Ady 1892-1896 között a zilahi református gimnáziumban folytatta tanulmányait. Itteni benyomásairól még kevesebb részletet árulnak el írásai, versei, mint nagykárolyi éveiről. Egy azonban biztos: bár érték már ekkor is idegen hatások, mégis, a hétszilvafás szülői ház és a piarista iskola szellemétől nem távolodott el végzetesen.

Érettségi után a debreceni jogakadémia előadásait hallgatta, de tanulmányait nem fejezte be. 1898-ban a Debreceni Ellenőr, majd a Debreceni Hírlap és a Debrecen c. lap munkatársa lett. Első verseskötete 1899-ben, még Debrecenben (ahogyan ekkor nevezte, a Maradandóság városában), édesanyjának ajánlva, a második 1903-ban jelent meg – már Nagyváradon (Még egyszer), ahol – szülei ellenkezése ellenére – úgy döntött, nem jogász, hanem újságíró lesz. Az említett lapokban rendszeresen jelentek meg cikkei, melyek már magukon viselték új „barátai” gondolkodását. Már első verseskötetének (amelynek előszavát a „Petőfi-Arany-Tompa” eszmei hármasság költő-követői közül Ábrányi Emil írta) megrendítő őszinteségű záró költeményén (Jobb nem vagyok…) érezhető a fokozatos eltávolodás a nemzeti klasszicizmus Arany János, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt képviselte irodalomeszményétől:

Jobb nem vagyok, mint annyi sok más,
Egy beteg kornak dalosa.
Vergődöm az ellentétek közt,
De irányt nem lelek soha.
Magas, dicső eszmék hevítnek,
De elkap a tömegnek árja:
Bennem van a kornak erénye
S bennem van minden léhasága…

De néha lázas éjszakákon
Lehull előttem a lepel,
Eszembe jut, hány édes álmot,
Hány ideált temettem el:
Reám szakad lelket zaklatva
Egy eltévesztett élet vádja
S egy-egy megtisztult dalba ömlik
Lelkem felújult ifjúsága…

Mi történt vele? Hetey ezt idézi rövid, harminckét évesen írt (első, eredetileg a Nyugat 1909. június 1-i Ady-számában, Fenyő (Fleischmann) Miksa Ady Endre c. tanulmányának második fejezeteként megjelent) önéletrajzából (102. old.): „Okvetlenül más lelkű ember volnék (…) ha már falun ki nem cseréltetik velem a kálvinista iskolát a katolikussal s ha a katolikus szerzetes gimnázium után ismét reám nem borul egy ellenkező világ a zilahi református kollégiumban.” (Vallomások és tanulmányok . Magyar és külföldi irodalom. Sajtó alá rendezte: Földessy Gyula. Ady Endre Összes Művei, III. köt. Bp. 1944. Athenaeum, 13. oldal.) Mégsem Zilahon, hanem Nagyváradon változott meg: „Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilah és Debrecen, tehát a falu formált meg.” (Vallomások és tanulmányok, 14. old.)

Ugyanakkor bizonyos, hogy kora ifjúságának eszményei még fel-feltámadtak benne (igazolván idézett versét: „De néha lázas éjszakákon / Lehull előttem a lepel”), hiszen, mint írja, „valami dacos cinizmus görcsölte le itt az ujjaimat: azért nem érdemes írni, hogy az emberből Kiss József legyen.” (Vallomások és tanulmányok, 14. old.) Kiss (Klein) József költőre való utalás ez, aki elsősorban„A Hét” c. szépirodalmi hetilap alapítójaként ismert, az viszont már kevésbé köztudott, hogy ő fejezte ki hazánkban először versben (a „Knyáz Potemkin” címűben) a kommunizmus eljövetele iránti vágyát.

Önéletrajza felfedi a világnézeti-művészi irányváltozásáért leginkább felelős konkrét személyt is: „Újságot csináltam, vezércikkeket írtam s nyilván elpusztulok vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzájutott versem küldte, megfogta a kezemet s meg se állt velem Párisig. Ekkor rám erőltette az ő akaratát s magtalan hiúságát, hogy bennem hajtson ki, ha tud.” (Vallomások és tanulmányok, 14. old.)

Természetesen Diósiné Brüll Adélról, vagy ahogyan ő nevezte, Lédáról van szó, aki, mint Dr. Bartha József irodalomtörténész írja (A zsidó áfiumtól elkábított magyarok prófétája. = Az Ady-kultusz: magyar öngyilkosság! Tanulmányok. Írták: Dr. Bartha József, Kuszkó István, Kovách Géza, Kőszegi László. Bp. 1941. Stephanem Nyomda, 7-54. old. – 20. old.), „egy oroszországi prémárukat közvetítő párisi üzlet tulajdonosának a felesége”, és „Izrael törzséből származott”. Az Ady-irodalomból egyértelműen kiderül, hogy az ő hatására változott meg Ady.

Léda 1904 és 1911 között hétszer csábította Adyt Párizsba, valósággal „pillantás-lesőjé”-vé vált. Persze nem ő volt az egyetlen, aki Szent László városában megpróbálta Ady tollát irányítani. Nagyvárad ebben az időben már az erdélyi zsidóság „metropoliszának” számított. Amíg 1825-ben a város 16 115 lakosából 868 volt zsidó (5,4 %), addig 1869-ben már 28 698 lakosából 6 438 (22,4%), és 1910-ben 64 169 lakosából 15 155 (23,6%)! (Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp. 1922. Szerző. 65. old.) Mint minden nagyvárosban, itt is ők voltak a pénzügyi, kereskedelmi világ és a közélet, a sajtó irányítói.

Ady a Nagyváradi Napló rendszeres cikkírói közé került. Mint (második, eredetileg az Érdekes Ujság 1913. évi Dekameronjában megjelent) önéletrajzában megjegyezte, „sokat írtam, de kevés verset, dacból, ön-temetésből”. (Vallomások és tanulmányok, 15. old.) Hamarosan az írói világban nálunk korábban soha nem tapasztalt vitákat robbantott ki verseivel és cikkeivel (Fehér (Fecher) Dezső és Féja Géza említett Ady-cikkgyűjteményei mellett megemlítendő még Földessy Gyula összeállítása, az imént többször idézett „Vallomások és tanulmányok”.) Maga is kénytelen-kelletlen elismerte, hogy vitriolos írásai, nem kevésbé versei, „egyszerűen fölháborodást keltettek. Voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon új poétának el lehetett érni, de nem haltam meg.” (Vallomások és tanulmányok, 16. old.)

Ady ezen perdöntő évei mára alig ismertek, és csak annyi köztudott róluk, amennyit a nemzetidegen irodalmi önkényuralom mai, a marxista Király István, Vezér Erzsébet szintjén megrekedt irányítói hirdetnek, például az Eötvös Loránd Tudományegyetem világhálón is hozzáférhető „irodalomtörténeté”-nek (magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/…/ady/adye.htm) összeállítói, akik így „intézik el” Ady nagyváradi újságíróságát: „ Sokat tanult új barátaitól, mindenekelőtt a Párizst megjárt, művelt, radikálisan antifeudális szemléletű és nála is fiatalabb Bíró [ő is „magyar”: Blau – Ifj. T. L.] Lajostól (1880-1948). Könyvek helyett túlnyomórészt emberektől szerezte – kávéházi s egyéb beszélgetések során – széles körű ismereteit. És az újságokból: szokásává vált, hogy a fontosabb lapokat naponta végigolvassa. Kiváló érzékkel, ösztönösen rátalált a hiteles hírforrásra; gyorsan és biztonsággal tájékozódott a kor politikai erőviszonyaiban.”

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu