2021.09.09.

Tóth Gabi hazatalálása

Tóth Gabi magyar celeb egyszer csak rádöbbent, hogy ő keresztény. Ez lehetne akár az ő magánügye is, mint ahogy az is, de úgy döntött, hogy ezt a fordulatot a nyilvánosság előtt is felvállalja. Beszélt ő korábban is hitről, de ilyen nyílt egyértelműséggel még nem.
2021.09.02.

Elhülyült-e Szikora Róbert?

Puzsér Róbert, a mai magyar társadalom szekuláris prófétája nekimegy Szikora Róbertnek, ám nem valami szakmai kérdés kapcsán, hanem súlyos teológiai állítások mentén.
2021.08.29.

Konzultálunk, konzultáltunk, konzultálni fogunk

Elméletileg a Nemzeti Konzultáció nem lenne rossz ötlet. A nemzet és kormánya közötti információáramlás és véleménycsere szempontjából fontos, megújító szempont is lehetne a kormányzás számára.
2021.08.29.

Oltásellenes pikniknek álcázott rendszerváltás

Hoztunk egy kis zömített összefoglalót a 28-ai beszédekből, pontosabban abból a részéből, amit még instant agyhalál nélkül hallgatni bírtunk.
2021.08.23.

Kereszt az égen

Minden, ami az európai szellemtörténetben lezajlott, ideértve a felvilágosodást is, keresztény talajon nőtt ki. Ezt nem látni történelmi vakság.
2021.08.20.

Áldásnyom

Unalomtól csöpögő ügybuzgóság, stendhali szenvedélytisztelet és minden más hatást közömbösítő életfolyamat dacára őseink számtalan nemzedéke számára ott volt a szentistváni kereszténység: a tudás és erkölcs, megismerés, áhítat és igaz vigasztalás forrása.
2021.08.20.

Magyarul

Magyarnak lenni annyi, mint magyarul öntudatra jutni. A magyarul tudás nem járulékos eleme annak, aki vagyok, hanem pont fordítva, a magyarul tudás hozta létre azt, aki vagyok.
2021.08.18.

Az Amerika-mítosz vége?

a világ első számú liberális demokráciája a demokrácia eszméjét arra használta fel, hogy birodalmi gyarmatosító geopolitikájának ideologikus eszközévé silányítsa.
2021.08.16.

A transzikat nem szabad kigúnyolni, Feró

Nagy Feró sok mindent elviselt már, valószínűleg a legújabb előadása utáni összliberális támadást is kibírja, azonban a túlérzékenyítő propagandisták reakciója Nagy Feró marhaság köntösébe bújtatott genderkritikájára ékes példája annak, hogy az LMBTQ eszméje szent és sérthetetlen, azt bírálni, megkérdőjelezni, célkeresztbe kerülést von maga után.
2021.08.10.

Miért kell nekik az iskola?

Most, hogy már kutatások is igazolják, hogy a magyar társadalom többsége elutasító az LMBTQI+ ideológia iskolai terjeszkedésével szemben, kiderült az, amit amúgy mindenki tud: a magyarok többsége a szó kulturális értelmében kitart a keresztény-konzervatív értékek mellett.
2021.08.02.

Bűn-e a homoszexualitás?

Igen, a homoszexualitás bűn. Az egyház a Biblia alapján nem mondhat mást.Csakhogy ez az állítás ma életveszélyes, mert igen sokakból zsigeri elutasítást, sőt tiltakozást vált ki.
2021.07.25.

Jó magyarnak lenni

amikor egy magyar nyer olimpiai aranyat, az más. Ilyenkor is van bámulat, csodálat, elismerés, de mégis, van valami több is, amit elég nehéz szavakba önteni, de annál valóságosabb: azonosulás és büszkeség.
2021.07.17.

Kötelezettségszegési eljárás

Ne legyenek kétségeink: ez olyan ideológiai-világnézeti diktátum, amely soha nem látott nyíltsággal akarja véglegesen felszámolni Európa még megmaradt kulturálisan keresztény jellegét.
2021.07.14.

Jégverés

Nincs abban ugyanis semmiféle logika, hogy Isten az egyiket tragédiákkal sújtja, a másik meg sütkérezik a napon. Az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Ezt nem lehet megmagyarázni.
2021.07.10.

Elkeserítő az Európai Parlament döntése

A kultúrharc végső stádiumához érkezett, s a keresztény-konzervatív világnézeti pozíciónak nincs tovább hova hátrálnia.
2021.07.10.

Szavak és szimbólumok elkárhozása

Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett
2021.07.08.

Üldözött gazdák emlékére

A történelemben soha sem létezett fekete-fehér megítélésben egyetlen rendszer, társadalmi, vallási, vagy etnikai csoport sem.
2021.07.02.

Hős szivárványos szabadságharcosok lobogóznának

Kicsit olyan az LMBTQ, mint Szlovákia. Elvesz, ellop, kisajátít, összetéveszthetetlenül pofátlan és hangos.
2021.06.30.

Quo vadis? (H)Exit(us?)

Az 1000 éves Magyarországból az 1000 éve meghonosodott magyar (vagy lengyel, német, brit, francia, stb.) szívekből kitépni történelmi előzményeket és abba beleplántálni néhány éves idegen ideológiájú vadhajtásokat nem lehet.
2021.06.30.

Utolsó(előtti) roham Európa civilizációja ellen

Európa történetében több mint két és fél évezredes folyamatra tekinthetünk vissza. Hogy meddig is fog még fennmaradni az európai civilizáció, ez lehet napjaink legégetőbb kérdésköre.
2021.06.28.

Az LMBTQI+ bevette a Nyugatot

Nem kell különösebb éleslátás annak megállapításához, hogy az LMBTQI+ győzött. Legalábbis most úgy néz ki.
2021.06.24.

Szivárványvallás

Végül a szivárványvallásnak nem csak missziója, hanem erőszakos térítése, sőt inkvizíciója is van – képes hatalmánál, befolyásánál és erejénél fogva megfenyegetni, megrendszabályozni és kíméletlenül megbüntetni mindenkit, aki eltér a kánonjától és az elfogadott dogmáitól – nem csak azért, hogy jobb belátásra bírjon, hanem azért is, hogy morálisan és egzisztenciálisan megsemmisítsen.
2021.06.23.

Balatonszárszók… régen és mostanság

Sándor bácsi vigasszal teli akkor mesélt nekem először Pozsgay Imréről mint „egy igazi magyar gondolkodású emberről”, aki majd kövessem csak az útját, még sok borsot fog törni a kommunisták orra alá, hiszen ő már régen leszámolt az ortodox eszmékkel.
2021.06.23.

Szivárványos stadion

Úgy tűnik, mégsem fogadja szivárványosra kivilágított stadion a magyar csapatot Münchenben. De ettől én egy cseppet sem vagyok megnyugodva.
2021.06.22.

Fegyvertelen küzdelem a pályán, a lelátón és a fotelból

ilencven perc, amikor teljesen világos, hogy a kollektív érzés és küzdelem a nemzeti győzelemért a nemzeti összefogásról szól.
2021.06.16.

Az LMBTQ ideológiáról

Mint tudjuk, a pedofíliaellenes törvénycsomag kiegészült egy olyan módosító törvényjavaslattal, amely tiltaná a melegség és a transzneműség megjelenítését az iskolákban és a társadalmi célú reklámokban a 18 éves kor alattiaknak.
2021.06.15.

Érés és június

Érettségi. Emlékszem, délután került rám a sor, 2 órára kellett menni. Életem első magas sarkú cipőjében, egy fekete lakk csodában kopogtam végig a Bajcsy-Zsilinszky utcán.
2021.06.15.

Hírvivőknek, Hírhozóknak, Pletykálkodóknak

Mi határozzuk meg a villás-reggelis világban a nap indulását és a zászlóerdős tereken fel-alá járkáló Őszapók, Őszanyók és a Retye meg a Rutya sokcsillagos jövőjét. A világ jövőjét!
2021.06.06.

Itt félned, nyalnod kell: CEU-párti, Fudan-ellenes, össznépi kormányváltásos neolibsi dzsembori

Kínai cuccokban, Kínában készült maszkban, kínai okostelóval élőzve, szelfizve és posztolva tüntettek tegnap egy kínai egyetem ellen Budapesten. Tehették, mert némi lazítás a járványügyi intézkedésekben már módot teremtett az össznépi lázadásra.
2021.06.04.

A nemzeti tudatról

Ki kell mondani: a békediktátum a magyarság történetének egyik legnagyobb tragédiája. Ezen nincs mit szépíteni. Ennél csak az lenne a nagyobb tragédia, ha közösségi önképünkből valamiféle nemzetek utáni korszakot vizionálva eltűnne a nemzeti tudat.
2021.05.30.

Emlékezés a két világháború magyar halottaira (Gondolatok a Hősök napjára)

Kegyelettel emlékezzünk eleink vitézségére, hatsunk fejet a világháborúk poklában elesett magyar katonáink, a haza oltárán életüket áldozó mártírjaink előtt. Példájuk és nemes hazafiságuk soha nem halványulhat el. Közös szégyenünk lenne az utókor előtt, ha megfeledkeznénk róluk, vagy engednénk, hogy dicső emléküket bármi beszennyezze.
2021.05.25.

Általánosítani a papi pedofíliát lehet?

A cél a hagyományos kereszténység lejáratása. Azé a konzervatív kereszténységé, amely nyilvánvalóan útjában áll a liberális progresszió egyre nyíltabb és agresszívabb terjeszkedésének.