1908. december 20-án született a Bács-Bodrog vármegyei Kulán Szörényi Andor kalocsai és budapesti katolikus teológiai tanár, világhírű biblikus, aki, szemben a II. Vatikáni Zsinat óta a keresztény világot rákos fekélyként elborító cionista értelmezésekkel, hajszálpontosan tudta, hogy a zsidó fajiság és lélek miért áll szöges ellentétben Krisztus tanításaival.
Zsidó fajiság, zsidó lélek címmel a két világháború közötti legszínvonalasabb nemzeti lapok közül az Oláh György szerkesztette Egyedül Vagyunk 1939. februári és márciusi száma közölte, mindmáig nélkülözhetetlen – biblikus kortársa, Huber Lipót kalocsai kanonok ma is hozzáférhető két kötetes alapműve (Zsidóság és kereszténység a múltban és jelenben) végkövetkeztetései kivonatának tekinthető – értekezésében elöljáróban arra figyelmeztetett, hogy „a liberális felfogás teljesen hamis és egyenesen végzetes a magyar nemzet élete szempontjából”, ugyanis „a zsidóság faj, a zsidóság nép, amelynek van ugyan egészen speciális vallása is, melyet modern szóval úgy jellemezhetnénk, mint nemzeti vallást, de mindezek mellett és minden vallási meggyőződés és külső jel alatt mindenekelőtt faj és nép, s ezt a fajiságát megtartja akkor is, ha vallását megváltoztatja, továbbá, hogy más népekkel való keveredése „nem lehetett olyan jelentős, hogy az eredeti faji jelleget megszüntette vagy akár meggyöngítette volna”, hiszen „a zsidó nép megmaradt, ez a zsidó faj nem tűnt el az Újszövetség könyveinek kora után sem. Ennek bizonyítéka a Talmud és a középkornak gomba módra kinőtt rabbinikus irodalma, s ez könnyen érthető. Jeruzsálem pusztulása után a zsidók megszűntek ugyan önálló nemzeti életet élni, de ezzel még nem szűnt meg faji jellegük, sőt a Bar Kochba-féle lázadás leverése után, Krisztus után 135-ben, Hadrianus császár uralkodása alatt teljesen szétszóródtak az egész világon, anélkül azonban, hogy vallási és népi szeparatizmusukból egy jottányit is engedtek volna! Sőt mivel megmaradt az Ószövetség alapján, mivel nem fogadták el a Messiást, még ma is várják azt, aki meghozza Izrael népe számára a szabadulást, meghozza a zsidók teljes felszabadulását és boldogságát. Éppen azért az ószövetségi elzárkózásban még jobban meggyökeresedtek és megkövesedtek, magukat még mindig választott népnek tartván, lenézték, gyűlölték a keresztény, nem-zsidó, pogány népeket s éppen ezért megmaradtak mindenütt idegennek, zsidónak, különálló népnek, népi elemnek!”
Sorra veszi a továbbiakban lelki tulajdonságaikat. Az első a materializmus: „A zsidóság mindig »populus carnalis« volt, földhöz ragadt és a földi életnek élő érzéki, testi nép. Voltak minden időben a zsidóságban kiváló nagy lelkek, akik az Isten hívásait, indításait egész szívvel követték és nagy szentek lettek, de a nép tömege idegen volt és idegen is maradt a lelki értékekkel szemben: kiviláglik ez az Úr Jézussal, a Messiással szembeni magatartásukból. Annyira anyagiasak voltak, annyira a földhöz tapadtak, hogy a Szentírás évezredes tanítása ellenére is, a próféták korholó, buzdító, tanító prédikációi ellenére is a megváltást materiális javakban keresték és várták! Az ő számukra a Messiás nem lehetett más, mint dicsőséges király, ki győzelmes harcaival az egész világot a zsidók lába alá veti, aki a zsidóknak tejjel-mézzel folyó országot alapít, aki visszaállítja a dávidi dinasztiát. A Messiás az ő álmaikban csak úgy szerepelt, mint földi javak osztogatója, földi boldogság hozója”, amint ez kiderül a Krisztus utáni apokrif irodalomból (Philo: De premiis et poenis, Onkelos és Jonathan targuma, sybillai próféciák stb.). A második a partikularizmus, a „szűkkeblűség, mely a szeretetből, a jogból, az emberi bánásmódból, sőt ha lehetne, még az életből is kizárja a nem-zsidót, mely a messiási javakat is csak a zsidók számára akarja adományozni, mely extra lényként kezeli a zsidóságot, melynek a nem-zsidókkal szemben mindent meg szabad tennie, szabad csalni, lopnia anélkül, hogy lelkiismeretét ezzel megterhelné, anélkül, hogy Istennel hite szerint ellenkezésbe kerülne!” Ez hatja át a rabbinikus irodalmat, mindenekelőtt a Talmudot és a Sulhán Áruch-ot, még akkor is, ha „nagyon sok zsidó, főleg a művelt, nyugati zsidó, semmit sem ad vad elveire, de az évezredes elkülönülés, az évezredes faji gőgnek és összetartásnak a szelleme benne él a zsidóságban”. A harmadik a „sok szempontból” egyenesen erkölcstelenséggé fajuló érzékiség, amelynek jegyében „a parázna cselekedeteket kultikus aktusként űzték kezdettől fogva, médiumaikban nyíltan ajánlva a házasságtörést, a prostitúciót, hangsúlyozva, hogy bár „a keresztények között is voltak és vannak is parázna személyek nem kis számmal, de a keresztény, ha elkövet testi bűnt, tudja és tudnia is kell, hogy Isten ellen vétett, hogy vallása parancsait megszegte, míg a zsidó a házasságtörésen kívül sok-sok szemérmetlenséget tehet meg anélkül, hogy abban neki vallási, hitbeli gátlásai volnának, és itt a hiba:Í a zsidó lehet egészen rendes zsidó akkor is, amikor miszerintünk, a keresztény erkölcstan és etika szerint mocsárban gázol!” A negyedik a féktelen kereszténygyűlölet, amelynek „legborzalmasabb bizonyítója az Úr Jézus Krisztus megöletése, keresztre feszítése”, amellyel szemben a kereszténység ellenállása nemcsak jog, hanem egyenesen kötelesség, ugyanis „aki a keresztény szeretetet úgy akarja értelmezni, hogy nyugodtan tűrjük továbbra is a materialista, patrikuláris, erkölcstelen és féktelen kereszténygyűlölő zsidóság hatalmát, az nem szeret, hanem gyűlöl, gyűlöli saját vallását és gyűlöli a saját fajtáját!”
Végkövetkeztetését csak megszívlelni lehet: „Ma arról írnak, hogy nem igazságos néhány bűnös zsidó miatt az egész értékes és nélkülözhetetlen zsidóságot kirekeszteni a nemzet életéből. Ma demokráciáról és szabadságokról, meg emberi jogokról szavalnak azok, akik a keresztény Magyarországot tönkretették féktelen izgatásukkal és akik mindent befröcsköltek mocskos szájukkal, aki és ami nem az ő gusztusaik szerint való volt, és nem beszélnek arról, hogy a liberális, tehát zsidó érdekeket kiszolgáló kormányzatnak a hivatalos statisztikája szerint is 1870 és 1910 között, tehát negyven év alatt, több mint 500 000 zsidó vándorolt be szerencsétlen hazánkba és talált itt megélhetést, zsíros, húsos fazekat, hazát, mindent, ugyanakkor több mint 1 300 000 magyar kereszténynek kellett kivándorolnia Amerikába vagy a földgömb más részeire, mert számukra nem volt itt kenyér. A magyaroknak nem jutott, de a zsidóknak igen! Ez a zsidókérdés lényege magyar vonatkozásban, és ezt nem lehet semmifajta tudományos mezben jelentkező vagy vallási aggályokkal megtűzdelt nyilatkozatokkal elkenni, amint azt zsidó és álkeresztény lapokban egyaránt akarják. Amint nem kívánom és senki sem kívánja azt, hogy hazánkban német, szlovák, román vagy szerb dirigáljon és érvényesüljön a magyar elem hátrányára, még ha az illető keresztény, úgy nem tűrjük, hogy a zsidó tovább űzhesse üzelmeit, még akkor sem, ha történetesen római katolikus! ”
Nem tűrjük, nem tűrhetjük, pláne, ha nem egyszerű hívőről, hanem főpapról van szó, mint a nagyváradi rabbi-unokáról, Grünwald (Erdő) Péterről!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
