A friss adatok szerint a tavalyi évben több mint 50 ezer magyar munkavállaló vándorolt ki csak Németországba, s várható, hogy a közeljövőben további tízezrek csatlakoznak hozzájuk. Ha minden így folytatódik, immár a baloldali filozófusok számára is igazi európaivá fog válni a magyar, csak az a kérdés, hogy kik maradnak itthon és azokat ki fogja eltartani.

Ha rövid számvetést készítünk az elmúlt 3 év munkaerő-piaci történéseiről, akkor egyáltalán nem lehetünk nyugodtak a kormányzati ciklus hátralevő egy évével kapcsolatban sem.

A foglalkoztatottak száma, a szocialisták dicstelen bukása óta szinte jottányit is alig emelkedett, a „jottányi” pedig nagyjából a közfoglalkoztatás felfuttatásának valamint a részmunkaidős munkaviszonyban és egyéb, a korábbiakhoz képest jobban megfogható jogviszonyban foglalkoztatottak létszám bővülésének köszönhető. A legfontosabb területen, a versenyszférában egyértelmű az állások számának csökkenése, ezen felül új munkahely is alig keletkezett, hacsak nem számítjuk ide a sokszor gáláns, leggyakrabban a multinacionális cégeknek juttatott munkahely teremtési támogatásból létesített pár ezer régi vagy új munkahelyet. Ugyanakkor az itt foglalkoztatottak gyakorlatilag állami alkalmazottaknak tekinthetőek, hiszen a támogatás sokszor többévnyi teljes vagy részbeni munkaerőköltség megtérítését is jelenti a befektető számára.

„Természetesen” ezzel az „eredménnyel” a kormányzat rendkívül elégedett, legfeljebb annyi a változás, hogy a választások utáni ígéretözön helyét most, az eddigi szánalmas és igencsak sok pénzbe kerülő „teljesítménnyel” messzemenőkig elégedett, azt töviről-hegyire meg-és kimagyarázó propaganda vette át. Így lett az egymillió új munkahely megteremtésének ígéretéből, a még megmaradó munkahelyeket megőrizni akaró munkahelyvédelmi akcióterv, a némi stagnálást követően elért rekordszintű munkanélküliségből, átütő gazdasági siker. Így lett a külföldre távozók sorstragédiájából, a fiatalok számára igencsak fontos és szükséges külföldi tanulmányút, ahonnan mindenkit várunk vissza.

Sikerült a „segély helyett munka” támogatandó elvét is jól kicsavarni. A mostani közfoglalkoztatás egy részében továbbra is segély helyett segélyt adnak, valamint a közfoglalkoztatottaknak járó mellényt. Más változás náluk igazából nincs, hiszen értelmes munkát továbbra sem kell végezni, sőt állítólag vannak olyan települések, ahol a munkaidő is annyira kötetlen, hogy a valóságban nincs is. A közfoglalkoztatás más területein valóban végeznek társadalmilag hasznos tevékenységet, sokszor még erőn felül is, itt azonban a kapott fizetség, valamint a munkakörülmények egy életre elveszik a kedvet a munkától, valamint attól, hogy bármikor is higgyenek a munka becsületének megteremtéséről szóló hamis kormányzati ígéreteknek. Pedig a közfoglalkoztatásnak éppen a munka világába való be-vagy visszavezetés lenne a fő célja. Jellemző az is, hogy míg a részmunkaidős foglalkoztatás elterjedését kormányzati berkekben az atipikus munkavégzés területén elért sikernek tartják, addig egészen mást gondol minderről az idekényszerített, fizetésének egy részét feketén megkapó munkavállaló és a súlyos adók egy részét ily módon megspóroló munkáltató.

A friss adatok szerint a tavalyi évben több mint 50 ezer magyar munkavállaló vándorolt ki csak Németországba, s várható, hogy a közeljövőben további tízezrek csatlakoznak hozzájuk. Ha minden így folytatódik, immár a baloldali filozófusok számára is igazi európaivá fog válni a magyar, csak az a kérdés, hogy kik maradnak itthon és azokat ki fogja eltartani. Az erősödő kivándorlás hazánk egyik legsúlyosabb problémája, okainak alapos megvizsgálása és az esetleges megoldások felkutatása helyett a kormányzati kommunikáció továbbra is pozitív folyamatokról beszél. A következő egy év akár elegendő is lehetne, hogy legalább kicsit javítsanak a fenti helyzeten, ehhez persze le kellene szállni a magas lóról és szembe kellene nézni a valósággal.

A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője, szakpolitikusa

Hunhír.info