Az ember összegez, kivon, oszt és szoroz. Meghallgat és hallat, öngyón és vezekel, elvesz, de maga is osztogat, kérdőjelet rajzol, vagy pontot rak valami végére, máskor felkiált. Utána nyúl és magához ragad, a szívébe enged és elbocsát, hiszen az egész élete hordalékától megzavarodna ha nem takarítana.

Különösen ilyenkor, amikor nagy terveket és fogadalmakat tesz az év első napjaiban. Óvatosan próbál bölcselkedni, nehogy a magasságokat elfedje, a mélységeit pedig betemesse mindaz, amik érték eddigi élete során. No ilyeneket gondol az ember az év első napján.

Ma Hamvas Bélához fordulok

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert, amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki nem tiltja, de jaj Neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik. Elbocsátunk Téged is, mint mindenkit: Felelős vagy minden emberért, aki veled él és el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.

(Hamvas Béla)

Gundy Sarolta – Hunhír.info