Így nyilatkozott az 1792-ben október 17-én született Sir John Bowring (1792-1872) angol nyelvész, műfordító és diplomata anyanyelvünkről magyar költőink általa lefordított verseit tartalmazó, eredetileg 1830-ban Londonban megjelent, Kiss Dénes bevezetőjével és Czigány Lóránt tanulmányával újra hozzáférhető antológiájában (Poetry of the Magyars. A magyarok költészete. Bp. 2006. Allprint Kiadó).

„Eredete a múlt homályába vész, és időről időre a magyarsággal kapcsolatba kerülő más törzsek és nyelvek hagyták rajta a maguk nyomát, mégis megtartotta lényegi vonásait, s így minden fürkésző elme számáéra kiemelkedően érdekes tárgy.” – olvassuk antológiája előszavában, megállapítva, hogy nincs még egy olyan „őserő”-vel rendelkező nyelv, amely „ennyire kezesen és kecsesen idomulna az alapelveivel összhangban lévő módosulásokhoz és toldásokhoz.” (31. old.)

Kötetében eredetileg összesen 96 vers található (Csáti Demeter éneke Pannónia megvételéről, a Szendrői Névtelentől a Szilágyi és Hajmási históriája, Zrínyi Szigeti veszedelmének néhány részlete (3. ének, 32-39. versszak), a többi Faludi Ferenctől, Ráday Gedeontól, Orczy Lőrinctől, Baróti Szabó Dávidtól, Virág Benedektől, Ányos Páltól, Endrődy Jánostól, Verseghy Ferenctől, Kazinczy Ferenctől, Dayka Gábortól, Kis Jánostól, Kisfaludy Sándortól, Csokonai Vitéz Mihálytól, Berzsenyi Dánieltől, Vitkovics Mihálytól, Buczy Emiltől, Döbrentei Gábortól, Szemere Páltól, Kisfaludy Károlytól, Ungvárnémeti Tóth Lászlótól, Kölcsey Ferenctől, Szentmiklósy Alajostól, Vörösmarty Mihálytól, Petőfi Sándortól) és 64 dal (a hazai kiadásból – nem tudni, miért – 6 vers kimaradt). 1866-ban pedig saját fordításában 240 oldalas Petőfi-kötetet adott ki, benne a teljes „János vitéz”-zel.

Költőinket, íróinkat olvasva és fordítva anyanyelvünkről Honkongban a város kormányzójaként (1854-1859) Görgényszentimrei Berzenczey László (1820-1884) utazónak, Kossuth egykori tábornokának, az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés (1848. október 16.) egybehívójának így nyilatkozott:

„A magyar nyelv eredete a régmúltba vezet. Rendkívül különleges módon fejlődött és gyökerei arra az időre nyúlnak vissza, mikor a mai Európában beszélt nyelvek még nem is léteztek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz senkitől. Ez a nyelv a nemzeti önállóság, szellemi függetlenség legrégibb, legfényesebb élő emléke. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, az isteni titkot fogja elemezni, annak is az első tételét: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Isten s az Isten vala az Ige.”

Most már csak az a kérdés, mit szólnak mindehhez hazai nyelvészeink?

Ifj. Tompó László – HunHír.info