiváltképpen Szent László megtestesítette igazságosságnak, a székely népművészet s irodalom megörökítette góbétermészetnek, amiért egyáltalán nem kizárt, hogy innen indul el majd a magyar feltámadás.
Bár aligha tagadható torokszorító érzés lesz úrrá az anyaországi vándoron, ha látja a román és a globális rontás megannyi jelét (elég legyen csak a roskadófélben lévő vagy rézművesek lelakta régi székely udvarházakra, portákra vagy éppen a partiumi cigánypagodákra tekintenünk), reménnyel tölti el, hogy élnek még (Nyirő József és Tamási Áron-regényekből ismert) Uz Bencék és Ábelek, akik ismerik az adott szó szentségét, nem szégyellik ízes nyelvüket, népviseletüket, és ami a legfontosabb – nemcsak a csíksomlyói zarándoklat alkalmával, hanem a mindennapokban is –, az összetartozás közösségformáló mivoltát, akikre ma is igaz, amit egy elfeledett székely írónő, L. Rádai Ilona írt regényében (Sikolytó Erdély, 1942):
„Épülnek ezeken a tiszta székely vidékeken a nagy cifra oláh templomok, de vajon ki fog oda bemenni? Építhettek ti oláhok akkora díszes templomokat, mint a római szent Péter templom, nem lesz magyar, aki bemegy díszes falai közé. Adóztatjátok a magyart, lehúzzátok a bőrét hétszeresen, de egy utat meg nem javíttok. Az utak romlanak, és ha ez így folytatódik, egyik faluból a másikba is nehéz lesz eljutni, télen pedig valósággal el lesznek zárva a világtól. A nép szenved, de büszkén viseli a sorsát: fiait gyötrik, bántalmazzák, katonának viszik, és oláhul kell megtanulnia a jobbra átot, balra átot. Messzire viszik őket, távol egymástól, hazájuktól, elszórják egymástól őket, hogy magyar szót ne hallhassanak, de magyarságukon változtatni nem tudnak. Hazajön az agyongyötört székely fiú és lerázza magáról az oláh sallangot: több oláh szót nem mond ki, csak ha muszáj, és a fiát titkon tanítja a Himnuszra.”
Mindez persze csak rájuk igaz, akik immúnisak maradtak az elrománosításnál összehasonlíthatatlanul végzetesebb, minden emberi-közösségi értéket és szakrális hagyományt elpusztítani akaró globális szennyáradattal szemben, akik az anyaországi össznépesség 98 százalékát kitevő (jobb- és baloldali) proli tömegréteggel szemben még tudják, hogyan kell a Himnusz éneklésekor viselkedni, akik számára a kulturált szórakozás nem a koncertközönség alkoholmámora és decibelfoka, akik idejüket nem a ma már Erdélyben sem ritka multinacionális áruházak selejtes termékeinek állandó vásárlására fordítják, hanem Wass Albert vagy Szabó Dezső műveiből kívánják megismerni a humánumot, akik romlatlan gyermeki lélekkel csodálkoznak rá például a gelencei templomnak a Szent László-legenda jeleneteit megörökítő freskóira, a Hargita vagy az Ojtozi-szoros fenyveseire, a sósmezei magyar honvédsírokra, akiknek többet jelent egy szál mezőségi búzavirág, mint Budapest kőrengetege.
A Hunhír.info hírportál Baráti Köre – HuBa tagjai mindezen csodák átélése céljából látogattak a móriczi Tündérkertbe, ezért hírportálunk szerkesztősége ezúttal köszöni meg, és a legnagyobb tiszteletét tolmácsolja azoknak, akik velünk töltöttek néhány erdélyi napot, és igaz, magyar emberhez illő viselkedéssel, aktív közösségépítő közreműködéssel hozzájárultak utunk sikeréhez, ezzel is igazolva, hogy csak rajtunk múlik, megmarad-e Erdély magyarnak. Visszavárjuk őket a Hunhír.info hírportál Baráti Köre – HuBa által szervezett történelmi, múltfaggató kirándulásainkra, társas útjainkra, legyen szó Erdélyről vagy Kárpátaljáról. Egyben kérjük őket, hogy az eseményekről készített felvételeket, amelyek egyaránt kifejezhetik a jelenlévőknek és az érdeklődőknek azt a közös élményt, amiben az együtt töltött öt napban részünk volt, küldjék el az info@hunhir.hu e-mail címre, és úti élménybeszámolóikat is.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
