Ma, amikor a nemzeti és keresztény nevelés teljes felszámolása folyik, méltán kell megemlékeznünk Tóth Tihamér (1889-1939) püspökről, egyetemi tanárról, aki ifjúságnevelő könyveivel a két világháború között hatalmas népszerűségre tett szert.

1889. január 14-én született Szolnokon. Kitűnő érettségi után 1906-ban a budapesti
Központi Papnevelde hallgatója. Elöljárói már ekkor így nyilatkoznak róla: „Optimi clerici exemplum… Ecclesiae utilissimus fore speratur”, vagyis „a legjobb pap példaképe… az Egyház számára igen áldásos élet reménye van benne”. Felszentelését követően rövid ideig tábori pap az első világháborúban, majd Egerben a papnövendékek tanára. Prohászka Ottokárhoz hasonlóan úgy látja, hogy az első világháború Isten büntetése volt, amiért elhagytuk Őt és engedtük, hogy nemzetünket a liberalizmus megmételyezze. Felismeri, hogy a további romlás egyedüli ellenszere a tiszta, művelt, jellemes, vallásos, egyszóval: krisztusi ifjúság kinevelése. Ennek jegyében kezdi meg a „Levelek diákjaimhoz” című könyvsorozat írását, amely rövidesen Európa-szerte hatalmas közönségsikert eredményez. Ezzel párhuzamosan 1918-tól a budapesti Egyetemi Templom szószékéről rendszeresen elhangzó prédikációival felrázza elalélt nemzetét. Hamarosan a kongregációk és cserkészcsapatok eszményképe, 1924-től egyetemi magántanár: 1925-től a szónoklattan, a hitoktatástan és a nevelés professzora. 1926-tól szentbeszédeit állandóan közvetíti a rádió: ő ismeri fel leghamarabb a rádió fontosságát a lelkipásztorkodásban. 1931-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet vezetője. 1938-ban, a budapesti Eucharisztikus Kongresszus évében XI. Piusz pápa Magyarország egyik legnagyobb egyházmegyéje, a veszprémi püspökévé nevezi ki. Súlyos szenvedések utáni, 1939. május 5-én bekövetkezett halálával űrt hagyott maga után. Életművét – hasonlóan Prohászka Ottokáréhoz vagy Bangha Béláéhoz – a Szent István Társulat jelentőségéhez mérten sorozatban jelentette meg, 23 kötetben. Belőle nevelési szempontból a legértékesebbek A tiszta férfiúság, A művelt ifjú és A jellemes ifjú című, idegen nyelveken is kiadott könyvei.

Elsősorban a nemi erkölcs nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta műveiben. A serdülő ifjúságot így intette:

„Istennek legszentebb, megmásíthatatlan akarata szerint ugyanis ezeket az ösztönöket, melyek benned most kezdenek először jelentkezni s melyek ezentúl koroddal együtt egyre erősebbek lesznek, kielégíteni csupán csak a házasságban szabad, vagyis abban az intézményben, amelyet a Teremtő az emberi nem fennmaradása érdekében rendelt. De úgy-e, te még messze állsz a házasságtól! De milyen messze! Legszentebb feladatod tehát az, hogy mostani korodban ezeket a vágyakat, ösztönöket a maguk romlatlanságában, tisztaságában, ifjú érintetlenségében őrizd meg egész addig a napig, amelyiken az Úr oltára elé vezeted majd hófehér jegyesedet. Házasságod előtt ezeket az ösztönöket soha, semmi ürügy alatt, sem egyedül, sem mással kielégítened, azoknak szavára hallgatnod nem szabad. Mindenki, aki nem házas ember, súlyos bűnt követ el, ha tudva, akarva foglalkozik olyan gondolatokkal, érzelmekkel, tettekkel, melyek erre az úgynevezett ’nemi életre’ vonatkoznak.

Légy résen és készakarva ilyen gondolatnak, tekintetnek, beszédnek, tettnek ne
engedj helyet. Ha pedig fejlődő szervezeted mégis ilyen gondolatokat vetne fantáziád
elé, azokat – mihelyt észreveszed! – más gondolatokkal űzzed el, és ne felejtsd szem elől, hogy amíg az oltár előtt jegyeseddel meg nem esküdtél, addig ezeket az érzelmeket sohasem szabad kielégítened. Ha így teszel, akkor a helyes úton jársz. Ez a legfontosabb, amit – igen kérlek – feledhetetlenül jegyezz meg magadnak.”

Találóan élve rothadásnak nevezi az iskola- és templompad helyett a lakájokat
választó fiatalemberek tengődését:

„Tudd meg hát, fiam, hogy azokkal a bukott nőkkel való nemi érintkezésből, akik erre a szomorú életre adják magukat, olyan betegségeket szerezhetsz – elég egyetlen alkalom is! –, amelyeknek rombolását azután éveken át szenvedi tested, amelyekből akárhányszor egész életeden át ki nem gyógyulsz, amelyek valósággal megfertőzik véredet és amelyeket – ha egykor családot alapítasz – rettenetes átkos apai örökség gyanánt megkaphat tőled feleséged, gyermeked, unokád, egész nemzedéked. Megkapják, és átkozni fogják apjuknak emlékét, akinek ifjúkori kicsapongása ilyen szörnyű örökséget hagyott rájuk.”

A jellemes ifjúról írt könyve vádirat a liberalizmus ellen. Sorai ma is megszívlelendők:

„Érzékeink megfékezése, önmagunk megszabályozása, a lemondás, a kívánságok korlátozása nem öncél és nem önmagáért van, hanem csak eszköz, a lélek felszabadításának eszköze. Ha tehát nyomatékosan ajánlom, fiam, hogy sokszor végezz önmegtagadást apró kis dolgokban (pl. tedd meg örömmel kötelességedet, ha nem is esik jól, mondj le néha egy-egy szórakozásról, élvezetről, ételről, bármily jól esnék is stb.), igen komoly okból teszem. A lemondással fölséges célt akarunk elérni: szárnyat adni a léleknek, a szellemet juttatni bennünk uralomra a test fölött.”

De nemcsak a tiszta életre nevelés avatta az ifjúságnak a szó legnemesebb értelmében lelki atyjává, hanem – amint erre Nyisztor Zoltán és különösen két életrajz-írója, Péterffy Gedeon, valamint (a főként Mindszenty bíboros titkáraként ismert) Zakar András rávilágított – az is, hogy páratlan éleslátással vezette tanítványait a tanulás művészetére. A művelt ifjú című kötete bőségesen útmutatásokat ad, hogyan, mikor, mit tanuljunk, olvassunk, beszéljünk, fogalmazzunk. Tanácsai mind a nevelőt, mind a diákot a képességei szerinti legnagyobb teljesítményre serkenti. Évezredes tapasztalat ugyanis, hogy a jó tanár ahhoz, hogy tanulója tíz verset tanuljon meg betéve, tizenötöt ad fel, mert akkor biztosabb lesz a tíz.

A művelt ifjú című kötetében például az alábbi mesterfogást ajánlja:

„Talán te is hallottál már szónokokat vagy olvastál írókat, akik beszédeiket és írásaikat szebbnél szebb közmondásokkal, apró történeti eseményekkel, érdekes hasonlatokkal oly ügyesen és kifogyhatatlanul tudják élénkké és változatossá tenni, hogy szinte álmélkodva kérdezzük, honnan szedik ezek az emberek ezt a rengeteg idézetet és érdekességet. Pedig a dologban nincs semmi boszorkányosság. Az egész az ügyes olvasási mód és szorgalmas kitartás eredménye. Akarsz egykor Te is így beszélni vagy írni? Nos, akkor figyelj ide.

Végy 15-20 ív erős írópapírt (egyelőre elég ennyi), vágd negyed ívekre s a negyed íveket hajtsd kétrét össze. Ha aztán valami szép erkölcsi mondást, életigazságot, nagy férfiak életében utánzásra méltó vonásokat, buzdító történelmi példákat, szép költeményrészt, rövid, eredeti ötleteket, sikerült epigrammákat, megkapó hasonlatokat találsz olvasmányaidban, rögtön fogd meg azokat és írd le az egyik negyed ívre. Mondjuk például Vörösmarty költeményeit olvasod. Nézd csak, Vörösmarty olvasása közben miket írhatnál ki magadnak. Ezt a szép disztichont olvasod nála:

Két jó van, mi fölött sorsnak nincs semmi hatalma:
Szorgalom és az erény. Földön az, égben ez áld.

Írd le azonnal, és a cédula tetejére jegyezd ezt a szót: Erény. Ezen túl pedig, ha bármi érdekes dolgot olvasol, ami az erényre vonatkozik, felírod erre a lapra.
Mindjárt ideírhatod például Vörösmartynak egy másik versszakát:

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? Hír? Gyönyör? Legyen bár, mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Ami pedig ebben a versben utána jön, azt már az igénytelenség vagy megelégedettség
cédulájára írd:

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket:
A látnivaló napba nem tekint,
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Vörösmartynak egy másik szép epigrammája az Isten cím alá jön:

A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél:
Benne az Istennek képe leírva vagyon.

A jóság cédulára jön az alábbi epigramma:

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolyogni reád.

Lám, egyetlen egy költőnél mennyi remek gondolatot találsz! (Pedig még van ezen kívül is bőven nála.) Gondold csak el, mily kincsed lesz pár év alatt, ha mindig így, jegyzetelve olvasol.”

Tóth Tihamért Pázmány Péter szentbeszédeire emlékeztető gondolatgazdagsága
és szemléletessége alapján a legnagyobb magyar nevelők közé kell sorolnunk. Noha nevelési műveit főleg középiskolás fiútanulók és papnövendékek vagy hitoktatók számára írta, jótékonyan hatottak a nőnevelésre is, hiszen a testi-lelki tisztaság, a „castitas” követelményére vonatkozó általános intelmei a leányok tanítására is természetszerűleg vonatkoztak. A sajátosan leányokra, nőkre vonatkozó nevelési tanácsokat útmutatásai figyelembevételével Csia Sándorné dr. Csaba Margit írta meg könyveiben, amelyekhez ő írt előszót. Könyvei ugyanakkor nemcsak a katolikus, hanem a protestáns tömegekre is egyedülállóan hatottak. (Például az 1930-as években a budapesti Református Teológia egyik tanára felkérte intézetükben egy katolikus missziók működését ismertető előadás tartására.) Legfőbb követői közül Marczell Mihály egyetemi tanár A bontakozó élet című tanulmánysorozatával a serdülőkor élettanát és gondolkodásfejlesztését vizsgálta, Horánszky Nándorné nagyrévi Czike Kornélia tanárnő a nemzetnevelés alapelveivel, míg Koszterszitz József („Koszter atya”), a budai Szent Imre Kollégium prefektusa a közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő hallgatók testi, lelki, szellemi életének kérdéseivel, a bencés Szívós Donát pedig leginkább a család és az iskola közötti lelki-szellemi egyensúly megteremtésének lehetőségeivel foglalkozott.

Művei soha nem voltak annyira időszerűek, mint ma, a freudizmus és a gendermozgalom világméretű térhódításakor, amikor még a keresztények nevezett nevelési kiadványok zömét is megfertőzte a liberalizmus. Bárcsak akadna kiadó műveire!

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu