Már az idei doni megemlékezéskor látszott: a zsidók magyargyűlölő rétege nem fogja engedni, hogy az általuk annyira gyűlölt magyar katonára emlékezhessenek az alsóbbrendűek, és fejet hajtsanak a hősök emléke előtt. Hiszen a holokauszt miatt földön csúszásra képtelen, bocsánatkérésre nem hajlandó bunkók felmenői között ott volt a magyar katona, tehát az emlékét kell brutális módon meggyalázni, és megmutatni a világnak, hogy felmenői nem hősök, hanem fasiszta szörnyetegek voltak.

A néphazugságos Czene Gábor magyagyűlölettől fröcsögő firkálmányban ismerteti azt a szennyművet, amely a népirtó fasiszta magyar katonák szovjetunióbeli világháborús kegyetlenségeit hivatott bemutatni, és szándéka szerint úgy széttörni a magyar hős képét, hogy vérszomjas, kegyetlen tömeggyilkos váljon belőle. Czene szinte kéjes örömmel szemezget a kettős mércés, közismert zsidó történész, Krausz Tamás által “szerkesztett” kegyeletsértő, történelemhamisító “dokumentumkötetből”, amely azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy hiteltelenné tegye azon írásokat, amelyek szerint magyar tisztikar és legénység nagy része, mint számos visszaemlékezésből kiderül, sajnálatot és együttérző rokonszenvet érzett a nincstelen ukrán és orosz parasztság iránt.

Czene egyből idézi például a krauszi magasságokból:

Mikor a faluba értünk, a legelső három házat én gyújtottam fel. Ott a férfiakat, nőt, gyermeket megöltük és a falut felégettük. Tovább mentünk…” – dicsekedett naplójában Boldizsár Ferenc honvéd, hozzátéve: míg ő társaival felderítést végzett, „kiváló magatartású huszáraink” hat falut gyújtottak fel.

Boldizsár Ferenc honvéd 1942-es feljegyzése a Szovjetunióban született, egy olyan elfoglalt – ma Ukrajnához tartozó – területen, ahol a magyar hadsereg feladata volt a „rend fenntartása”.

A leírt eset csupán egyetlen apró epizód: a második világháború idején magyar katonák három éven át bestiális kegyetlenséggel, tömeges méretekben gyilkoltak a keleti front hátországában – nyomatékosítja a néphazugságos. Aztán jönnek elő sorra az állítólagos rémtettek, amelyeket fasiszta magyar katonáink követtek el az ártatlanok százezreivel szemben, különös tekintettel természetesen a zsidóság likvidálására.

Czene nyomatékosítja: A dokumentumkötethez Krausz Tamás „Az elhallgatott népirtás” címmel írt bevezető tanulmányt. A könyv bemutatóján a történész megismételte, hogy a magyar csapatok a megszállt szovjet területeken soha el nem évülő bűntetteket, népirtást követtek el. Ugyanezt hangsúlyozta Sipos Péter történész, valamint Szilágyi Ákos esztéta is, aki közölte: „kimondottan hazafias cselekedetnek” tartja a könyv megjelentetését.

A három meg nem nevezhető származású magyargyűlölő tehát összehajolt, és “hazafias cselekedetnek” minősítette a magyar katonát emberbőrbe bújt fasiszta fenevadnak bemutató tákolmány megjelentetését. Hogy tudja a bűnös magyar utókor: a többségiek többségének elei gyilkos, kegyetlen zsidó- és idegenpusztító férgek voltak, így most már tényleg itt van az ideje, hogy az utódok térden állva kérjenek bocsánatot zsidótól, orosztól, ukrántól, még a zsidó szellemektől is, aki nem magyar, felmenőik szadista, tömeggyilkos tevékenysége miatt.

A gyalázkodó gyűlöletkötet megjelenésének időzítése nem véletlen. Jól illeszkedik a zsidó hitközségek arcátlan követeléshalmazához, hogy Horthyról csak szupernegatívumokban lehessen beszélni, az általa fémjelzett időszakot véres zsidóellenes pogromnak beállítani, minden magyart fasisztának, illetve fasiszta segítőnek minősíteni, hogy a múlt századból csak annyi maradjon meg a mostani generációkban: kötelességük tömeggyilkos felmenőik miatt állandóan a zsidók lába elé borulni, és az idők végezetéig számukra az anyagi, erkölcsi, történelmi jóvátételt biztosítani. Aki pedig őket kritikával illeti, arra le kell, hogy sújtson a törvény teljes szigora.

Kostás Roland – Hunhír.info