A tragédiákat nem lehet letagadni. A II. világháború története számos tragikus, egyéni sorstragédiával emlékeztet arra, hogy nem lehet általánosságokban, vagy szubjektív megközelítésben véleményeket formálni. Elnézést kérve a kedves olvasóktól, nem a didaktikusnak tűnő megközelítés kedvéért, de érdekes két szomorú 1943-as történést, egyéni sorsot együtt megemlíteni, szembeállítani, ma mikor a 75. évforduló kapcsán szinte csak egyoldalú hangokat hallhatunk. A világháború mindkét fiatal áldozata, akikről szó van, alig 23 éves volt. Személyük, értékeik ma is elismertek, példaként beállított személyiségek Olaszországban.

Salvatore Acquisto a csendőrség, az Arma dei Carabinieri testülete őrmestereként szolgált. Aki ismerte, életvidám, kedves, segítőkész fiatalemberként emlékezett rá. Az 1943 szeptemberi meghiúsult fegyverszüneti kísérlet után a németek gyorsan megszállták Olaszországot. A Róma környéki község, Torre Palidoro pénzügyőrlaktanyájában berendezkedett az SS, azonban valahogy felrobbant egy kézigránát és megölt két német katonát. Valószínűleg baleset történhetett. A német parancsnok ezt merényletnek tulajdonította. 22 civil túszt szedett, és kijelentette, hogy agyonlövik őket, ha nem jelentkezik a vélelmezett merénylő. Természetesen senki sem jelentkezett, Salvatore Acquisto bűntelenül magára vállalta a cselekményt és ezért agyonlőtték.

Ma a testület egyik példaképe, emléktábláját rendszeresen koszorúzzák, a katolikus egyház kezdeményezte boldoggá avatását.

Az utóbbi napokban rendszeresen emlékeznek Norma Cosettora, az 1920. május 17-ei születésnapja 100. évfordulója kapcsán. A tehetséges lány Goriziában(Görz), a III. Viktor Emánuel Gimnáziumban érettségizett, majd a padovai egyetemen kezdett tanulni. Érdeklődése előbb az irodalom, majd a geológia felé irányult. Kerékpárral járta Isztriát, diplomamunkáját Istria rossa, vagyis Vörös Isztria címmel írta. Ez utalás a félsziget bauxit-lelőhelyeire.

Tagja volt a G.U.F. (Fasiszta Egyetemi Csoportok) szervezetének. E szervezetnek volt egyébként tagja 1943-ig a későbbi kommunista politikus, államfő Giorgio Napolitano is.

Az isztriai Visinada községben éltek, itt apja Giuseppe Cosetto a közigazgatás és a Nemzeti Fasiszta Párt helyi vezetője volt.

Az 1943 szeptemberi sikertelen fegyverszüneti kísérletet követően aktivizálódtak a vegyes olasz-jugoszláv titóista kommunista partizán csoportok. Céljuk Isztria, de Velence megszerzése is, a jövendő kommunista Jugoszláviához történő csatolása. Ennek útjában állt a helyi olasz lakosság és állam.

Szeptember végén Norma Cosettót felszólították, hogy csatlakozzon a partizánmozgalomhoz. Erre ő nem volt hajlandó, ezért többekkel együtt elrabolták őket, sajnos erőszakoskodásokra és kínzásokra is sor került. Végül a meggyilkolt áldozatokat egy karsztos barlangba dobták. A trieszti tűzoltóság decemberben feltárta a foibát, vagyis a karsztos barlangot az áldozatok holttesteivel. Egyébként Isztriában közel 10 ezer fő sorsa ez lett. Őket az etnikai tisztogatás akadályának tekintették. A lánya keresésére indult édesapját, Giuseppe Cosettót tőrbe csalták és megölték a partizánok.

Norma Cosetto húga felismerte a partizánokat, akiket a németek elfogtak. 16 terroristát halálra ítéltek, kivégzésük előtt virrasztani kellett áldozataik holtteste előtt, hajnalra közülük többen megőrültek.

Norma Cosettót a padovai egyetem poszthumusz tiszteletbeli doktori címmel, 2011-ben Ciampi köztársasági elnök pedig szintén poszthumusz arany polgári érdeméremmel ismerte el, Terni község pedig utcát nevezett el róla.

Kérdés, hogyan vethető össze mindez Heiko hülyeségeivel, miszerint a német külügyminiszter kijelentette, a II. világháború minden áldozatáért kizárólag Németország felelős, aki az ellenkezőt állítja, sérti az áldozatok emlékét. Legalább Olaszországban létezik megfelelő és arányos emlékezetkultúra, a két párhuzamba állítható tragédia áldozatát tisztelettel övezik.

Érdekes a lényegében apolitikus Norma Cosetto sorsát, tragédiája ismertségét összevetni a náci koncentrációs táborban tífusz következtében elhunyt Anna Frankkal. Mint ismert a holland zsidó lány német koncentrációs táborban, tífuszban halt meg. E szomorú tragédia azonban messze nagyobb arányú publicitást kap, mint más tragédiák.

Általában gyakorlatom, hogy különböző országok diákjaival, értelmiségekkel találkozva megpróbálok tájékozódni az adott ország történelemoktatása tartalmairól. Egy holland fiatalembertől érdeklődve kiderült, hogy nemigen tanulnak a németalföldi aranykor kultúrája és politikai folyamatai főszereplőiről (Grotius, Spinoza, Jan de Witt, Orániai Vilmos, Egmont), ellenben a történelemoktatás lényegében Anna Frank naplója olvasásából, elemzéséből áll.

Pedig Európát lelkileg, szellemileg csak az identitás, a nemzettudat, a múlt értékei védhetik és erősíthetik meg.

Károlyfalvi József – Hunhír.info