A 2008-ban kitört pénzügyi válság valóban súlyos, ám több elemére sok száz évvel ezelőtt is volt példa. A pénzügyi lobbi erejét például már a genovai bankárok is megmutatták csaknem félévezreddel ezelőtt.

A súlyos megrázkódtatások esetén gyakori reakció, hogy megpróbálunk történelmi párhuzamokat keresni, és feltesszük azt a kérdést, hogy hogyan lehetett volna ezekből a korábbi példákból tanulni, és a mostani bajt elkerülni. Persze az ilyen párhuzamkeresések félrevezetők is lehetnek, főleg ha a frázispuffogtatás színvonalán történnek.

Ami például a spekulációs lufikat illeti, akad korábbról is bőven példa a kipukkanásukra. Az egyik gyakran emlegetett példa a tulipánhagyma-lufi utáni 1636-os összeomlás. A párhuzam ugyanakkor annyiban nehezen felállítható, hogy az akkori válság ugyan sok, az irreálisan megdrágult tulipánhagymákba befektető kereskedő csődjét okozta, de össztársadalmi hatásait tekintve nem volt hasonlítható a mostanihoz. A korabeli egyszerű európai közemberek az ilyen eseményekről egy-két évvel később értesültek, ha egyáltalán értesültek, és a saját életükre nem volt semmilyen hatása. A pénzügyi rendszer és a reálgazdaság közötti kapcsolat összehasonlíthatatlanul erősebb lett az azóta eltelt négyszáz évben.

A spekulációs válságok kialakulásának logikája azonban pontosan ugyanaz volt régen, mint most. A két alapvető összetevő a könnyen hozzáférhető pénz olcsó hitel formájában, illetve egy bizonyos termékhez vagy technikához köthető irreális hozam-elvárás.

Ugyanígy nem újdonág az államcsőd általi folytonos fenyegetettség sem. A modern pénzügyi eszközök kifejlesztésének igazi úttörőjeként számon tartott Genovai Köztársaságban már a 12. század közepén bocsátottak ki államkötvényeket, és a 15. század elején felállították a történelem első állami pénzintézetét, a Banco di San Giorgiot (lásd a képen). Ez a pénzintézet annak köszönhette a létrejöttét, hogy törlesztési alapként használták a háborúk miatt katasztrofális mértékűre nőtt államadósság lefaragása érdekében, és sok száz évvel megelőzte a Bank of England vagy más központi bankok létrejöttét.

Genova ugyanakkor negatív példaként is említhető az olyan mostanában is hangoztatott kijelentésekkel kapcsolatban, hogy a pénzügyi lobbi érdekei és spekulációi milyen nagy kárt okozhatnak adott esetben a reálgazdaságnak. A spanyol gazdasági fejlődés 16-17. századi megtorpanását a neves francia történész, Fernand Braudel egyenesen a genovai bankárok számlájára írja, akik olyan mértékben uralkodtak a dél-amerikai aranyban fuldokló spanyol gazdaság felett, hogy saját érdekeiket az egész királysággal szemben érvényesíteni tudták. A gyarmatokból születő hirtelen gazdagságot a spanyol urak és pénzemberek nem tudták kezelni, és hagyták, hogy a genovaiak lefizetve, kihasználva őket mindent a saját irányításuk alá vonjanak. A hirtelen jött, kezelhetetlen mértékű gazdagság persze nem éppen aktuális probléma sem Magyarországon, sem Európában, de abból a szempontból ez a példa is érdekes lehet, hogy a „gonosz bankárok” zabolátlan uralmának kialakulása soha nem csak úgy születik, a levegőből, ahhoz partner is kell, például egy olyan állam, amelynek vezetői valamilyen okból ennek teret engednek.

pénzkérdés.blog

Ha a genovai helyett mást mondunk, hiszen nem az a “származás”, hogy ki, melyik településen született, akkor egyből rohadt antiszemiták vagyunk.