Már Platón felismerte, hogy az emberiséget elsősorban nem anyagi javakkal, hanem lelki befolyásolással lehet kormányozni, hasonlóan Ciceróhoz, aki szerint „semmi sem annyira hihetetlen, hogy az ékesszólás révén ne válnék hihetővé”.

Mindkettejük gondolatmenetéből arra következtethetünk, hogy a tömegek megnyerésére törekvő judeokraták pénzüket szívesebben fordították nyomdára, mint gyárra vagy bankra. Rájöttek arra, hogy lapokat kell alapítani, szerkesztőségekből kell irányítani a közvéleményt. Ha sajtójuk tömegbefolyásoló tényező, övék a politika, az oktatás, a kereskedelem és az ipar. Dövényi regényében a szerkesztőség legalább olyan fontos színhely, mint a bank és a kávéház. Áporodott, pálinkabűzű, cigarettafüstös légkörében életpályákat tehet tönkre büntetlenül az újságíró, a laptulajdonos: véleménye kötelező, megmásíthatatlan, megfellebbezhetetlen.

A magyar nemzeti politika nagyjai közül elsőként Istóczy Győző (majd Bartha Miklós, Grünwald Béla, Vadnay Andor, Egán Ede, Szemere Miklós és Darányi Ignác) tudatosította a judeokrácia és a sajtó összefonódásának következményeit. Észrevette, hogy a sajtó az uzsorakamatnál is nagyobb fegyvere a zsidóságnak. Mivel sokan hittek a beolvadás eredményességében, nem győzte eléggé hangsúlyozni: a magyarságra – és minden nem zsidó népre – sokkal veszélyesebb a neológia, mint az ortodoxia.

Brandstein Juda életútját szemlélve rádöbbenünk arra is, hogy a judeokrácia az antiszemitizmus „kordában tartására” törekedett, az antiszemita nyilatkozatok, rendeletek, gondolatok mindaddig való megtűrésére, amíg azok nem veszélyeztetik létezéstechnikáját. Brandstein Juda sem vélekedett másként: „Akármennyit zsidóznak engem, én sehol Európában nem boldogulok úgy, mint itt.” Nem véletlen, hogy egy barátját, aki az antiszemitizmus megerősödésétől fél, így nyugtatja meg: „Képzelje el, hogy egy újság minden nap a zsidókat dicsérné, és a keresztényeket szidná. A zsidók egy darabig örülnének neki, aztán unalmasnak találnák. Megvennék azt a lapot, amelyik gyalázza őket, mert az ember olyan természetű, hogy sokkal kíváncsibb az ellenségei véleményére, mint a barátaiéra.” Egyik üzletfele vigasztalja, ne törődjön azzal, ki zsidózza le: „Szokjon hozzá, hogy nem mindenki tiszteli azt, amit maga tiszteletreméltónak tart, Brandstein Juda… Mondják még magának azt is, hogy büdös zsidó, a szemébe. De maga ne halljon meg ilyeneket, mert tán akkor keresi a legtöbbet s az megéri. Az üzletben nem szabad érzékenynek lenni, ott ne legyen az embernek vallása, becsülete, vagy büszkesége. Tanulja meg, sok csalódástól és szomorúságtól megkíméli magát. Látja, ha azt mondom magamnak: nézd, te Kondor, te Ábrahám fia vagy, te zsidó vagy, különb mindenkinél, akkor nem építem ezt a vasutat, és nem keresek vele másfél … szóval nem keresek vele semmit… Én hallgattam. Nem mondtam semmit, mikor hallottam, hogy így zsidó, úgy zsidó, csak mosolyogtam és bólogattam. Még azt is mondtam, hogy persze. De én teszem zsebre a pénzt, Brandstein Juda. Én, a zsidó!”

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu