“A görög nyelv magyarra gyakorolt hatását már korábbi hírlevelünkben láttuk. Hasonlóan alapvető még a latin nyelv hatása. A latinnal a kereszténység felvételével léptünk szoros kapcsolatba a honfoglalás után. A vallási szertartásokat sokáig csak latin nyelven tartották. A latin (más néven “deák”, azaz a “diákok nyelve”) maradt a magyar állam közigazgatásának nyelve egészen a 19. század közepéig.

Sok esetben az is igaz, hogy a latin inkább közvetítő szerepet játszott, és felénk a görög kultúrát közvetítette a görög szavakkal együtt. Ez érthető, hiszen, ha megnézzük a kultúrtörténeti hátteret, akkor a római mitológia nagyon hasonlít a görögre, sőt a latin nép a saját eredetét is a Trójából menekült görögökre vezeti vissza. Hogy mennyire magyarnak érezzük a nyelvünkbe került latin szavakat, álljon itt példaként a “persze” szó. Ez egy latin kifejezés! Hasonló a “szia” köszönés eredete is: szia < szervusz < servus homilissimus (alázatos szolgája). Mindkét előbbi szó a régi hivatali stílusból maradt ránk nyelvünkben. A hivatali élet latin szavaihoz tartozik még az "adminisztráció", és az ennek családjába tartozó, ugyanarra a tőre visszavezethető "adminisztrátor" szó is a középmagyar korból: administrare (szolgál, segít) < minister (szolga). Ebből a korból való az "akta" szavunk is: "acta" (megtett dolgok, hatósági rendeletek) < "agere" (cselekszik, hajt, mozgásba hoz). A hazai filozófiai elgondolások fejlődésével a középmagyar korban került a nyelvünkbe az "abszolút" szó. Latin: "absolutus" (teljes, feltétlen, független) < "absolvere" (felszabadít, különválaszt) < "ab-" (el-) + "solvere" (oldoz). Az "ábécé" szavunk már jóval régebbi átvétel. Az ősi rovásírást felváltó latin betűk emléke az ómagyar korból. Már a modern kori gondolkodással jött el az absztrakció szó, amely szintén latin eredetű: újmagyar: absztrakció < latin: abstractio (elvonás) < ab- (el-) + trahere (húz, von). Sok magyar szónál a latin szó megfelelő jelentése hatással volt a magyar kialakulására. Ilyen például az "adó" szavunk: ómagyar: "adó" < "ad " + -ó (melléknévképző). Ebben az esetben mintául szolgált a latin: "datio" (adó, dézsma) < "dare" (ad). A másik hasonló módon alkotott szavunk az "anyag" szó: újmagyar: "anyag" < ősmagyar: "anya" + -ag (főnévképző), a nyelvújítás korában képzett szó a latin: "materia" (anyag) < "mater" (anya) mintájára. Nézzük meg az "alkotmány" szavunkat is. Ez is magyar eredetű ugyan, de hasonló gondolkodásmóddal keletkezett: újmagyar: "alkotmány" (az állam alapvető törvénye) < középmagyar: "alkotmány" (a latin "constitutio regni" = "a királyság alkotmánya" kifejezés mintájára jött létre) < ősmagyar: "alkot" (létrehoz). A fenti példából is látható, hogy a latin mennyire belekerült az államigazgatásba: minden hivatalos iratot latin nyelven írtak egészen a 19. század közepéig. Korábban láttuk, hogy a görögből mennyi vallási szó került a magyarba. A latin eredetű szavaink közül is találunk ilyen példát: ilyen az "advent" szó, amely a karácsony előtti négy hétre utal: ómagyar: "advent" < latin: "adventus Domini" (az Úr eljövetele, Jézus születése) < "ad" (ide) + "vento" (jön). A fenti példák csak ízelítőt adnak azokból a szavakból melyek a latinból kerültek a nyelvünkbe. Ezen kívül sok előképző is a nyelvünk része lett: gondoljunk a "szuper-", "extra-" kezdetű szavainkra. A fentiekből is látható, hogy a görög mellett a római kultúra is mennyire hatott ránk, és mennyi szót vettünk át ebből a nyelvből."

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info