Jelen tanulmánysorozat célja, hogy Ady versei, írásai, és az óceánnyi Ady-irodalom figyelembe vételével iránytűt adjon költőnk olvasásához, segítve elhallgatott politikai-világnézeti tévedései és tagadhatatlan társadalmi igazságai, költői szépségei felismerésében.

Miért van erre szükség, kérdezhetné az olvasó, hiszen Adyról már „mindent megírtak”? Életpályája, kortársaihoz való viszonya valóban alaposan feltárt, életművének világnézeti jelentőségét nemzeti és keresztény szempontból mégis szükséges összefoglalnunk, különösen is azért, mert évtizedeken át Ady politikai versei vagy írásai közül túlnyomórészt azokat tanították, melyekben gyalázta az „úri bitangok” Magyarországát, a katolikus vallást és a papságot, miközben dicsőítette a polgári-szocialista, liberális tanításokat és képviselőiket, leginkább a szabadkőműveseket. (Jellemző példája ennek két, marxista szempontú Ady-prózaválogatás: Koczkás Sándoré és Vezér Erzsébeté (A nacionalizmus alkonya. Bp. 1959. Kossuth), Földessy Gyuláé és Király Istváné (A fekete lobogó. Bp. 1960. Kossuth).)

Nem kívánunk természetesen ítéletet hirdetni költőnkről, hiszen az irodalomtörténész műhelye nem gyóntatószék: feladata, és ez nem is kevés, hogy mind az árnyoldalakat, mind a fényoldalakat bemutassa. Mivel azonban Adynak csak igazságairól tud legtöbb (életművének többnyire töredékét ismerő) olvasója, tévedéseiről viszont alig vagy semmit, ezért árnyoldalaival is meg kell – kissé részletesebben – ismerkednünk, amely által korát is jobban megértjük.

Forrásaink

A két világháború közötti magyar irodalomtörténet-írás mára teljesen elfeledett művelői közül leginkább Pintér Jenő és Bartha József értékelték behatóan Ady prózájának és költészetének világnézeti, politikatörténeti hátterét, akárcsak verselését, stílusát. Műveik közül nélkülözhetetlen tárgyunk megértéséhez Pintér Jenőé (A magyar irodalom története. Tudományos rendszerezés. A magyar irodalom a huszadik század első harmadában. VIII/1. köt. Bp. 1941. Stephaneum Nyomda, 489-688. old.), Bartha Józsefé (Két nemzedék magyar irodalma (Bp. 1926. Pátria Rt., Az új magyar irodalom kistükre 1896-1936. Bp. 1938. Stephaneum Nyomda), az Ady-kultusz: magyar öngyilkosság! c. tanulmánykötet (írói: Bartha József, Kuszkó István, Kovách Géza, Kőszegi László. Bp. 1941. Stephanem Nyomda). Szintén fontos forrás Ifj. Zulawski Andor két műve (Irás Adyról. Bp. é. n. „Renaissance”, Irodalompolitika. Új élet – új irodalom. Bp. 1929. Wodianer), Szász Károly Makkai Sándor Ady-tanulmányát bíráló értekezése („Magyar fa sorsa”. Bp. 1927. Budapesti Hírlap Nyomdája, és nem utolsósorban egykori iskolatársa, Hetey Zoltán visszaemlékezése (Ady-Bandi – Ady Endre. Bp. 1943. Stádium Rt.), amely az életművel foglalkozó érdemi munkák közül újrakiadása (Bp. 2001. Magyar Ház, Ady Endre tragédiája címen) ellenére az egyik legelhallgatottabb és legértékesebb Ady-értelmezés, az újabb értékelések közül pedig Beke Albert irodalomtörténészé (Ady és barátai új megvilágításban. Bp. 1995. Szenci Molnár Társaság).

Mivel munkánk során különös tekintettel vesszük szemügyre írásait, megemlítendő ezek gyűjteményes kiadásai közül Fehér (Fecher) Dezsőé (Ady Endre a zsidóságról. Bp. 1918. Zsidó-Renaissance Könyvtár, 10. köt.), Féja Gézáé (Jóslások Magyarországról. Tanulmányok és jegyzetek a magyar sorskérdésekről. Bp. 1936. Athenaeum).

Tévedései

1. A zsidósághoz való viszonya

Ady zsidóssághoz való viszonya mindmáig tabu sokak szemében. Kora zsidó írói, szerkesztői könyvkiadói magasztalták, a nemzeti-keresztény társadalom értelmiségének irányítói többnyire megrótták a huszadik század első felében megjelent, a zsidóságot felmagasztaló cikkeiért, amelyek Féja Géza, Fehér (Fecher) Dezső antológiájában bőségesen megtalálhatók.

Mi az igazság? Egyik kortársa, Papp Zoltán szerint „Ady politikai analfabéta volt. Egyedül ez magyarázza meg a zsidósággal és a honi polgári radikalizmussal való szövetségét lélektanilag… Politikailag teljesen iskolázatlan lévén, nem tudhatta, hogy a magyarság fényes nemzeti bélyegét tépdeső idegen szellemet éppen az ő szövetségesei képviselik… Dionízoszi ösztönösséggel támadta ezt az idegen szellemet és apollói tudatossággal politikai verseiben és írásaiban szövetséget kötött annak hordozóival.” (A politikus Ady. Magyarság, 1936. jún. 14.). Tisztelői közül Fiala Ferenc szerint „prófétai lélekkel utat mutatott a messze jövőnek is: kora azonban nem értette meg őt s nem akadt senki, aki hozzásegítette volna, hogy az elzsidósodott budapesti kultúrdsungel szövevényeiből kiszabaduljon.” (Pesti Ujság, 1940. máj. 21.), míg Vörösvári István még tovább megy: szerinte Ady magyarsága mélyből jövő, elemi erejű érzés, próféta, mivel mások helyett ő látta meg kora szociális problémáit és ezekre a jövő számára megoldásokat mutatott. (Az igazi Ady. Pesti Ujság, 1940. máj. 24.)

A fenti kérdésre való tárgyilagos válaszadás érdekében leghelyesebb, ha Ady gyermekkoráig, iskolaéveiig nyúlunk vissza. Ezen éveiről mindmáig a leghitelesebb forrás (és mellesleg a huszadik század első felének hazai irodalmi viszonyairól is kiváló krónika) Hetey Zoltán, Ady iskolatársa és barátja visszaemlékezése (Ady Bandi – Ady Endre. Bp. 1943. Stádium Rt.). Hetey a nagykárolyi piarista gimnáziumban (1888-1892) volt Ady iskolatársa, és egészen másként emlékszik vissza a későbbi költőre, mint későbbi „barátai” (mindenekelőtt Hatvany (Deutsch) Lajos, Révész (Roth) Béla). Mint írja, Ady, a hétszilvafás nemesek gyermeke, romlatlan magyar családi környezetben töltötte gyermekéveit. A hétszilvafás urakat „erkölcsi tisztaság és puritánság jellemezte” (19. old.), és fajuk tisztaságának megóvására gondosan ügyeltek”, így „óvakodtak attól, hogy leányaikat és asszonyaikat zsidóvér fertőzze meg. Arisztokratábbak voltak ebben a tekintetben a mágnásoknál és a dzsentriknél is. Ez utóbbiak – a nemzet mérhetetlen kárára – kaphatók voltak arra, hogy megrozsdásodott címerüket meggazdagodott zsidóval való házasságkötés segítségével bearanyozzák. A hétszilvafások és egyéb kisebb nemesurak ellenben nem. (…) Csak el lehet képzelni, milyen érzést váltott ki egy hétszilvafás nemesember kebléből az, ha ősrégi kúriájában az ő zsírján megtollasodott zsidót, az új földesurat, pöffeszkedni látta… Abban a kúriában, ahová az új földesurat vagy apját – amikor még toll- és nyúlbőrszedés közben a kapu előtt fütyült – még belépni sem engedték.” (20-21. old.) Muszájból érintkeztek csak velük. „Barátságukba nem fogadták őket.” (21. old.)

Hetey szerint e tősgyökeres családok „zsidók elől való elzárkózása eredményezte azt, hogy ezekben a családokban magasabb erkölcsi felfogás uralkodott. Trágárság itt nem volt otthonos. Más kétértelmű szavak elejtése is maga után vonta a ház úrnőjének legalább is azt a szelíd feddését, hogy ’ez nem téma’. A leányokat szerénységre, igénytelenségre és háziasságra nevelték. Többnyire jól férjhez is mentek még a legszegényebbek is.”

Ady nagykárolyi gimnazista éveiből három és fél évet ilyen környezetben nőtt fel. Ebben a légkörben „szívta magába a hazaszeretetet, az antiszemitizmust, a tősgyökeres magyar levegőt, a kisemberek szeretetét”. (23. old.)

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu