Hazánkban a mai politikai kultúrában, ideológiában, publicisztikában számtalan gyermekbetegségbe, érthetetlen, tabu típusú értékelésbe lehet ütközni. Mindez könnyen észlelhető, kimutatható a Jobbik, de a kormánypártok politikai ideológiájában, kulturális megnyilvánulásaiban is. Kezdjük talán a Jobbikkal. Az egy évtizeddel ezelőtti, a hatalmas népszerűséget elérő, nagy lendülettel előretörő pártról, a politikai elszántságról, nemzeti ideológiáról már foszlányaiban sem lehet beszélni. Ez egy végtelenül önsorsrontó, romboló folyamat volt, mely jelenleg már csak a befejező stádiuma előtt áll. Tekintsük át e folyamat egy-két mozzanatát!
2009-10 körül a Jobbik még egy nemzeti-jobboldali radikális pártként, konzervatív, sok tekintetben nemzeti integratív ideológiát fogalmazott meg, mellyel egy puritán, becsületes, építő jellegű társadalompolitikai etika párosult.
E koncepció a választási sikert követő pár évben szertefoszlott. A pártelnök által indított „generációváltás” eredményeképp a párt egy-két év alatt megszabadult a középkorú értelmiségtől, akik helyét iskolázatlan vállalkozók, nagy ambíciókat dédelgető felkészületlen egyetemisták, főiskolások, vagy épp végzett diplomások vették át. Bár számos jó kritikai észrevételt vetettek fel, 2018-ra lényegében a neoliberális ideológia számos elemét is sikerült adaptálni.
Az eredeti ideológiai kiindulópont gyorsan elveszett, helyét különféle népvándorlás kori mítoszelemek vették át. Az illetékesek nem voltak képesek egy 1100 évet átfogó integratív nemzeti történetpolitikai ideológiai összegzésre, a két világháború közötti szellemtörténet áramlataihoz hasonlóan. Ezt követte a vákuumba lépés, a néppártiság felé történő fordulat.
E lépések mára nagyjából már képtelenné tették a Jobbikot a nemzeti történetpolitikai ideológia megjelenítésére, és ebből fakadóan egy integratív nemzetépítő politikára. Ahol a jobboldali radikalizmus erősebb szellemi talapzaton áll, ott sokkal eredményesebben tudják alkalmazni a történetpolitikai és morális elveket a jelen problémái megválaszolására. Egy ilyen jellegű ellentmondás feltárására tettem kísérletet, mikor megpróbáltam összehasonlítást tenni [1] a Jobbik és a Fratelli d’Italia társadalompolitikai, ideológiai jellemzői között.
Ráadásul gyermeteg hibák is felszínre kerülnek. Egy ilyen, a legutóbbi hiba, balekség révén vesztette el a Jobbik kevés tehetséges politikusa egyikét, aki jelentős érdemeket mutatott fel a magyar kisebbségpolitika területén. Szávay Istvánnal a 2010-es választások alkalmával beszélgetve felmerült Gömbös Gyula szerepe, akiről ő disszertációt tervezett írni. Részemről felhívtam figyelmét a hajdani kormányfő kijelentésére, miszerint: „A zsidóságnak azt a részét, mely sorsközösséget vállal a nemzettel, testvéremnek tekintem.” Ebben bizonnyal egyet is tudtunk érteni. Mindennek tükrében képtelenségnek tűnik a lemondását kiváltó párbeszéd. A felvázolt tettlegesség biztosan nem történhetett meg, hiszen azonnal látlelet, feljelentés követte volna. A buta, mindkét résztvevő részéről minden bizonnyal nem kevés alkohol hatására elhangzott mondatok Szávayra ütöttek vissza. Azonban az a kérdés is joggal merülhet fel, hogy milyen párt is az, ahol egy ilyen, minden bizonnyal nem kevés alkohol hatása alatt elhangzó mondatokat felvesznek, majd lejáratás és pozíciószerzés céljából közzétesznek. Ahelyett, hogy azt mondták volna, barátom, ne beszélj ostobaságokat, aludd ki a nyomást.
A kormánypártok ideológiai, történetpolitikai elvei sem tekinthetők messze letisztultnak. Kétségtelen, hogy hazánk és Európa jövőjére nézve a legsúlyosabb veszély a nemzetközi szabadkőművesség terve, Európa, az ázsiai és afrikai migránsokkal történő elárasztásával.
Magyar civilizációnk megvédésének eszmei fegyvertárát csak nemzeti önbecsülésünkből meríthetjük. Nálunk ennek még jelentős tartalékai vannak, szemben példaként az észak-európai nemzetekkel, ahol szisztematikus eszmei háborúval nyomták el a hagyományos nemzeti, keresztény és erkölcsi értékeket. E folyamatok már elkezdődtek a 80-as években, vezénylésüket a politikailag 1968-ban szocializáló, anarchista indíttatású politikusok végezték el.
Senkit se tévesszen meg, hogy mára a romboló szabadkőművesség ideológiáját érvényesítő politikusok közül egyesek kereszténydemokrata, mások pedig szocialista vagy zöld mezben jelennek meg. A nemzeti identitás, a morális értékek helyét a teljesen téveszmés, túldimenzionált emberjogi értékrend veszi át. A nyugati nemzetek lelki, érzelmi, kulturális identitásuktól, tartásuktól megfosztva állnak a civilizációjuk lerombolására elindított afrikai, ázsiai tömegek inváziója előtt.
Svédországban ma már nem nemzeti érték Gusztáv Adolf vagy XII. Károly. Finnországban példaként a tévútra jutott protestáns gondolkodás az oda beérkező migránsokat Isten ajándékának minősítette. Nem régi a borzasztó hír, hogy ilyen „ajándékok” csoportos erőszakot követtek el egy 10 éves kislány ellen. Ezért egyébként eredeti hazájukban bizonnyal a legsúlyosabb büntetést kapnák. Nyilvánosan végrehajtva.
Az, hogy Németország példaként idáig juthatott, abban a 70-es és a 80-as évekhez képest folyamatosan, titkosan, vagy nyíltan folytatott szabadkőműves, még a megfogalmazásában is pontatlan, „antifasiszta” propaganda a felelős. Mint bármely XX. századi nagyhatalom, természetesen a nemzetiszocializmus is követett el bűnöket, azonban a rendszernek voltak nemzetközileg jogos lépései, a német nép felemelésére irányuló intézkedései is. Talán ezért is állnak a németek lelkileg paralizálva a tönkretételükre irányuló törekvésekkel szemben.
Talán kissé jobban ismerve az olasz politikai kultúrát, nyugodtan kimondhatjuk, náluk még jóval erősebbek a nemzeti és vallási értékek pillérei. A már erkölcsileg, politikailag bukott Angela Merkel azért nem volt hajlandó kitüntetni a berlini karácsonyi vásárban gyilkoló terroristát Milánóban lelövő csendőrt, mert ő Facebook-oldalán a Ducét posztolta. Az olasz jobboldal: az Északi Liga és a Fratelli d’Italia politikusai leghatározottabban kiállnak az ENSZ migrációs és menekültügyi csomagja ellen. Nemrég az antifasiszták őrjöngését váltotta ki, hogy fekete gondolák haladtak végig a velencei Canal Grandén.
Hazánkban a politikában, kultúrában számos tabu, téves értelmezés gátolja a tisztánlátást.
Bár a következő kérdéskör az előbbieknél sokkal kisebb súlyú, azonban nem szabad megkerülni. Az Origó és a Lokál, bizonyos politikai kérdésekre specializálódó, a tárgyilagos és intelligens megközelítés színvonalát alulmúló publicistái, egyes marginális, rosszul megfogalmazott kijelentések kapcsán is azonnal antiszemitizmusról, cigányellenes rasszizmusról beszélnek. Természetes, hogy a fajgyűlölet elvileg elutasítandó, azonban a kérdéskör sokkal bonyolultabb. Próbáljunk meg egy kis összehasonlítást tenni.
A hazai sajtónál, politikánál is sokkal érettebb, felnőttebb az olasz jobboldali politika és sajtó viszonyulása a főként a Balkánról érkezett cigányok viselkedéséhez. Természetesen minden államban, így Olaszországban, Magyarországon vannak értékes rétegeik, akiket becsülni lehet. Azonban deviáns csoportjaik sok kárt okoznak, melyeket nem szabad elhallgatni. Hazánkban ez, már a tévesen értelmezett személyiségi jogok miatt is elképzelhetetlen lenne, mint példaként Olaszországban közzétettek egy képet, melyen a reménységek csoportosan megtámadtak egy szolgálaton kívüli csendőrt, aki szóvá merte tenni hangoskodásukat.
Az is nehezen érthető, hogy történetileg miért csak az ártatlan áldozatok szerepkörében jelenhetnek meg, mikor történelmi szerepük is jóval ellentmondásosabb, összetettebb.
Összehasonlíthatatlanul bonyolultabb probléma a zsidóság történelmi szerepének értelmezése, de e téren is számtalan téves értelmezéssel találkozhatunk. Az igaz, hogy a zsidóságot érték a XX. század folyamán tragédiák, példaként a holokauszt, egyes csoportjai más tragédiák részbeni előidézői is voltak, például a sztálini terroré, ezért egyeseknek kényes a probléma. Azonban ha példaképp Izraelben egy kiemelkedő, tárgyilagos személyiség, Jehosafat Harkabi (1921-93) tábornok, a MOSZAD volt főnöke, Izrael utolsó órája című könyvében kijelentheti, hogy ”Sajnos Izrael legfőbb ellensége saját önhittsége”, akkor a zsidóság egyes rétegei, vagy a hozzájuk tartozó egyes személyek bírálata sem lehet antiszemitizmus.
A következő kérdéskör nemzeti-kulturális identitásunk kérdésköreit elemzi. Annak ellenére, hogy a kultúrát is irányító, kiemelkedő intellektusú miniszter folyamatosan hangsúlyozza a nemzeti kultúra értékei erőteljesebb megjelenítését, teljesen érthetetlen jelenségekkel találkozhatunk példaként a filmgyártás területén, mely széles tömegek számára a leghatékonyabb tudatformáló tényező.
Két különböző szempont, hogy valaki képes jól rendezett képeket, jeleneteket beállítani a filmvásznon, vagy produkciójának van-e egyáltalában valamiféle értéke, mondanivalója.
Nemes Jeles László Napszállta című filmjéről talán az első szempont még állítható, azonban az egész, közel 1,5-2 milliárd forintnyi összeget felemésztő alkotásban bármiféle értelmet, logikát, üzenetet szinte lehetetlen kimutatni. A bátyját kereső lány útkeresései soha nem létezett társadalmi alrendszerekbe vezetnek. Még azt is elfogadhatjuk, hogy létezhetett a kalapszalon esetében erkölcsileg kétes szerep, de ez e korban nem csak az Osztrák-Magyar Monarchiában, Budapesten vagy Bécsben fordulhatott elő. Érdekes filmet lehetne készíteni az 1919-20 folyamán a Párizsba küldött román profesoarák (tanárnők), szerb diplomatafeleségek tevékenységéről, de akár a Monarchiából a XIX.-XX. század fordulóján Dél-Amerikába nőexportot szervező úgynevezett kaftános társaságokról. (Torbágyi Péter: Magyar emigráció Dél-Amerikában az I. világháború előtt (Szeged 2009. 78. ezenkívül a MEK.))
Amellett, hogy szinte mindegyik európai országtól eltérően még csak hazánkban nem készült egy hazafias film az I. világháborúról, nehezen magyarázható e film állami támogatása. Mikor a jelenlegi kormánypropaganda mint ideologikus ikont, aranykort állítja be e rendkívül sok értéket teremtő, egyébként pedig meglehetősen ellentmondásos történelmi periódust. A film végső mondanivalóját, a beázó lövészárkot, ezzel a rendszer a film üzenetében közvetített kudarcát minden magyar ember visszautasíthatja, akinek felmenői közel 100 éve tisztességesen éltek, dolgoztak, harcoltak, és esetleg hősi halált haltak Magyarországért.
Mikor a veszélyes árukat a fogyasztóvédelem leveszi a boltok polcairól egy ilyen teljesen torzított beállítás állami támogatást kap?
Hadd hozzunk azért még néhány eseti példát arra, hogy valódi, keresztény-nemzeti értékeink helyett mire is pazarolnak jelentős összegeket a kormánypári önkormányzatok.
Kecskemét polgármestere példaként 57 millió forint, plusz áfa összeget fizetett ki egy lényegében semmitmondó, alig félperces úszó-imázsfilmre. A fideszes mintaváros vezetése, ki tudja milyen okból, az SZDSZ 2002-es kampányának vezetőjével, Geszti Péterrel kötött városmarketing szerződést, feltételezhetően nem vatikáni valutáért. Közben a Dél-Alföld legszebb temploma, a kecskeméti Nagytemplom hónapok óta felállványozva várja a felújítást, mert nincs pénz a munkálatok még több ütemben történő elkezdéséhez sem.
Talán még érdekesebb, jelképszerűbb a következő meglehetősen egyszerű eset. Kecskemét városának napja október 2. 1368-ban e napon szerepel először a város említése Nagy Lajos királyunk egy oklevelében. Két, a város közéletében elismert, kiemelkedő személyiség, dr. Kala Molnár Sándor rendi háznagy, prior és dr. Karácsonyi István prior azzal akarták emlékezetessé tenni e napot, hogy el szándékozták hozni Kecskemétre a Szent György Lovagrend hagyományőrző, bajvívó tagozatát. Bemutatójuk örök emlék, élmény lett volna a város számára, ünnepélyessé tette volna e napot.
Az illetékesek nem tudtak először 120 ezer, a második kérésre csak 80 ezer forint összeget biztosítani a szó szoros értelmében vett szállítási, installációs költségekre. Ezzel szemben a megyeszékhely egyik városrésze „falunapján” körülbelül összesen ennyi pénz ment el egyórányi vérnyomás- és vércukorszint-mérésre és egy félórás, zenei „produkcióra”. Elvégre támogatni kell a „roma kultúrát”, a jövendő reménységei szórakoztatását. Még ez magában nem is probléma, hanem az a baj, hogy az Anjou-kori magyar lovagi kultúra, állameszme kosztümös megjelenítésére nincs pénz. Így vonják meg a NER határait?
E kérdéskörrel összekapcsolódik harmadik témánk, a részben a kormánypárti sajtó által is megjelenített hangnem, stílus. A sajtó kötelessége lenne az egyszerűbb állampolgárok jó értelemben vett kulturális, erkölcsi felemelése. Sajnos ennek szinte pontosan az ellenkezőjét tapasztalhatjuk, a biologizmus, a bulvár által képviselt értékrend egyre inkább eluralkodik a médiában és jelentős társadalmi csoportok gondolkodásában. Sajnos ma már nem jelentéktelen társadalmi rétegek számára a bulvársajtó ad erkölcsi színvonalat, relativizálja az alapértékeket, formálja meg az átlagemberek kulturális orientációit. Példaképpé a perc életű „celebek” válnak, fő értéknek az anyagiak és fogyasztás minősülnek. Értelmezhetetlenek a deviáns viselkedésformák minősítései: bűncselekmények esetében a kisgyermek, fiatal, tini stb. minősítések, melyek mintha felmentő jelentéstartalmat hordoznának. Ez még a pártállami sajtóban sem fordulhatott elő. Mindezen hatásoknak betudhatóan, még a 90-es évektől is eltérően, a fiatal generációk, de a középkorúak egyes csoportjai is rendkívül nehezen szocializálhatóak a munkára, az állampolgári kötelességekre, indifferensek a vallási és hazafias, kulturális értékek iránt.
Összegezve: a munka, a nemzeti szolidaritás, a vallási-erkölcsi értékek, a nemzeti önbecsülés, tartás nélküli Európa az önmegsemmisítés felé halad. Ezért bír óriási fontossággal a májusi EP-választás. Ha nem lesz fordulat, változás, visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Azt se képzelje senki, hogy a beteg multikulturalizmus, liberális demokrácia sokáig megmaradhat. Az etnikai erőviszonyok változásával egy jól szervezett, erőszakos, vallási-teokratikus uralom épülhet fel. Ez örökre véget vethet Európa 2500 éves hellén-római, majd 1100-1200 éves keresztény és nemzetállami identitásának. A folyamatok ilyen alakulásával az sem kizárható, hogy az őslakosok elnyomott, alárendelt alattvalókká, páriákká válhatnak.
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai értékek újragondolására, átértékelésére, megvédésére csak a jobboldali-nemzeti radikálisok képesek. Ezért is ígéretes szempont, hogy Marine Le Pen és Matteo Salvini vezetésével megszerveződött a Nemzetek és a Szabadság Európája elnevezésű szövetség a francia, olasz, spanyol, belga, holland, jobboldali radikális pártokból. Reméljük, hogy gátat tudnak vetni a romboló erőknek.
Károlyfalvi József – Hunhír.info