A kommunizmus áldozatai nem csak a ma már életük második felében járók, hanem a fiatalok is, hiszen őket is súlyosan érinti az ország eladósodásából eredő gazdasági helyzet, a hamis történelemismeret, szüleik helyzetéből őket is érintő utóélete a kommunizmus évtizedeinek.

Amikor a kommunizmus áldozatainak emléknapjára gondolunk (már aki gondol rá egyáltalán), akkor legtöbben azokra gondolnak, akiket a II. világháború végén megerőszakoltakra, meggyilkoltakra, kiraboltakra, vagy az ezt követő időszakban bebörtönözték, internálták, padlását lesöpörték, TSZ-be kényszerítették. Ezen kívül talán még eszükbe jut a magyar arisztokrácia felszámolása; az egyház intézményeinek felszámolása, és képviselőinek üldözése és meghurcolása; az előző rendszer hivatalnokainak, katonatisztjeinek, rendőreinek és csendőreinek kivégzése vagy megalázó helyzetekbe kényszerítése; valamint a teljes polgári réteg felszámolása (a magántulajdonnak a közszükségleti cikkekre szorítása).
Bár a felsoroltak a magyar társadalom igen nagy hányadát adják, mégsem csak ők a kommunizmus áldozatai. Áldozatai vagyunk mindannyian, az ország maga, és minden lakosa. Hiszen mindenkit kényszerítettek a szovjet érdekszférában való életre; a szabad vélemény-nyilvánítás elfojtására; a gyülekezési jog, az utazási jog korlátozásának elviselésére; a vállalkozási szabadság hiányának elviselésére; a hazug történelem tanulására és felmondására; a számunkra semmi jót nem jelentő évfordulók (április 4., május 1., november 7.) megünneplésére, valódi nemzeti ünnepeink (március 15., augusztus 20.) elferdítésére (Forradalmi Ifjúsági Napok, új kenyér ünnepe) és megünneplésének kockázatvállalására; Trianon és a határon túli magyarság létezésének elhallgatására; az ország gazdaságának a szovjet érdekek alá helyezésére, majd máig tartó eladósítására – és a sort lehetne folytatni.

A kommunizmus áldozatai tehát nem csak a ma már életük második felében járók, hanem a fiatalok is, hiszen őket is súlyosan érinti az ország eladósodásából eredő gazdasági helyzet, a hamis történelemismeret, szüleik helyzetéből őket is érintő utóélete a kommunizmus évtizedeinek. Azért kell mindannyiunknak emlékeznünk, hogy soha ne térhessen vissza ez az eszme, és ne térhessenek soha vissza ennek az eszmének ma is közöttünk élő megrögzött képviselői.

És ha ezt sikerül elérni, már nem emlékeztünk hiába. Akkor már „csak” a liberalizmus áldozatainak emléknapján kell elgondolkodnunk.

Fenyvessy Zoltán

A szerző a MIÉP elnöke.

Hunhír.info