Alföldi Géza sorra fosztotta meg babérjaitól a mindenkori kurzuslovagokat, nemcsak a politikusokat, hanem a művészeket is, mint a népi irodalom őstehetségeként csodált Szabó Pált (1893-1970).

Levélformát választó leleplezése a „Hídverők” 1950. április 10-i számában jelent meg (19-20. old.)

Nyári zápor

»Kedves Pali Bátyám!

Ne haragudj, hogy egyrészt a távolból ezzel a kis levéllel zavarlak, másrészt, hogy tegeződve bátyámnak nevezlek, de annak idején az volt a szokás, ha egyszer valakivel összetegeződtünk, az még az akasztófa alatt is kötelez. S mi bizony, tegeződtünk, s bár ma már szégyellem az egészet, ne vedd rossznéven, hogy mégsem változtatok e beszélgetési viszonyon. Otthoniak s régi barátaim eljuttatják a lapodat hozzám, s így tudtam meg, hogy főszerkesztővé tettek a gazdáid s tetejébe most „Nyári zápor” címmel valami színdarabot is irrigáltál. Ha nem veszed a szegény nyugatos „véres kezű, nácibérenc” barátodtól rossznéven, hát elküldöm én is a magam gratulációit Neked. Tudom, hogy minden álmod a híresség volt, s örülök, hogy végre híres emberré lettél. A gyalogjárás helyett az autózást kultiválod, s mint a népidemocsokrácia hivatásos kulákleleplezője, éled a világodat. Hát hiszen, Pali bátyám, mindenki úgy lesz híres, ahogy tud! Van, aki meghal a szabadságért s ezért lesz híres, van, aki megöleti a szabadság harcosait, s ezzel vonul be a történelembe. Van, aki azért kerül a történelem lapjaira, mert becsületes, van, aki azért, mert becstelen! Téged a becstelenséged tett neves emberré. Váljék egészségedre. A magam részéről nagyon örülök, hogy feljutottál olyan magasra, s adja az Isten, hogy el is érjed megérdemelt jutalmadat. Talán, ha a nevem elolvasod, nem emlékszel majd rám, hiszen olyan hamar felejt az ember, s főleg Te! Éppen azért engedd meg, hogy két emléket hozzak eszedbe, amit ketten éltünk át. Az elsőt valamikor 1934 telén. Ceglédre jöttél, hogy egy-két kiválasztott novelládat felolvassad az Ipartestület Kultúrházában. Sinka Pista, meg Erdélyi Jóska voltak a partnereid! Hatalmas sikered volt. Az este végeztével a vendégem voltál. Kivittelek néhány gazdához, köztük az azóta régen halott Herczeg bácsihoz, akit csak egyszerűen „tökös” Herczegnek hívott mindenki, mert tél idején sohasem látták sült tök nélkül. A vacsora után pálinkáztunk. A kedvedért, mert nem szeretted a gyönge italokat. Két óra multán kiabáltál, hogy „Ti vagytok a nemzet alapjai, ti, magyar parasztok!” Szegény, Herczeg bácsi, a maga 150 holdjával a terített asztal végén csak bólongatott. Kulák volt, már a mai szóhasználattal. Ott ittál vele pertut, szidtad előtte a bitang béreseket, istenezted a rohadt cselédséget, aki mindég meglopja a gazdát. Herczeg bácsi figyelmeztetett, hogy a két cseléd, meg a kocsis, s a béresek ott ülnek az asztalnál. Hajnalban az én kötelességem volt, hogy az állomásra, a piacra kísérjelek, mert látni akartad. A régi postaépület előtt, ott, ahol a kút van, s a csemei vasút megállója, kezdtük a hajnali piaci szemlét. Két perc múlva kitört a botrány. A vásárlók között felfedezted az egyik gyümölcsbevásárlót, Fried urat! Kikaptad az egyik gazda kezéből a botot, s azzal kezdted csépelni a mit sem sejtő szerencsétlent! Szidtad az anyja büdös mindenit! Zuhogtak az ütések a szerencsétlen ember fejére, amíg le nem fogtunk. A vasúti vöröstéglás váróteremben, ami elölről nyitott volt, kötöztük be a fejét. Téged hárman is fogtak, mert rugdostál, üvöltöttél, hogy Te kaszáskeresztes vagy, s gyűlölöd a zsidókat! „Ki kell irtani a tetveket! Ezek teszik tönkre az országot! Az anyjuk keserves édesanyját, mind fel kell aggatni, hogy egy se maradjon.” Odajött a rendőr is, az öreg Nagy, hogy felvegye a tényállást! Tudod, ki mentett meg attól a botránytól, hogy be ne vigyenek? Fried úr, aki kérte, hogy eresszenek a sürgős utadra, hiszen tökrészeg vagy. Úgy vittünk a vasúthoz bérelt kocsival. Végigtisztelted a Jászberényi utat, mert a Rákóczi úton nem is mertünk vinni. Szegény halott Kovács Gáspár, a vasúti ügyeletes tiszt bízott a vasutasokra, hogy fektessenek le, s dobjanak ki Félegyházán, mert akkorra úgyis elalszol, mint a disznó. Fried úr még kint volt a piacon, amikor visszaértem. Odamentem hozzá. Messziről mosolygott. „Semmi hiba, kérem, részeg volt! Hogy kaszáskeresztes? Lesz ez még anarchista is, ha kell az életben! Higgye meg, uram, nem lenne ennél jobb kommunista, ha úgy kerülne a sor!” Fried úr, valahol a másvilágon, akkor nem hittem magának. Akkor másképpen láttam, de most üzenem: Fried úr, maga nemcsak a barackhoz, meg az almához, tyúkhoz, pulykához, de a kétlábú állatokhoz is értett! Másodszor 1938-ban vagy 1939-ben Nagykőrösön hozott Veled össze a sors. Ott is előadásod volt: Matolcsy Mátyás tartotta az ünnepi beszédet, s Te novellákat olvastál fel. Nyakamba borultál. S nagyokat kacagva emlékeztél Fried úr véres fejére. Le nem tudtunk vakarni Matolcsyról, úgy udvaroltál neki, mint a szerelmes legény a lánynak, csakhogy a kezét nem nyaldostad. Hajnalban itt sem maradt el a botrány. Itt is a piacon vesztél meg, ahová „parasztot nézni” mentél. A városháza tövében üldögélt egy öreg kofaasszony. Olyan hatvan körüli. Arcát a küszködés barázdásra szántogatta. Szerencsétlenségére kilátszott a vörös alsószoknyája. Belekötöttél a felállni is alig tudó öreg nénikébe, hogy kommunista! Szétrugdostad a halomba rakott zöldségfélét, tombolva táncoltál a káposztafejeken, hogy kitaposod még az ő „bitang kommunista belét” is, mert az, kommunista, hiszen „vörös az alsószoknyája”. Itt bevittek a rendőrségre! Felemelt kéztartással köszöntél, hogy Te hívő nyilas vagy, s kikéred magadnak, hogy egy „büdös kommunista miatt tisztességes embereket idehurcoljanak!” Ígérgetted, hogy jelentést teszel a németeknél, mert bántani mernek! „Az utolsó cseppig kiirtani ezt a bitang bandát! A fára velük! Menjenek a zsidók Madagaszkárba, menjenek az anyjuk kínjába, vigyék a tetves bolsi cselédjeiket magukkal, de nekünk, tisztességes magyaroknak hagyjanak békét!” Ha jól emlékszem, Szabó Ambrus bának volt annyi esze, hogy beléd nyomott vagy három deci kisüstit, s úgy aludtál el a rendőrségen a padon. Még akkor is aludtál, amikor az ügyeletes rendőrtiszt kinti útjáról megérkezett. Most mi történjék Veled? A kárt összeadtuk, kifizettük az öregasszonyt, s mert furcsa lett volna a neves írót lecsukni, hát kocsira raktak, két rendőr, két „népellenes bűnöző” kivitt az állomásra, s feladtak Félegyháza felé. Utoljára 1944 augusztusában találkoztam Veled a szegedi gyorson. Lógott, búsongott az orrod, hogy az a bitang népség elárulja az országot, beeresztik az oroszt, s akkor végünk! Félegyházán leszálltál, hogy hazamész, talán ellenállást szervezel, talán – ha nem sikerül – elmenekülsz, mert a bolsik úgyis felhúznak, mert Te is kulák vagy és tudják, hogy mindég, világéletedben szélsőjobboldali gondolkozású ember voltál. Azóta nem láttalak. Híred hallottam, de nem hittem, hogy az a Szabó Pál és Te azonos és egy vagy! Csak a napokban láttam a fényképed! Hát tényleg Te vagy. S most a színdarabod címe győzött meg, hogy tényleg Te vagy a híres bolsevista a haladó főszerkesztő, író, színpadi szerző. Mert ezt a darabod, Pali bátyám, én ismerem! Régi darab, már 1934-ben felolvastad nekem Cegléden, az első felvonást. Szövetkezetről szól, amit egy falura hazatért turulista, a jövő „diadalmas honfoglalója” alapít, s ezzel kitúrja a „koszos zsidót” a faluból! Hát a darab egy kicsinykét megváltozott, de hát az idők is megváltoztak! Megváltozott minden, csak Te maradtál, kedves Pali bátyám, az, akinek Fried úr jellemzett! Maradtál: Szabó Pál! Én kívánok Neked innen a távolból nagy sikert a darabodhoz! Tudom, hogy lelked adtad ebben a darabba, s talán a véres fejű Fried úrnak akartál elégtételt adni benne, amikor a darabba behajtó traktor elejére Rákosi elvtársad fényképét írtad be kelléknek! De vigyázz, előadás után be ne rúgj, s le ne zsidózd népünk „bölcs vezérét”! Köszönt régi barátod

A Csöppség«

Mellékelt leveléhez egy korabeli újságkivágatot a „Nyári zápor” budapesti bemutatójáról:

„A budapesti Nemzeti Színház most mutatta be Szabó Pálnak, a Szabad Föld főszerkesztőjének színdarabját, amelynek címe: „Nyári zápor”. Szabó Pál színdarabja a dolgozó parasztság legidőszerűbb kérdéseit mutatja meg. A Nyári zápor az „Uj kenyér” termelőcsoport küzdelmes megalakulása során bemutatja a dolgozó parasztokat, akiknek a számára boldogabb életet jelent a termelőszövetkezet, láthatjuk az ingadozókat,a kulákok áskálódásait, becstelenségeit és a klerikális reakció rémhírterjesztését.

Szabó Pál színdarabját nagy szeretettel fogadták Budapest dolgozói. A bemutató előadáson részt vett Tyihonov szovjet költő is. – Biztos vagyok abban, hogy ennek a színdarabnak sikere lesz és egyaránt szeretettel fogadják majd a város és a falu dolgozói is – mondotta Tyihonov az előadás után.”
Alföldi remekléséhez csak annyit teszünk hozzá, hogy Szabó Pál valaha támogatta Károlyi Mihályt, majd a patkánylázadás mellé állt, amiért felelősségre is vonták és szülőfalujába, Biharugrára internálták két évre. Volt kisgazda agitátor, parasztpárti szervező és elnök, lapszerkesztő (Komádi és Vidéke, Kelet Népe, Szabad Szó, Parasztújság, Szabad Föld), országgyűlési képviselő az áhított „szocializmusban”, tetejében a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, ráadásul kitüntetésekben sem szenvedett hiányt (Baumgarten-díj (1949), József Attila-díj (1950), Kossuth-díj (1954)). Szóval volt minden, csak közmondásosan akasztott ember nem.

Ifj.Tompó László – HunHír.Hu