Az EU összehangolt, határozott válaszára lenne szükség a magyar kormány megregulázásához – reagált a nemzetközi emberi jogi szervezetként definiált birodalmista, liberálcion érdekvédő szervezet az alaptörvény negyedik módosítására. A szervezet kedden kiadott közleménye szerint a magyar parlament által hétfőn elfogadott módosítások “nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány semmibe veszi a jogállamiságot”. Olyan szinten folytatódik már Magyarországnak a külső és a belső ellenség általi támadása, hogy éppen ideje lenne a szájkarate helyett konkrét lépéseket is tennie a magyar kormánynak. Nem elég, hogy a birodalom hadoszlopai féregként rágják a megcsonkított ország testét, nemzetközi jogvédőnek álcázott kozmopolita, liberális gyarmatosítóvédő szervezetek is koncentrált támadást indítanak hazánk ellen. Eközben az elszakított részeinket folyik az őshonos magyarság totális ellehetetlenítése, a legvadabb romániai diktatúra idejénél is arcátlanabb és erőszakosabb támadás az erdélyi magyarság ellen, folyamatosak a magyarellenes támadások Délvidéken és a magyargyalázás Kárpátalján, amely nem éri el a Magyarországot támadó, jogvédőnek hazudott szervezetek ingerküszöbét. Ezekben az esetekben nem üvöltenek demokráciát, nem hozzák fel a szabadságjogokat, ezt csak akkor kell alkalmazni, ha az új honfoglalók által úgymond megszerzett országban nem mindenben a gyarmatosítók és a rabszolgatartók szájíze szerint mennek a dolgok.
Határozott lépésekre szólította fel ez Európai Uniót a magyar alkotmánymódosítás miatt a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet. A HRW szerint a magyar kormány kész arra, hogy “az Alkotmánybíróság megkerülésével saját politikai céljainak elérése érdekében aláaknázza az alkotmányt”, ami aláhúzza az EU összehangolt válaszának szükségességét.
Kifogásolják, hogy az alkotmánymódosítások “korlátozzák az Alkotmánybíróság hatáskörét, lehetővé teszik a hajléktalanság kriminalizálását, diszkriminálják a nem házasságban élő és azonos nemű párokat és korlátozzák a vallásszabadságot”.
Nem lehet nem észrevenni a szándékot, hogy a gyarmatosító világbirodalom minden eszközt, lehetőséget felhasznál arra, hogy a megrendült európai bástyájában ismételten biztosítsa saját maga számára a totális uralmat. A cionista média-világhatalom és csatolt szervei mellett a nemzetközi jogvédőnek, toleranciabajnoknak és demokratapárti szervezeteknek álcázott gyarmatosító segéderők koncentrált támadása a bankok, az idegen multik véleményük szerinti viszonylagos hatalomvesztése miatt zajlik. A hajléktalanok eszközként való felhasználása egy újabb front a rendpártiak ellen, hiszen ugyanazok az erők aktivizálják a magáról mit sem tudó, többségében élősködő, megélhetési hajléktalanok hordáit, akik a cigányság bűnöző rétegeit használják fel az árokásásra és a rend elleni támadásra.
A történelmi egyházak brutális támadása a liberálisok részéről egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a világon már nem kettős mérce létezik, hanem csupán egy, azoké az erőké, akik totálisan kifosztani és uralni akarják az egész földgolyót úgy, hogy megvezetett rabszolgákra és egy nagyon szűk, de nagyon jól behatárolható elitre akarják bontani a glóbusz országait.
A történelmi keresztény egyházak elleni brutális támadás nemcsak az irigy magyar proletár érzékenységére hat, hanem jelzi a gyarmatosítók azon követeléseit is, hogy Magyarországon kizárólagosan egy vallás képviselőinek jár minden az adófizetők verítékéből, mert a most Magyarországra megorroló HRW amiatt még sohasem nyekergett, hogy miért kell évente milliárdokkal támogatni közpénzből bizonyos hitközségeket. Az természetes és elfogadott dolog részükről, az viszont kevésbé, hogy az alkotmányában is a kereszténységet hangsúlyozó Magyarország az ehhez kapcsolódó szervezeteknek és intézményeknek segítséget kíván nyújtani, mert ezen tevékenységét is a saját hatalmuk elleni nyílt támadásnak értékelik.
Az egyneműek házasságát támogató álszent demokráciaértelmezésük pedig azt a célt szolgálja csupán, hogy kevesebb legyen a Magyarországon születendő gyermek, és a népességszint azt a vonalat ne lépje túl, amelyen felül már nincs szükség még az agyatlan, hajlék nélküli, szűkebb környezetéhez sem kötődő rabszolgára sem. Minden megnyilvánulás egyértelműen jelzi, hogy a Magyarországot megszereztüket harsogó erők koncentrált támadást indítottak, és ezt még jobban fogják erősíteni azért, hogy a hatalomba visszatérhessenek a saját embereik, akik a magyar hazaárulókkal szimbiózisban előkészíthetik a magyarok ősi földjének totális bekebelezését.
A kormánynak nem magyarázkodnia kellene ezen támadásokkal kapcsolatosan, nem hímes tojásként kezelnie a belső ellenség randalírozó hadoszlopait, hanem végre nemcsak a retorika szintjén, hanem az élet valóságában is bevállalnia a szabadságharcot. Noha tudjuk, hogy erre képtelen, és talán nincs is meg benne az erős szándék, ugyanakkor figyelmeztetjük: minél tovább húzza- halasztja a történelmi szükségszerűség szerint is előbb-utóbb bekövetkező konfrontációt, annál kisebb lesz az esélye arra, hogy valamilyen szinten sikeres legyen.
A külső és belső ellenség támadta Magyarországon hamarosan eljön az az időszak, amelyet egy szóval úgy jellemezhetünk, hogy polgárháborús.
Kincses Albin – Hunhír.info