Bár személyesen nem ismerjük egymást Pozsgai Zsolttal, ő mégis megtisztelt egy, a magyar politikai életben igen szokatlan hangvételű írással, Dúró Dóra lehetősége címmel a Magyar Hírlap múlt csütörtöki számában, amit köszönök – írja publicisztikájában a parlament kulturális és oktatási bizottsági elnöke. Hiszem, hogy a magyar kultúra nem a botrányok kultúrája, hanem egy világviszonylatban is igen gazdag, egyedülálló értékeket felmutatni képes kincsestár- fogalmaz írásában a politikus.
Cikkének közérdekű üzenete, hogy egy olyan magatartásmintát közvetített a magyar emberek számára, ami rendkívül korrekt, jóindulatú és a mindennapi politikai sárdobáláson felül tud emelkedni. Azért is tartom kiemelten fontosnak ezt, mert országgyűlési bizottsági elnökként magam is arra törekszem, hogy minél többekkel olyan hangot üssek meg, amely előremutató, a nemzeti kultúra kiteljesedését szolgáló cselekedeteket eredményez.
Hiszem, hogy a magyar kultúra nem a botrányok kultúrája, hanem egy világviszonylatban is igen gazdag, egyedülálló értékeket felmutatni képes kincsestár. Olyan, amelyben megfér egymás mellett a keresztény és a kereszténység felvétele előtti hagyományaink ápolása, a Nyugat és Kelet népe, Széchenyi és Kossuth.
Ám nemzeti kincseink ma nem ragyognak régi fényükben, és ez mindannyiunk közös felelőssége. Hiszem, hogy a munkát azzal kell kezdeni, hogy a problémákat először kimondjuk, és csak ezt követően tudjuk megoldani. Sajnos sok esetben már előbbi is rendkívüli nehézségekbe ütközik, hiszen a liberális véleményformálók képesek saját bástyáik védelme érdekében hisztériapolitizálásba kezdeni, és nem a nemzet felemelkedése, hanem csak saját, a kultúra területén rendkívül meghatározó pozícióiknak a megtartása vezérli őket, érdemi felvetésekre olcsó megbélyegzésekkel válaszolnak. Ilyen körülmények között nem magától értetődő az, amit magam is vallok: a kultúrában nemcsak a szakmai, hanem a nemzeti szempontoknak is helyet kell biztosítani.
Az elmúlt évtizedek nem kedveztek a nemzeti kultúra ápolásának. Magam, ahogy Pozsgai Zsolt is írta, életkoromból kifolyólag nem éltem át azokat a sérelmeket, amelyeket sokak elszenvedtek a kommunizmus alatt, ám annak és az elmúlt huszonöt év liberális diktatúrájának eredményét magam is a saját bőrömön tapasztalom. Éppen ezért van szükség arra, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a szemléletet, és végre például történelmi filmeket készítsünk állami támogatással a Rongyos Gárda dicsőséges küzdelmeiről vagy a pozsonyi csatáról, amit még alig tanítanak az iskolákban is. Tegyünk végre rendet a fejekben a magyar őstörténettel kapcsolatban, tabuk nélkül ismerhesse meg mindenki a valódi gyökereinket! Végre mondjuk ki, hogy a magyar nyelv szinte felfoghatatlan értékünk, amit védenünk kell, aminek teret kell biztosítsunk a művészeti életben, például az operákban is! Többek közt ezeket a célokat fogalmaztuk meg a Jobbik programjában, és magam is ezek szellemében szeretnék dolgozni, partnernek tekintve és együttműködésre kérve mindenkit, aki ezzel a hitvallással azonosulni tud.
Kedves Pozsgai Zsolt!
Ön nemcsak rólam mint bizottsági elnökről írt, hanem kiemelte, hogy huszonhét évesen a harmadik gyermekemet fogom világra hozni hamarosan, ami, úgy érzem, szintén kiemelkedő jelentőségű kérdésre is ráirányíthatja a figyelmet. Ez pedig a demográfiai helyzet, amit választási programunkban minden kertelés nélkül hazánk legnagyobb problémájának neveztünk.
A közéletben számos megkeresést kapok arra vonatkozóan, hogy miként lehet a családi életemet összeegyeztetni a szerepvállalásaimmal (erre a válasz többek közt a remek férjem, a négy nagyszülő kimeríthetetlen segítőkészsége és a családbarát pártom), azonban úgy érzem, ez a kérdésfelvetés nem engem illet, hanem azokat a nőtársaimat, akik ebből a szempontból nincsenek ilyen kiváltságos helyzetben. A hétköznapokban több százezer nőnek, anyának kell azzal küzdenie, hogy a munkahelyén hátrányt jelent az, ha gyermeke van vagy gyereket szeretne, pedig ma már statisztikai tény: a dolgozó nők magasabb aránya jelenti több gyermek megszületését. Az tehát a fő probléma, hogy mi lesz ezekkel a százezrekkel: segítjük-e őket a családbarát társadalom megteremtésével, például a közintézményekbe gyermekkel érkezők soron kívüli kiszolgálásával, állami bérlakás-építési programmal, a gyermekneveléshez szükséges termékek áfájának öt százalékra csökkentésével, a bölcsődei gondozási díj eltörlésével.
Hiszem ugyanis, hogy egy nő akkor veszíti el az életben megtapasztalható legnagyobb értéket, ha az anyaságról lemond, akár azért, hogy a munkahelyén nagyobb elismerést kapjon. Az államnak kötelessége megteremteni azokat a feltételeket, amelyek mellett a gyermekvállalás nem egyenlő a szegénység vállalásával és a munkáról, egyebekről való lemondással.
Végül köszönöm személyes jókívánságait, amit ezúton viszonzok anyaként, kulturális és oktatási bizottsági elnökként és Magyarország második legerősebb pártja, a Jobbik országgyűlési képviselőjeként.
Hunhír.info
