Ha szóba állnék egy bolsevikkal, akkor azt mondanám neki, hogy átlátok rajtatok… De nem állok szóba bolsival. Mint ahogyan nem állok szóba más, magyarellenes, magyargyilkos, hazaáruló és egyéb egyedekkel sem. Mert nagypapám és apám így tanítottak. Az a bizonyos szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Azonban íróemberként luxus lenne, ha nem vetném papírra véleményemet, gondolataimat akkor, amikor annak szükségét érzem. Most pedig érzem! Mert a patkányforradalom századik évfordulóján – részben saját jobboldali hülyeségünk, és az antalli örökség, valamint a sosemvolt demokrácia emlegetése – miatt győzedelmeskedő bolsevikok ünnepelnek. Éppen úgy, mint száz éve, azzal a csekélyke eltéréssel, hogy egyelőre nem akasztanak a páncélvonatukból kilépve, csak tönkretesznek. Hazát, embert, országot, földrészt, mindent. És együtt pusztulunk majd a buli végén.
Teszik ezt körmönfontan úgy, hogy primitív hazugságáradatot öntenek a társadalom nyakába, amelytől a keresztény magyar ember dermedten áll, a plebsz pedig kimegy tüntetni és élvezi, hogy gyűlölködhet.
Mik a módszerek? Most éppen minden aljasságot bevetnek. A szexuális zaklatás jól bevált pusztító receptjét alkalmazzák, és olyan erkölcsi kérdésekkel próbálják torpedózni a társadalmat, amely mellett bőven elbújhatna akár még Savonarola is. Hiszen ma a balos-libsi azt játssza, hogy ő a legerkölcsösebb, legmagyarabb és legkeresztényibb, és ezt el is hiszi magáról. Az a csapat hangoskodik, amely az 1917-es korai LMBTQ-s, erkölcstelen és aljas, gyilkos rendszer kései utóda, és amelynek semmilyen erkölcsi tartása nem volt mióta a világ-világ. Ugyanis nekik nem mindegy, hogy ki az, aki szexuális bűncselekményt követ el. Ha Pettinghoff polgármestert elégíti ki egy vénülő matróna, akkor azzal semmi baj nincs, hiszen SZDSZ-es, tehát saját alom. Ha Borkai bulizik két vagy több nővel, az már súlyos és megbocsájthatatlan bűn. (Persze, ha férfiakkal tette volna…?)
Ha Gothár igyekszik felfedezni valakit “némileg”, nos, az nem baj, de annál nagyobb felháborodást kelt, ha ezt a tettet a jobboldal kissé komolyabban véve megemlíti. Ám, ez csupán egy lépcsőfoka a már sorozatossá vált bolsi tisztogatásnak. Hiszen Gothárt nem hagyja magára a saját csapata, s már a kultúrát féltve kezd hisztizni maga a főpolgármester is a Katona előtt, és a forgatókönyv szerint ki is jelenti, hogy Dörnert nem nevezi ki, ha lejár az Újszínház igazgatójának mandátuma. Zavarosnak tűnik az egész, de nem az. Hiszen benne van a bolsevikok és más ószövetségi gondolkodású egyedek évezredes aljassága, körmönfont embertelensége.
És elindul a lavina az Újszínház ellen is. Vettek a bolsik egy egykori ügyelőt, aki megrágalmaz egy színházi alkalmazottat, s ez a söpredék azonnal Dörner fejét követeli. Volt már efféle szomorú eset, amikor az Operaház igazgatóját akarták megbuktatni. Igaz, őt nem kívülről a bolsik, hanem sajnos belülről a nemzetiek, akik október 13-a után egy régebbi cikket elővéve már Orbán Viktor nyakára akartak kötelet kötni. Szóval, ma Dörner György a célpont, mert Dörner Györgynek nem dirigálhat az Aczél György-féle lobbi, s a magyar kultúra van jelen abban a színházban, amelyet ő igazgat. És ez nagy bűn egy vörös rongyokba bugyolált fővárosban.
Szóval: a botmixeres, LMBTQ-s, pride-párti banda ma erkölcs-csősszé avanzsált, miközben lopnak, esztelenül szórják más pénzét, amiből előbb vagy utóbb kifogynak, mint ezt Margaret Thatcher megjegyezte. És ez az erkölcsös söpredék embereket tesz tönkre, és mindenkit gyűlöl – beleértve a magyarokat is – aki a Fidesszel egyetért, vagy nem hord bolsevik-kisnyilas-liberális kitűzőt. Olyan O1G-t.
De mit teszünk mi itt e kis hazában? Mi, nemzetiek? Az ég egy adta világon semmit. Megírjuk vastagon a véleményünket a Facebookon, egymásnak panaszkodunk, vagy jót röhögünk a beszélgetős műsorokat nézve. És nem állunk föl a karosszékekből, a gép mellől és nem megyünk el a főpolgármesteri hivatalhoz, mert már attól is vonalkódos lesz a gatyánk, ha Karácsony beleüvölt a Madách tér csendjébe.
Miért lehet tüntetniük és aggódniuk folyamatosan? Mert rend sincs az országban. Nincsenek magyar törvények, mert felülírja őket az uniós jogszabály, nem lehet vízágyút alkalmazni, mert a hetes cikkely lavinája amúgy is felénk gördül, de az sincsen, aki a metróból lopott 167 milliárdos csalást felderítse, és végre kimondja, hogy akkor ki volt a főpolgármester, ki írta alá a szerződéseket, tehát ki a felelős az ügyben. És az is szabadon grasszál az országban, aki 2006-ban lövetett és lovasrohamot rendelt el a nép ellen.
Egyszóval, úgy ahogy vagyunk, olyanok vagyunk, mint akik kívülről nézik, hogy egy nemzet miként veszti el az önbecsülését, a hazáját és mindenét, amit ezer év örökségeként valóban meg kellene védeni. Az embernek olykor az az érzése, mintha itthon is, a mieink is, ugyanabból a kottából játszanának, mint a Nyugat ország-, és nemzetvesztői.
Tudjuk, hogy nem! Ám az antalli örökség, miszerint leállunk a demokráciára hivatkozva a részeges proli házmesterrel Mozatról beszélgetni, noha ez lehetetlen, immár harminc éve fertőz és rombolja a választópolgárok bizalmát és önbizalmát. Mert vezetőink nem értik és nem élik meg a néplélek, a sokat szenvedett és túlélni akaró néplélek rezgéseit, igényét és félelmeit. Mert, ha a néplélek azt tapasztalja, hogy „vigyázat, úgy néz ki, hogy elárultak”, akkor megpróbál úgy túlélni, hogy átáll… mentve a családját, a gyermekeit, önmagát. És ezt látjuk ma a libsi-bolsi tüntetések növekvő létszámában. Közben úgy teszünk, mintha minden rendben volna. Pedig nincs rendben semmi. Október 13-a óta a néplélek másképpen reagál mindenre. És nem úgy, ahogyan kellene! Mert ha úgy reagál, akkor ő kerül bajba, hiszen demokrácia és jogállamiság van. Ám az sincs. Káosz van, sötétség van, kételyek vannak.
Pedig ma már minden nemzeti politikusnak hangosan kellene ordítoznia, és mint Kapisztrán tette, össze kéne gyűjteni a hadakat. Csakhogy sem a nemzeti média, sem a kormány-kommunikáció, a bársonyszék szemet takaró magassága és a vele járó tiszteletdíj mértéke nem engedi megtapasztalni a néplélek furcsa és öngyilkos rezdüléseit. Pedig innen még volna visszaút, hiszen ez még csak a 24. óra. Szeretném hallani végre, hogy a kormány és a CÖF, a Békemenet és jobboldali tüntetők kiállnak a rágalmazott Dörner György mellett, és nem engedik egy ócska és mélyen primitív söpredéknek, hogy a kultúra utolsó magyar bástyája is ledőljön! Ha már egy évtizede nem tettünk semmit a magyar kultúra megmaradásáért, csak finanszíroztuk a mai tiltakozókat, hazaárulókat az NKA-n és más csatornákon keresztül.
Ha rossz helyről indulsz, a célt sem éred el – mondták a régiek. Ám ma még lehetne irányt változtatni. Első lépésként látogassuk meg a Városházát, második lépésben menjünk el tisztelegni Dörner György színháza elé, kifejezve, hogy amennyiben tovább kötekedik a főpolgármester, mi mindenütt ott leszünk.
Mert nekünk nincs más vesztenivalónk, mint az, amit épp elvenni, megalázni, kiszolgáltatni akar a csürhe: A Hazánk és a Nemzetünk!
Stoffán György – Hunhír.info
