Legnagyobb bősége e világnak az anyagi javakba szűkölködő, vagyontalan szegény.
Legmeghatóbb műkincs, amit a régi görög szobrászat reánk hagyott Laokoón szoborcsoportja. A görög hősmonda szerint Trója főpapja azzal vétkezett, hogy figyelmeztette a trójaiakat, hogy a faló csapdának készült, és bikaáldozatot mutatott be Poszeidónnak, a tenger istenének.

Ezért hatalmas kígyók rohanták meg őt, meg szép két fiát is, akik apjuk segítségére siettek. Hiába tekintett fel az égiekhez, hiába erőlködik, a kígyók irgalom nélkül bilincselik le kezét-lábát; az egyik fia már elalélva a fojtogatás áldozatává lesz, a másik még részvéttel néz atyjára, de már gyöngül az ő védekezése is. A legnagyobb testi és lelki fájdalom azonban Laokoón arcára van írva, ki kétségbeesve lemond minden reményről. Alig van mű, amely jobban írná le a tehetetlenség, a szegénység hatalmát; azt az ellenállhatatlan erőt, amely megkötözi a testet, gyötrelembe viszi a lelket s amelyet nem háríthat el sem atyai szeretet, sem fiúi ragaszkodás.

Újra meg újra bizonytalanul állunk a bibliai tudósítás előtt míg nem tudjuk, nem vagyunk képesek Jézus eljárását megérteni: előbb egy ember ajánlkozik neki, hogy követi ahova csak megy. Azt kitérő válaszával elutasítja: hivatkozik a maga nagy szegénységére, hogy még az sincs, ahova fejét lehajtsa. És nyomban utána két más embert szólít fel követésére, és pedig olyan határozottsággal, hogy azoknak mentegetőzését, vonakodását, – az egyik, hogy megvárná, míg atyja meghal, hogy eltemethesse; másik, hogy búcsút vegyen háza népétől – el nem fogadva, követeli, hogy ott, nyomban menjenek vele. A csak akkor látott emberben tudja: mi lakik, tudja: kitől mit lehet várni.

Arról, aki magát felajánlotta, tudja, hogy nem lenne elég lelki ereje. Vele kitartani a nélkülözésben. Bizonyosan gazdag volt. Úgy látszik: Jézus szavára ott is hagyta Őt. Ellenben a másik kettőben vonakodásuk dacára is meglátta az Isten országának alkalmas munkásait. De egyben azt is tudta, hogy most az ő isteni lelkének hatása alól kiengedni őket veszélyes lesz reájuk nézve. Ez a gondolat folytatódik a „gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek”(II.Kor. 8:9) tömör megfogalmazásban: nem a születés szegényes körülményeire, sem a „nincs fejem hová lehajtani”-ra, hanem, hogy „megszegényítette” magát, bizonyos tekintetben az isteni dicsőségről való lemondást jelentette; a tér és idő korlátainak alávetésével, emberi testünk terhét, földi életviszonyok igáját hordozva.
Csüggedt, reményvesztett szegényekhez érkezett a világ végéről a nagy világ közepébe az Assisi Szent Ferenc küldetésképet választó Ferenc pápa. Mert sem a görög képzelet, sem a mai kor bölcselkedése nem adhat segítséget, mikor a bűn okozta szegénység rabságából szabadság után kiált a lélek.

Igen nagy feladat, óriási felelősség a szegényekhez való fordulás, velük való azonosulás, magunk megszegényítése.Tudnunk kell, és fel kell készülni arra, hogy ennek az isteni és égi küldetésnek, követőinek nagyon sok ellensége van és még több lesz.

Azonban miképpen a pusztában, úgy kellett fölemeltetnie az Ember Fiának, hogy legyen mód a szabadulásra. Elviselte a kígyó mardosását, hogy nekünk semmi se árthasson többé. Széttépi most a bank-bilincseket, a kábítószerek, szenvedélyek, vétkes szokások rabláncait. Szabaddá teszi lábamat, hogy futhassak a menedékhely felé; szabaddá teszi karomat, hogy harcolhassak; szabaddá teszi lelkemet, szívemet, hogy átöleljük, hogy szeressük egymást.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info