1890. május 13-án született Nagyenyeden (és 1951. július 19-én hunyt el Budapesten) Makkai Sándor erdélyi református püspök, egyetemi tanár, író, nemzeti alaptantervünk megalkotója (Tudománnyal és fegyverrel, 1939), aki regényköltészetében drámai erővel és historikus hűséggel tárta fel múltunk olyan részleteit is, melyek köztudatunkban már nem vagy alig ismertek, így Táltoskirály című, 1934-ben megjelent regényében rámutatott arra, hogy az esztergomi érsek pápai felhatalmazással miért is sújtotta súlyos büntetéssel országunkat 1232-ben.

„Ezennel tilalom alá vetem a bűneiben megkeményedett Magyarországot!”

»Róbert érsek lesoványodott, aszkéta alakja, halálsápadt arca, mélyről lángoló szemei mindenkit megremegtettek. Kinyújtott karral tartva maga előtt a keresztet, felemelte jobb kezét s az egész templomot betöltő hangon dörögte:

– Halljátok meg valamennyien, akik itt vagytok. Én, Róbert, Magyarország érseke, annál a hatalomnál fogva, melyet Krisztus helytartójától vettem, az ő szájával, az Isten Igéjének parancsa szerint ezennel tilalom alá vetem a bűneiben megkeményedett Magyarországot! Kicsordult az Isten haragjának pohara ez ország felett. Telve volt undoksággal: rablók, gyilkosok, elnyomók, árulók, Istentagadók, szentséggyalázók gazságától bűzlött. A Sátán ökle belevágott az Isten anyaszentegyházának arcába! Halljátok meg tehát! Megtiltom, hogy ezen az Istentől elszakadt Magyarországon mind az esztergomi, mind a kalocsai egyházmegyében egyházi szolga a király vagy embereinek kúriájában vagy másutt istentiszteletet merjen tartani. Megtiltom a szentségek kiszolgáltatását. Ha meghal valaki, legyen, mint az oktalan barom döge, egyházi szertartással senkit sem szabad eltemetni. Ezennel kitépem a harangok nyelvét. Egyetlen harangszó nem kondulhat többé ez ország felett. E tilalom alatt, ha csak az utolsó átkot, élők és idvezültek közül való kiközösítéseteket s a pokol kárhozottjai közé taszíttatásotokat nem akarjátok, senki közületek kenyérnél és víznél egyebet magához venni ne merészeljen, és parancsolom, hogy átkozott hitetlen szerecsennyel senki szóba ne álljon, parancsának ne engedelmeskedjék, szolgálatát azonnal elhagyja, szolgálatába lépni ne merészeljen.

A tömeg térdeire bűvölve hallgatott, mint a sír. Most az érsek papjaihoz fordult és így szólt:

– Esküdjetek a Szentháromság egy Istenre és minden szentjeire, hogy parancsolataimat megtartjátok, végrehajtjátok, megtartatjátok és végrehajtatjátok. Úgy üdvözöljön a ti lelketek.

Előttük mondta s az eskü szavai végigzúgtak a templomon s mint hegyes lándzsák járták át az emberek szívét. És ekkor az érsek megfordulván kitárta karjait az oltár felett függő feszületnek, hirtelen megroskadt a fájdalomtól, térdeire esett s zokogva kezdett énekelni:

„Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket, megharagudtál!”
A papok mind térdre roskadva folytatták:
„Megrendítetted az országot, kettészakasztottad, megindult.”
Most felállott az érsek s az oltáron égő legszélső gyertya előtt megállott:
„A te népeddel nehéz dolgokat látattál, bódító borral itattál minket.”
A papok:
„Ó, Isten, megvetettél minket, ó, Isten, nem vonultál ki seregeiddel.”
Az érsek:
„Kialudt a Világ Világossága!”
És ellépve az oltár gyertyái előtt, kifújta őket. Végig sorra.
Sötétség borult a templomra. Csak az örökmécses reszkető lángja pislog még.

És ekkor megmozdult a tömeg. Rémülten kikerekedett szemekkel ugráltak talpra. A szíveken átnyilallt a kimondhatatlan irtózat: a kegyelem lángjai kialudtak. Az Isten eltávozott a földről. Iszonyú sírás viharzott föl. Az érsek pedig, magasra emelve a keresztet, kifelé indult, szembe a tömeggel. A papok párosával utána, de már a kezükben tartott gyertyák sem égtek. És a rettenetes ember felemelt keresztje elől iszonyodva húzódott vissza a nép, szemeit eltakarva, sikoltozva. Egymás hegyén-hátán tódultak ki a templomból, míg végre egy sem maradt az érsek előtt.

Pedig a legborzasztóbb még hátravolt. Mikor az érsek papjaival kívül volt a templomon, félkörbe állottak s ekkor a főpap intésére két kanonok becsukta a templom kapujának ércszárnyait. Erre a dördülésre ismét halotti csend borult a térre. Az emberek nem akarták hinni, amit láttak. Soha, se éjjel, se nappal nem voltak zárva azok az ajtók. Minden nyomorult, minden üldözött, minden keseredett szívű odamenekülhetett bajával. És most az érsek kezében csikorogva fordult meg a kulcs a zárban. És mire a Nagyböjt hajnala fölvirradt, egy templomajtó sem volt nyitva Magyarországon, egy harang sem kondult meg, megtérésre hívogatva a bűnösöket.

Magyarország Isten nélkül maradt. «

A Róbert érsek életbe léptette tilalom („interdictum”), amint Sipos István egyházjogász írja (a Bangha Béla szerkesztette Katolikus Lexikonban), „az a cenzúra, mely a híveket (meghagyva őket az egyházi közösségben) bizonyos lelki javaktól eltiltja. Lehet személyes, ha egyenesen bizonyos személyeket tilt el ama javak használatától, és helyi, ha azok kiszolgáltatása vagy vétele bizonyos helyen van eltiltva. Kezdete a X. századba nyúlik vissza és a XII. század óta egész országokra is kimondták. A helyi tilalom tilt minden istentiszteletet s több szertartást az illető helyen, bizonyos ünnepeknek és ténykedéseknek kivételével. A személyes tilalom alatt állók nem végezhetik az istentiszteletet s azon nem vehetnek részt, a szentségeket és szentelményeket nem vehetik és nem szolgáltathatják ki bizonyos kivételekkel, ki vannak zárva az egyházi választás, prezentálás, kinevezés jogából, hivatalok, javadalmak elnyeréséből, a bírói ítélettel kimondott tilalom esetén a temetésből is. A tilalom lehet megtorló büntetés is, amikor bizonyos időre, vagy örökre van kimondva. Enyhített alakja a tilalomnak a templomba lépés eltiltása (interdictum ab ingressu ecclesiae), s abban áll, hogy nem szabad a büntetettnek a templomban istentiszteletet végezni, vagy azon részt venni és nem temethető el egyházilag.”

A Makkai-regényrészletben szereplő Róbert (1226 és 1239 között) esztergomi érsek az 1205 és 1235 között uralkodó II. András idején elharapózott hatalmi visszaéléseken túlmenően az 1222-ben megszületett Aranybullának a zsidók pénzüzérségeinek megszüntetését követelő 24. cikkelye (nem lehetnek nemesek, pénz- és sókamara-ispánok, vámosok, továbbá köztisztséget sem viselhetnek) végrehajtatlansága miatt sújtotta tilalommal IX. Gergely pápa felhatalmazásával 1232-ben országunkat.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info