Kora Magyarországát „ugar”-nak, „lelkek temetőjének” nevezte, miközben önmagát tekintette az „utolsó magyar”-nak, esküt téve a „vörös lobogóra”, hirdetve, hogy „itt le kell gyilkolni / Mindent, ami régi ezeréves holmi”, megjósolva a „szent vörös Nap” felkelését.

Jóslásainak visszájára fordulása

„’…El fog jönni az a nap, amidőn a monarchiák és a vallások mindazon népeknél romba dőlnek, amelyeknek sem XVIII. századuk, sem 1789-ük nem volt. (…) Ez a nap nincs már többé messze, s ez az a nap, amelyre várunk. Ha ez a nap eljő, az egész világ nagypáholyai és nagy oriens-ei világtestvériségben fognak eggyé olvadni, s azok a válaszfalak és országhatárok, amelyek ma még elválasztják egymástól a szabadkőművességet, el fognak akkorra tűnni. Ez a jövendő fénylő eszméje, amely előttünk lebeg, feladatunk pedig, hogy az általános világtestvériség e napjának eljövetelét siettessük.’ E szavakkal mutatott rá a páholyok végcéljára, a nemzetközi pozitív irányvonalra Francoline Gusztáv tanár és író, a Francia Nagy-Kelet Nagypáholy főtitkára, 33-as (skót) fokú szabadkőműves ’testvér’, a francia kőművesség vezéralakja a ’nagy’ francia forradalom százéves évfordulójára rendezett ünnepi ’vakoláson’, 1889. július 17-én tartott ünnepi beszédében.” (Dr. Kőrösi László: Térképek a szabadkőművesség szolgálatában. Bp. 1940. „Nyilas” Lap- és Könyvkiadó Rt. 10. old.)

Évtizedeken át szőtték monarchiafeldaraboló terveiket a szabadkőművesség vezetői (ennek részleteiről Dr. Kőrösi László említett tanulmánya egyedülálló alapossággal számolt be), megjósolva hazánk feldarabolását, de hogy Ady ezekről érdemben bármit is tudott volna, nincs nyoma írásaiban, ami mutatja, mennyire orránál fogva vezették a vele ellentétben minderről tudó mecénásai. Mindenesetre ő maga is „jósolt”, így például amikor 1912. június 20-án Drezdában II. Vilmos német császár vendégül látta I. Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt, és ezen alkalommal pohárköszöntőt mondott, azt jövendölte belőle, hogy „a német császár egy álkrisztianizmussal megfejelt új szent birodalmat akar alapítani, mely világhódító útra készül és protestáns ultramontán ridegséggel tör a világra”. (Az Ady-kultusz: magyar öngyilkosság!, 46. old.)

Ady ezen idézete pontos megértéséhez tudnunk kell, hogy a benne emlegetett „ultramontanizmus” az I. Vatikáni Zsinatnak (1870) a pápa négy esetben való tévedhetetlenségét (ha 1. a hit és erkölcs dolgában 2. mint az Egyház legfőbb pásztora 3. az egész Egyház számára 4. végérvényesen dönt) kimondó dogma (eredeti szövege: H. Denzinger-A. Schönmetzer SJ: Enchiridion Symbolorum, 3065/ 4.) sajátos kortörténeti kifejezése. Amint a Katolikus Lexikon megjegyzi (Szerkesztette Bangha Béla SJ. Bp. 1933. Magyar Kultúra, IV. köt., 417. old.), az „ultramontán” (ultra montes: „a hegyeken túl”) gúnyszó volt a katolikusokra, amellyel az egyházvezetés „Rómától (a hegyeken, vagyis az Alpeseken túlról)” való függését pellengérezték ki a liberalizmus hívei.

Természetesen nem kérhető számon a református Adyn a katolikus dogmatika ismerete, mindenesetre megdöbbentő, mennyire rabjává vált „barátai” indulatának, ugyanis ha a hazai zsidó nagytőke térhódítása miatt jajdultak fel nálánál érettebb kortársai, rögtön „jezsuitizmus”-t vagy „ultramontanizmus”-t kiáltott, anélkül, hogy tisztában lett volna jelentésükkel.

„Ady bizony itt sem látott jól! A német császár nem alakított egy új protestáns ultramontán szent birodalmat, hanem a radikális demokrata hatalmakkal szemben elvesztette a háborút” (Dr. Bartha József: A zsidó áfiumtól elkábított magyarok prófétája. = Az Ady-kultusz: magyar öngyilkosság!, 46. old.), és végvonaglásaként a Weimari Köztársaság következett., akárcsak nálunk az „őszirózsás” forradalom, majd az 1919-es 133 napos bolsevista rémuralom.

Az 1918-as összeomlás előtt már 12 évvel „új Magyarország”-ot jósolt, „magyar” forradalmat. Helyette trianoni felnégyelésünkhöz vezető világháború tört ki, melynek mozgatóerői elkerülték a figyelmét, így az, hogy már 1916 augusztusában az antanthatalmak Erdélyt a Román Királyságnak ítélték, hogy a (csaknem száz százalékban zsidó) hadimilliomosok szállíttatta papírtalpú bakancsoktól honvédeink lába lefagyott a Kárpátokban (döbbenetes leleplezés erről Kozma Nándor „Hadimilliomosok” c. könyve), hogy az összeomló frontvonalakról hazaérkező katonákról nemcsak rangjelzésüket tépték le, hanem szolgálatukra sem tartottak többé igényt az új urak (Linder Béla, Károlyi hadügyminisztere kijelentette: „Nem akarok többé katonát látni!”).

Károlyi Mihály (akiről mellesleg Sigmund Freud Ferenczi Sándornak így írt egyik levelében: „Nem tudom, a politikai bölcsesség jele-e, hogy amíg Magyarországon a legtehetségesebb grófot, Tisza Istvánt kivégzik, addig a legtehetségtelenebb grófot, Károlyi Mihályt, megteszik miniszterelnöknek?”) emlékiratában megjegyzi, hogy Ady „egész zsenialitásával a mi eszméinket szolgálta” (Egy egész világ ellen. München, 1923. I. köt. 307. old.), amint erről a „Strófák május elsejére” c. verse is tanúskodik:

A szívem tombolt
S agyam amit kigondolt,
Mind eskü volt, forradalmas
A vörös lobogóra.
Oh hány óra telt el így malaszttal,
Dühvel harcolón, betegen.

Joggal tehetjük fel a kérdést kitűnő ismerői közül Milotay Isvánnal (1883-1963), és adhatjuk meg a feleletet vele:

„Mit jósolt meg tehát Ady, ami bekövetkezett, ami az ő prófétai vagy publicistai előrelátását igazolta? Hogy a magyar forradalmat megjósolta a magyar uralkodó osztályok vakságából, bűneiből? Istenem, minden jakobinus a forradalmat jósolja, mert ez a vágyképe, ez az ideálja. Az őszirózsás magyar forradalmat nem az uralkodó osztályok végzetes hibái, mulasztásai idézték fel – bár azok is megérdemeltek volna egy forradalmat –, de felidézte a háborús összeomlás, aminthogy ez mindenütt forradalmat idézett fel, ahol a háborút elvesztették. Németországban éppúgy, mint Törökországban, vagy Oroszországban. Ha Franciaország vagy Anglia veszti el a háborút, ott is forradalom tör ki. Pedig ott, Ady szerint is, elég demokrácia uralkodott a háború előtt is és alatt is.

Ady a zsidóságban látta a magyar világmegváltás kovászát. Szegény, mit szólna hozzá, ha látná, hogy dobja el a beérkezett zsidóság, ez a minden hatalmi, anyagi, gazdasági, sajtóbeli és irodalmi pozíciót meghódított zsidóság a forradalmat s hogy védi, micsoda kegyetlen, könyörtelen osztályöntudattal a maga uralmát, egy vékony kiváltságos réteg zsarnokságát a nyomorgó milliókkal, szinte egy egész nyomorgó nemzettel szemben! Mi volt ehhez képest önzésben, idegenségben, vakságban, erkölcsi és szellemi korruptságban az a dzsentri és feudális és papi uralom, amelyet Ady annyiszor megátkozott?! Ha látná, hogy mi lett az egykori jakobinusokból! Hogy a hatalom, a mérhetetlen vagyoni jóllét ormain hogy szövetkeznek a romlott arisztokráciával s a romlott dzsentrivel egyaránt s hogy hódolnak a papi uralom. Az Ady-féle klerikalizmus legkényesebb érdekeinek.” (Új világ felé. Cikkek, kortörténeti jegyzetek 1933-1940. Bp. 1940. Stádium Rt. 1. köt. 167-168 old.)

Ehhez legfeljebb annyit tehetünk hozzá: joggal várt forradalmat, de ami 1918 októberében bekövetkezett, minden volt, csak nem magyar forradalom. Ahogyan Szabó Dezső írta a „Megered az eső” c. regénytöredékében (1931), ezt a forradalmat „elsikkasztották”. Forradalmi jóslásainak visszájára fordulása teljes lelki-testi összeroppanásához, majd korai halálához vezetett.

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu