Aligha lehetne találóbban búcsúzni az évtől és várni az újat, mint egy hetvenéves iskolai értesítő eme mondatával, amely azt az elégszer meg nem ismételhető igazságot nyomatékosítja, hogy amilyen az ország oktatása, olyan a szellemi állapota, következésképpen egész élete.
A Debreceni Svetits Római Katolikus Leánylíceum és Tanítóképző Intézet 1939-1940-es iskolai évről készült értesítője továbbá rámutat, hogy az életét meghatározó, Széchenyi megkívánta „kiművelt emberfők” közül is az első a nemzet kormányosa. Az intézmény igazgatója, Mellau Márton ilyennek tekintette a szó legteljesebb értelmében vitéz nagybányai Horthy Miklóst:
»Dürernek van egy felülmúlhatatlan művészettel készült metszete: Ritter und Teufel
[Lovag és ördög – Ifj. T. L.] a címe. Sűrű erdőt ábrázol, kietlen bozóttal és ijesztő fenevadakkal. Az előtérben büszke lovag figyeli a tájat. Sarkában sóvár eb kullog, oldalt vigyorgó pofával a halál mutogatja homokóráját, a másik oldalon az ördög nyújtogatja karmait. A lovag pedig talpig vasban, karddal az oldalán, lándzsával a kezében, szemrebbenés nélkül néz eléje a titokzatos jövőnek. Kemény férfi vonásai szelik a sok veszedelmet, mint a hajó ércorra a tengert.
Ez az imponáló kép jut eszünkbe, amikor Horthy Miklósról emlékezünk. Őt is nyomon kíséri élete útján a halál és a Sátán.
Horthy Miklós már szembenézett a halállal. Sebesülten felvitette magát a Novara parancsnoki hídjára s onnan vezényelte az ütközetet. A legendás hírű otrantói győző inkább meghal, de meg nem adja magát.
Az istentelen kommunizmus napjaiban a proletárdiktatúra karmai között vérzett nemzetünk. Hóhérmunkájukat az ártatlanul kivégzettek tömegei jelezték. Fenevadak és ebek módjára leselkedett a pokoli fajzat mindenre, ami nemes és szép. Az alvilág kapuja nyitva, a Sátán kajánul várja a prédát. Ekkor feltűnik Horthy Miklós alakja, messze néző szeme egy pillantást vet a jövőbe, aztán elszántan áll a szegedi mozgalom élére.
Azóta eltelt húsz, eseményekben gazdag év. Horthy Miklós talpra állította porig alázott nemzetét. Bebizonyította, hogy félelem és gáncs nélküli lovag, rászolgált a legszebb névre, mellyel népe megtisztelte: „Hadúr”. S a hadúr parancsát, a vezér irányítását követi a nemzet, mert megérti a kor szavát. A hideg fő és meleg szív lovagja ezért művel csodás dolgokat.
Hódoló tisztelettel hajtjuk meg előtte az elismerés zászlaját. Bízunk benne, hogy Isten kegyelmével a komáromi és kassai felejthetetlen bevonulásokat követni fogja a többi is. Horthy Miklóst fehér lován meglátja még Kolozsvár és Brassó is…«
Igen, hódoló tisztelettel emlékezünk reá, továbbá ama ifjúságra is, amely testben és lélekben méltó volt parancsainak teljesítésére, amelynek tanárai a szellem igazi építőmunkásai voltak, akik a cívis városban hetven évvel ezelőtt például ilyen írásbeli dolgozatokat írattak magyar nyelv és irodalomból: „Vörösmarty költemény gondolatmenete, Petőfi Jövendölés című költeményének magyarázata, Szépségeit keresem a Szeptember végén című költeménynek, Néprajz a Buda Halálában, Volt-e az évnek olyan mozzanata, amely elhatározó befolyást gyakorolt lelki életemre?, A kereszténység magyar asszonyideálja, Mit olvastak a középkorban, Örök magyar értékek a Hymnusban, Válogassuk ki Vörösmarty népművelésre alkalmas költeményeit, Ősz a magyar költészetben, Madách Évája, A magyar nép jellemvonásai Arany költeményeiben”.
Tisztelgünk előttük, amiért nemzeti önállóságra serkentették növendékeiket, amint erről az előmenetelük elbírálásáról szóló fejezet tanúskodik, miszerint „jeles érdemjegyet kap a tanuló, ha az iskolai közös munkában különösen nagy figyelmet és érdeklődést mutat, otthoni feladatát állandóan és legnagyobb részét segítség nélkül végzi, az osztályban már feldolgozott anyagról szóban és írásban bármikor kiválóan és jó magyarsággal számot tud adni, a feldolgozott anyag írásbeli vagy szóbeli önálló helyes alkalmazásában nehézsége nincs, kötelességtudása tanulótársaira jótékony hatású, jó érdemjegyet, ha az iskolai közös munkában figyelemmel és érdeklődéssel vesz részt, ha otthoni feladatát jól elvégzi, az osztályban már feldolgozott anyagról szóban vagy írásban számot tud adni és azt némi segítséggel helyesen alkalmazni is tudja, kifejezőkészségében csak kisebb hiány mutatkozik s tanulmányai folyamán kötelességtudásáról bizonyítékot nyújt, elégséges érdemjegyet, ha az iskolai közös munkában részt vesz, otthoni munkáját lényeges részeiben elvégzi, a már feldolgozott anyag lényeges részeiről szóban és írásban számot tud adni, de ismereteit csak segítséggel tudja alkalmazni, írásbeli dolgozatainak érdemjegye legalább fele részben elégséges, elégtelen érdemjegyet, ha a feldolgozott anyag lényeges részéről szóban vagy írásban nem tud, vagy csak nagy segítséggel tud számot adni, írásbeli dolgozatainak érdemjegye pedig túlnyomó részben elégtelen.”
Nem lehetett tehát közepes lenni és nem lehetett kitűnni, csak a lehetőleg önerőből, „segítség nélkül” elsajátítottakkal, ahogyan Szabó Dezső „Csodálatos élet”-ének főhőse, a világtól búcsúzó öreg székely is hirdette: „Gyermekeim, meghalok. Hallgassátok meg utolsó tanításom. Idegen az egész világ, csak itt vagytok testvérek közt Erdélyországban. Én bejártam a világot és a világ megtépett, rám tiport, kidobott magából. Maradjatok itt, ide húzta Isten a barázdáitokat. Szeressétek szegény Székelyország földjét. Itt építsetek, itt vessetek, itt legyetek jók, erősek és ravaszok. És szeressétek egymást, fogjatok össze…”
Ha ezt tesszük, vagyis ha egyszer s mindenkorra leszámolunk a belénk sulykolt kisebbrendűségi komplexusainkkal, az „ölbe tett kézzel” való csodavárás istenkísértésével, ha végre merünk nagyok lenni, lesz hazánknak Nagyasszonyunk, Égi Királynőnk által újra kormányzója.
Ennek tudatában kívánunk minden kedves olvasónknak magyarabb évet és szebb jövőt!
Ifj. Tompó László – HunHír.info
