1945. január 2-án hunyt el Budapesten Pálffyné Gulácsy Irén, huszadik századi szépprózánk évtizedeken át méltatlanul mellőzött nagyja, aki Csíkcsekefalvi Szabó Lászlóhoz és Hamvas Bélához hasonlóan joggal tekintette Erdélyt nemzeti megmaradásunk bölcsőjének.
Csíkcsekefalvi Szabó László (1905-1984) Észak-Erdély és Székelyföld visszatérésekor, 1940-ben erről így vallott: „Ezentúl a Királyhágóról jelentjük a hóesést s Gyergyóból a csapadékot. Visszatért a hamu, amelyben Arany Jánoska írt: a szőlődomb, amely Juhász Gyulát vendégelte: a kert, amelyben a két Ady sírokat mért: az udvar, ahol Wesselényi a lovait szemlélte: az ablak, melyből Petőfi a máramarosi bércekre látott: a tanácsterem, melyben Kölcsey fél szeme borongott: a kopjafák, amiken Jézust várják a megszelídült tatár magyarok: a szembenéző két ház, amelyben Mátyás és Bocskay bölcsője ringott: a temető, amely kibékítette az elaszott Apáczait s az üldözött Tótfalusi Kis Miklóst: a templom, amelyben Dávid Ferenc zúgott: a könyvtár, ahol Kazinczy összerázkódott az elálmélkodástól: a hágó, melyen a hunok visszavonultak: a búcsúhely, ahol Szent Ferenc megbocsát a székelyeknek: a falu, ahonnan a kis Csoma Sándort az enyedi főtanodába küldték: a tornác, amelyen Orbán Balázs írogatta a székelyek életét: a porta, amelyben egy képzelt nagynéni várta a bujdosó leveleit: a rét, amely Kriza szép ’kápolnavirágait’ termette: a rengeteg, ahol Ábel az ördögre lövetett: a templom, amelyben pogány írással dicsérik Istent s a kúria, hol
Petőfi Segesvár előtt meghált.” Hamvas Béla (1897-1968) az „Öt géniusz”-ban pedig arról értekezett, hogy Kemenesalja, Észak-Magyarország, a Felvidék és az Alföld után Erdély a magyar nemzetlétet fenntartó „ötödik géniusz”, amiért itt a magyar szellem mágneses erővel vonz magához mindent.
Pálffyné Gulácsy Irén (1891-1945) ugyanezt ismerte fel (Erdély jogán és más dolgok, 1940):
„E sorok írója két éve ezen a címen indított akkor még állandónak tervezett rovatot. A cél az erdélyi problémák Erdély érdekében való napirenden tartása volt. Később a rovatot le kellett zárni, éppen megint Erdély és Erdélyben lakó véreink nyugalmának érdekében. Isten kegyelméből ma már azonban nemcsak lehet Erdély Jogáról beszélnünk, de virágban gázoló honvédeink számos köteléke fel is állt azóta örök vártahelyeinek egész során, és a magyar fegyverek erejével őrzi a szent és elvitathatatlan jogot, melyről küzdelmeinknek hangtalanabb korszakaiban sem mondhatunk le soha.
Adódik a kérdés, hogy mertek »Erdély jogán« prókátorkodni emberek, akiknek bölcsője nem ott ringott, akik oda csak beszármaztak? De adódik nyomban a magyarázat is: az a sajátos légkör, mely nem hogy évtizedek, hanem évek, sőt hónapok alatt is képes a jövevényeket szívvel-lélekkel transszilván lényekké átvarázsolni. Erdély erdélyivé tesz.
Mi az a különös bűvölet, mely minden lármás és tolakodó önpropaganda nélkül is a legrövidebb időn belül befon, valami láthatatlan közös hálóba fog és örökre erdélyivé marasztal? Éppen Erdélynek sohasem erőszakos, mindig kíméletes, megértő és méltányos lelki magatartása. Regnum trium nationum et quatuor religionum! Három nemzet, négy vallás és minden emberi jó szándék békésen összeférő hona ez a föld. A türelem, az elfogulatlan tárgyilagosság, a kölcsönös meggyőződés-tisztelet földje, mint ez a bevonuló honvédeinket üdvözlő szónokok beszédéből érthetőleg ki is csendült.
Ne vegyük ezeket a megegyező szavakat a véletlen játékos összetalálkozásának mi, akik számára adatott Erdély megható, első önként jövő vallomását meghallhatnunk! Hanem tekintsük őket vademecumként, melynek birtokában azonnal a legotthonosabban mozoghatunk abban a titokteli tündérvilágban, melynek erdélyi lélek a neve. Ne akarjuk a sok évszázados transszilván hagyományokat megmásítani, mert – először – hitem szerint úgysem lehet, aztán pedig még ha sikerülne is, végzetes hiba volna. Erdély az ő e hagyományai alapján állta meg helyét és tette le magyarságának huszonkét éves mártírpróbáját, olyan dicsfényben, melynek tündöklő sugárzása elől szinte el kell takarnunk a szemünket. Még sóvár szeretetből se kívánjuk legjava testvéreink gondolatvilágát irányítgatni, eszményeiket a magunk eltérő körülmények közt, másformára alakult észjárásával egysíkúra gyalulni. A gerinces, férfias, öntudatos hazatérők között minden sugalmazás és bábáskodás fölösleges! Ma látható éppen Kolozsváron élő bizonyítéka annak, hogy az erdélyi másformaság semmiképpen sem különállás, hanem felbecsülhetetlen értékű magyar sokoldalúság.
Most elsősorban időre van szükségünk, hogy a boldog megrázkódtatás után, mi lehiggadva, az eggyé forradás tényét állandósult valóságként foghassuk fel, az egyetemleges magyar tisztulásból értünk is megvezekelten visszatérő véreinknek pedig, hogy kidörzsölhessék szemükből két évtized lidércnyomásos álmát. Aztán majd körülnéz, és egészséges ösztöneivel eligazodik Erdély! Látni fog mindent, tisztán, világosan. Bámulatosan fejlett gyakorlati, államalkotó hajlama azonnal megtalálja szerepét a magyar közösségben és a magyar közösség feladatát is a tágabb Európa-hazában, melynek az elnyomottság huszonkét éve alatt sem szűnt meg elevenen ható tényezője lenni, sőt talán a ható erők egyik leginkább fejlesztő kohója volt.
Erdélyben még tiszta a szív és ártatlan a lélek. Fogadjuk a nagy hazatérőt úgy, ahogyan jő és hagyjuk Erdélyt mindörökre erdélyinek maradni – Erdély Jogán. ”
Ahogyan közismert dalszövegünk is hirdeti:
Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Erdély szabad és szabad marad!
Hűs vizű Réka-patak
A kövek közt messze szalad.
Medrében száz nemzedék
Itta magába az ősök hitét.
Hol ég tengerében együtt halad
Balról a hold és jobbról a nap.
A büszke Turul kitárt szárnya alatt
Állnak az erdélyi bástyafalak.
Erdély szabad és szabad marad!
Felrótta történetét
Völgyekét, bércekét,
S ha húzzák a vészharangot
Kezébe kardot s kaszát fogott, mert
Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Hol ég tengerében együtt halad
Balról a hold és jobbról a nap.
A büszke Turul kitárt szárnya alatt
Állnak az erdélyi bástyafalak.
Erdély szabad és szabad marad!
Erdély szabad és szabad marad!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
